Hirdetés

Parázs hangulatú, maratoni közmeghallgatást tartott a Tolna Megyei Kormányhivatal illetékes szervezete Madocsán a tervezett kavicsbánya ügyében. A faluházból kiszorultak az udvarról követték a történteket. Az egyértelműen kiderült, hogy változatlanul nem akarnak bányát a madocsaiak.

Dr. Szilas László, a Tolna Megyei Kormányhivatal környezetvédelmi és természetvédelmi osztályának vezetője igyekezett mederbe terelni a tervezett kavicsbányára vonatkozó környezeti hatásvizsgálati eljárás keretében tartott közmeghallgatást május 24-én este Madocsán. Nem sok sikerrel. Mint arról a TEOL.hu beszámolt, először Berkovics István, a geológiai és kutatási háttérmunkáért felelős bányamérnök beszélt az előzményekről, a fúrások eredményéről, majd a BET-BAU Kft. képviselői kaptak szót. Az egybegyűltek azonban hol visszafogottabban, hol határozottabban közölték: Madocsán nem lesz bánya.

A faluházba körülbelül kétszázan zsúfolódtak be, több tucatnyian viszont kint rekedtek. Sokan közülük Madocsa a mi falunk, nem akarunk ide bányát feliratú pólóban, hasonló tartalmú táblákkal érkeztek, jó néhányan képviselték Bölcskét ugyancsak táblákkal felszerelkezve. A helybeliek közül többen kifogást emeltek a vállalkozó terve ellen, számos ellenérvet soroltak, illetve vitatták a tanulmányban foglaltak hitelességét.

Az első hozzászóló, egy középkorú madocsai férfi szerint meg kellene szüntetni az eljárást, mert nincs olyan földterület, ahol bányát létesíthetne a vállalkozó, és nincs olyan rendelete Madocsának, ami ezt lehetővé tenné. Szavai szerint, ha nem szünteti meg a hatóság az eljárást, megkérdőjelezhető, hogy a környezetet védi vagy a vállalkozó érdekeit.  Egy hölgy azt vetette a bányát tervező vállalkozó szemére, hogy a kiváló madocsai földeket a tanulmányban két aranykoronásként említik, miközben azok húsz aranykoronásak. A BET-BAU Kft. ügyvezetője azt mondta, kettes besorolású helyett tévedésből írták, hogy két aranykoronásak a földek. Vass Péter a közmeghallgatáson is megerősítette, ha a madocsaiak a júniusra kitűzött népszavazáson a bánya ellen foglalnak állást, letesznek arról, hogy megnyissák.

Döme Gábor, aki a Madocsáért Környezetvédelmi és Kulturális Értékőrző Egyesület alelnökeként mutatkozott be felszólalása elején, sorra megkérdőjelezte a hatástanulmányban foglaltak igazságtartalmát a zaj és porterhelésre vonatkozó adatoktól a vízbázist érintő fejezetig. A vízvédelem kritikus dolog – ismerte el a vállalkozó képviselőjeként felszólaló Torma Zoltán. A környezetmérnök egyébiránt állította, hogy letettek a közúti szállításról, amit kifogásoltak a helyiek, és egyáltalán nem lesz kamionforgalom. Ehelyett az először csak alternatívaként szereplő vízi úton szállítják majd kizárólag a kavicsot, ami nem jár a bányatelken kívül sem por, sem zajterheléssel. Ezt azonban szemmel láthatóan nem hitték el a helyiek. Azt viszont üdvrivalgással fogadták, amikor elhangzott, hogy árvízvédelmi szempontból a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság elutasító állásfoglalást adott ki.

Hiába mondták a bánya mellett érvelők, hogy számos biztosítékot alkalmaznak, a vállalkozónak időszakonként meg kell majd újítania az engedélyeit és gondoskodnia kell a táj rehabilitációjához szükséges forrásról, a madocsaiak nem tágítanak, nem kérnek a bányából. Egyik hozzászóló azt mondta: közönséges pénzkidobás a kutatásokra, tanulmányokra fordított összeg, hiszen egyértelmű, hogy nem akar senki bányát Madocsán. Három órányi heves vita után dr. Szilas László azt mondta, továbbra is várják a lakossági észrevételeket. Ezeket is figyelembe véve körülbelül június közepére születhet meg a környezetvédelmi engedély.

Még érintetlen Duna-part Madocsa környékén Még érintetlen Duna-part Madocsa környékén
A képre kattintva galéria nyílik.

A történek előzménye:  madocsai mese – nem kell a sóder

Hol volt, hol nem volt a Duna jobb partján a védett ártéri erdő szomszédságában egy 140 hektáros jó minőségű termőföld alatta kiváló kavics-és homokréteggel, mely felkeltette egy cég érdeklődését. A jó kapcsolatú NER-barát cég ide tervez egy bányát, mely megkeserítené a helyiek életét. És bár a madocsaiak tiltakoznak, a 14 Km-re levő Pakson tervezett államilag kiemelt atomerőmű beruházásnak áldozatául eshetnek a környező védett élővilággal együtt is.

Levelemet Tolna megye egy Duna-parti településéről, Madocsáról írom Önöknek az aggódó madocsai lakosok nevében. Madocsát és környezetünket most veszély fenyegeti; településünk külterületén, lakóházainktól 1 km távolságra, a Duna-part és az árvízvédelmi gát közelében egy befektető cég közel 140 hektáron tervezi egy 42 évre elegendő készlettel rendelkező kavics-és homokbánya megnyitását. Mindez felborítaná nemcsak nyugalmunkat, falunk életét, de káros hatással lenne a természetre, a Duna-partunkra, Natura 2000-es természetvédelmi területünkre, védett szlavón tölgyesünkre és az ott fészkelő rétisas párra valamint további védett fajokra – írták a greenfonak a településükért aggódó lokálpatrióták még márciusban.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás