A rovat kizárólagos támogatója

A következő 5 évben több mint 100 milliárd eurót fordíthat Kína az ország vízkezelési és szennyvíztisztítási helyzetének javítására, amelyben az Organica magyar szakemberei is fontos szerepet kaphatnak. Jelenleg a szükséges telepeknek csak a huszada üzemel.

Mivel Kína gazdasági növekedésének valamint az ezzel párhuzamosan előtérbe kerülő jóléti programjának sok tekintetben az elérhető víz hiánya szab gátat, napjainkban a kínai kormány a vízkezelés és szennyvíztisztítás helyzetének javítását kiemelt prioritásként kezeli.
Ezzel párhuzamosan a korábbi évek során Magyarország a vízipari technológiák területén elért fejlesztési eredményeivel komoly nemzetközi elismertségre tett szert. Ebben kiemelkedő szerepet kapott az Organica által kifejlesztett Élőgépek szennyvíztisztítási technológia, amely a hagyományos eljárásokat a magas szintű mérnöki ökológiával, biotechnológiával valamint informatikai megoldásokkal ötvözve az iparágban ma egyedülálló megoldást képvisel.

A 2008-as évben a Magyar állam valamint a majd 20 év alatt 15 milliós metropolisszá fejlődött kínai város, Shenzhen önkormányzata közös kutatási programot indított el, amelynek keretében különálló 2 éves fejlesztési projekt indult „Shenzhen város vízminőségének javítása Organica Technológiával” címmel. A közös munka több mint 400 millió forintos költségvetéssel és a Magyar kormány valamint Shenzhen önkormányzata részéről 278 millió forintos támogatásával startolt. A projekt indítása óta eltelt két év során az Organica szakemberei felmérték a nagyváros jelenleg meglévő szennyvízrendszerét és annak 27db nagyméretű, üzemben lévő szennyvíztisztítóját. Kiválasztottuk a kritikus pontokat és hiányosságokat, amelyek ismeretében kidolgoztuk azt a megvalósítási koncepciót, amely keretében az Organica Élőgépek technológia bevezetésével Shenzhen város meglévő rendszere a korábbinál jóval hatékonyabban, sokkal jobb minőségű tisztított vizet lesz képes előállítani. Az eredmények és az együttműködés fontos mérföldkövei, hogy 2008-óta Shenzhen városában már két Organica Élőgépek technológiával épült telepet is átadtak és üzembe állítottak, amelyek a kiváló működési eredményeiknek köszönhetően komoly referenciáit jelentenek a programhoz.

Kínának gazdasági ereje, népessége és városszerkezete miatt kb. 100.000 db kommunális szennyvíztisztítóra lenne szüksége, ezzel szemben jelenleg 5000-nél kevesebb üzemel – mondta a greenfonak Kenyeres István, az Organica Technológiák  Zrt. vezérigazgatója, aki szerint ez az infrastrukturális hiány több területen a gazdasági fejlődést fogja gátolni. Éppen ezért 2011 és 2016 között a Kínai kormány több mint 100 milliárd Eurót kíván a szennyvíztisztítás és – infrastruktúra fejlesztésére fordítani, amelyben – az ilyen és hasonló jellegű közös fejlesztési projektek sikerére alapozva – a magyar szakemberek, szaktudás és magyar fejlesztések számottevő szerepet kaphatnak.

A projekt első szakaszának lezárását követően hamarosan kijelölésre kerülhetnek azok a meglévő shenzhen-i szennyvíztelepek, amelyeket a felmérés eredményei alapján elsőként fognak Organica Élőgépek technológiával intenzifikálni. Az együttműködés hosszú távú célja, hogy a Shenzhen-ben végbemenő átfogó szennyvízrendszer-fejlesztés és optimalizálás sikerére alapozva a programot hamarosan egész Kínára kiterjesszék.

A hagyományos XIX. századi európai szennyvíztisztítási modell, a városszéli tisztító telepek kora lejárt, most már a központi telepek helyett kisebb helyi (városrésznyi) igényeket kiszolgáló létesítményeket építenek, mely érvényes a hulladékgazdálkodásra, vízvisszaforgatásra is. India Kínánál is elmaradottabb e területen, ott is közel 100.000 db kommunális szennyvíztisztítóra lenne szüksége, de jelenleg ezernél kevesebb működik. A vízhiány miatt az idén már kötelező a nagyobb indiai üzemekben a teljes vízvisszaforgatás.
A  világon ma összesen kb. 130.000 szennyvíztisztító működik, Európában 65.000, az USA-ban 35.000 Japánban kb. 15.000. Ezeknek egy jelentős része technikailag elavult – közölte Kenyeres István.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás