A rovat kizárólagos támogatója

“Mindig azt mondom, hogy ha sok-sok ezer ember döntene úgy, hogy nem veszi meg a lapka sajtot, ami egy műanyag csomagolásban van azért, hogy kényelmesebben el tudjuk fogyasztani – pont olyan műanyagból van, amit nem lehet újrahasznosítani –, már tettünk valamit a környezetért” – vallja a zöld filmes.

Különleges neved van. Kitől kaptad?

Amikor Szentpéterváron megszülettem, a magyar nagymamám kijött meglátogatni engem, és elkezdte tanítani magyarul az apukámat. Szerette volna beavatni a magyar popkultúrába is, ezért egy csomó lemezt küldött neki az Omegától. Apám pedig haláláig imádta az Omegát.

A magyar nagymamám azt szerette volna, hogy olyan nevem legyen, amilyen Pilisvörösváron senkinek nincs. Az ukrán nagymamám azt szerette volna, hogy olyan nevet kapjak, ami mindenkinek van az ő kis falujában. De nem lehettem János – a nagyapámat Jánosnak hívták, ezért merült föl ez a név –, mert ő párttitkár volt, és nem lehettem Leonyid sem, aki szintén párttitkár volt. Végül azért lettem Dimitry, mert apámnak nagyon tetszett az Omegától a Léna című dal, amiben azt éneklik: „Dimitrij Lénáról mesél…”

A szokatlan nevet viselő gyerekek gyakran különcökké válnak. Te is kicsit „kilógsz a sorból” – a szó legpozitívabb értelmében. Ez gyermekkorodban is így volt?

Gyerekkoromban nagyon sokszor megkaptam a nevem és hajam miatt, hogy milyen vagyok, és orvosok gyermekeként nekem biztosan minden milyen könnyű. Úgy nőttem föl, hogy számomra ez a természetes, a másságot pozitívan éltem meg. Ez a bánásmód egyébként megtanított az előítéletek elengedésére.

Ma érdekes és jó értelemben vett kettős életet élsz: egyfelől egy menő reklámügynökséget vezetsz, ami saját „gyermeked”, másrészt dokumentumfilmes, természetfilmes eszközökkel harcolsz a természeti környezet tisztaságáért. Hogy alakult ki benned ez a kettősség?

Ljasuk Dimitry a gödöllői filmfeszt díjjal 2021

Amikor általános iskolás voltam, második osztályos, azt mondta édesanyámnak az osztályfőnököm, hogy Dimitry-nek más útja lesz, mint a többi gyereknek. Benne van ez a művészi véna, ami majd egyszer elő fog jönni, nem fog tudni úgy élni, hogy nem jön elő belőle. Én ezt éreztem, és 40 éves koromban kezdtem el filmezni. Számomra az a siker, hogy olyan témát forgathatok, és olyan érzéseket adok át, amit más ember megért, és azok változtatnak rajta. Nem a pénz jelenti a sikert, hanem, hogy az érzéseimet át tudom adni.

Teljesen autodidakta módon kezdtem el filmezni, persze sok filmet megnéztem előtte, külföldi oldalakat is, ahol világhírű filmesek beszélnek a munkájukról, például Scorsese. Nem azt mondja el, hogy konkrétan hogy állítsd be a fényképezőgépedet, vagy a kamerát, hanem azt, hogyan tudsz egy történetet elmesélni, hogyan tudod a szövegeket megírni, mi a dolga egy forgatókönyvírónak, egy színésznek, egy rendezőnek, egy operatőrnek, hogy összeálljon a film. Én ezt mind egyedül csinálom, és azt gondolom, hogy nekem ez a tanulás a fő utam. Amikor elkezdtem az egészet, tudtam, hogy ez sokba fog kerülni. Nem anyagilag, hanem időben: a természetben ki kell várni a pillanatokat. És a kivárás egy olyan türelmetlen embernél, mint én, valóságos rehabilitációs folyamat. Járom a magam útját, úgy, ahogyan szeretném, ahogyan elképzeltem: lépésről lépésre mindent megtanulok, és mindig jobb és jobb filmet készítek majd.

A környezetvédelemről sokan beszélnek, de sokkal kevesebben tudnak valóban tudatosan és következetesen tenni érte. Neked két eszközzel is sikerült: egyrészt valóban átalakítottad az életed, hogy a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyj, másrészt a dokumentumfilm eszközeivel kongatod a vészharangot a természeti értékek védelmében. Hogy jutottál el erre az elhatározásra?

Az emberek környezettudatosságát szerintem elsősorban a kényelem iránti igénye akadályozza. Nekem is rá kellett állnom, nem úgy születtem, hogy már mindent így, odafigyelve csináltam. Amikor még együtt éltünk a párommal, minden héten több zsák szemetet vittem le a kukába, és rádöbbentem: nem normális, hogy két ember ennyi szemetet termeljen. Ő vett rá, hogy változtassunk. A hatására indult el ez bennem. Utána kezdtem el sokat foglalkozni ezzel a témával, kezdtem szelektíven gyűjteni a hulladékot, próbáltam rájönni, hogy csoportosítsam a különböző anyagokat úgy, hogy aztán tényleg olyan helyre vigyem el, ahol fel lehet dolgozni, majd azon kezdtem el gondolkodni, hogy ne is vegyek meg olyan termékeket, aminek a csomagolása nem gyűjthető szelektíven, mert azzal, hogy nem veszem meg, leegyszerűsítem a dolgokat. Mindig azt mondom, hogy ha sok-sok ezer ember döntene úgy, hogy nem veszi meg a lapka sajtot, ami egy műanyag csomagolásban van azért, hogy kényelmesebben el tudjuk fogyasztani – pont olyan műanyagból van, amit nem lehet újrahasznosítani –, már tettünk valamit a környezetért.

Honnan ered benned a Tiszához és a Tisza-tóhoz való erős kötődés?

Amikor mi Magyarországra költöztünk, Tatabányán, Pilisvörösváron, Karcagon, Kisújszálláson, Tiszafüreden, Tiszaörvényen is laktunk, és én gyerekként nagyon kerestem a gyökereimet. A Tisza-tavat neveztem ki otthonomnak, az az én hazám. Ha például külföldön honvágyam van, akkor mindig először a Tisza, a Tisza-tó jut eszembe, azt látom lelki szemeim előtt, nem pedig mondjuk a parlamentet. Szeretném átadni majd a gyerekeimnek mindazt, amit a szüleimtől kaptam. Most jelenleg a közönségnek adom át, a filmjeim által.

A Tisza nevében című filmed rangos díjakat nyert a Gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon. Öt országban is forgattál hozzá, és az ukrán elnököt is megszólítottad, hogy segítséget kérj tőle a probléma megoldásában. Eljutott hozzá az üzenet?

A teljes beszélgetés itt >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek