Hirdetés

Egy nemzetközi kutatócsoport az Eötvös Loránd Tudományegyetem szakértőinek részvételével elemezte agrofotovoltaikus rendszerek optimális dőlésszögét mediterrán éghajlaton.

A kutatók egy 175 négyzetméteres, a törökországi Ankarában álló rendszeren végeztek szimulációkat, az eredmények más, hasonló adottságú térségekben is felhasználhatóak. Az optimális dőlésszög mind az energiatermelést, mind a terméshozamot segítheti, mivel panelek részben árnyékolják a növényeket, megvédve azokat a túlzott hőtől. Egyes növények, így a paradicsom, a burgonya és a fokhagyma esetében ismert, hogy árnyékolással nő a terméshozamuk, míg másoknak, például a rizsnek vagy a földimogyorónak és az okrának több napfényre van szüksége. A csapat először kiszámolta az energiatermelés szempontjából optimális dőlésszöget. Megállapították, hogy az éves átlag 31 és 33 fok között van, a szezonális optimális dőlésszög télen 55 fok, tavasszal 20 fok, nyáron 7 fok, ősszel pedig 45 fok volt.

Ezeket az értékeket figyelembe véve ezután nyolc forgatókönyvet készítettek különböző dőlésszögekkel, és kiszámították a terméshozamra és energiatermelésre gyakorolt hatásukat. Az agrofotovoltaikus rendszerben 40 darab 300 wattos panelt használtak, az egyes modulok között 3 méter távolságot hagyva. A 19 százalékos hatásfokú szilíciumcellás panelek földtől mért magassága 3,6 méter volt, a rendszer 10,5 méter széles, illetve 16,5 méter hosszú lett. A kutatók megállapították, hogy a vékonyrétegű panelek az éves átlag dőlésszögre állítva nyújtják a legnagyobb teljesítményt, a legalacsonyabb értéket pedig függőleges telepítéssel érték el.

A termést is figyelembe véve szintén az éves átlag szerepelt a legjobban kivi termesztése esetén, a bordáskelnél pedig ugyanúgy a függőleges telepítés szerepelt a legrosszabbul. Előbbinél 2023-as beruházás esetén a megtérülés 15,8 év lett volna, utóbbi modell viszont nem térült meg. A számítások alapján az időben előre haladva egyre inkább megéri majd a telepítés– számol be a pv-magazine.com.

Nyitókép: illusztráció agrofotovoltaikus rendszer Heggelbach near Lake Constance in Germany

Kapcsolódó anyagok:

Gigahatékony naphasznosítás

Csak nappal! Csak nappal? – avagy a napelemes áramtermelés jövője Magyarországon a területhasználat nézőpontjából

Egész életünket megváltoztatja a napenergia forradalma

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás