A kitridgomba 2000 méteres magasságban tömeges kétéltűpusztulást okoz. Hazánkban szerencsére még nem drámaiak a tünetek.
A rajzóspórás gombák, azaz a Chytriodiomicoták törzsébe tartozó kitridgombát 1998-ban fedezték fel a tudomány számára, de már jóval előtte okozott tömeges pusztulásokat a kétéltűek körében. „Úgy indult, hogy Ausztrália keleti partjain, és Közép-Amerikában hirtelen elkezdtek nagy mennyiségben pusztulni a békák, és a kutatók vizsgálni kezdték, hogy mi lehet ennek az oka. Végül amerikai-ausztrál kooperációban írták le először ezt a gombafajt” – világít rá a kezdetekre Vörös Judit, a budapesti székhelyű Magyar Természettudományi Múzeum kétéltű-specialistája. Mostanra az Antarktiszt leszámítva minden kontinensen megtalálták ezt a gombát (az Antarktiszon pedig azért nincs jelen, mert ott nem élnek kétéltűek).
Tünetek
A vízben úszó gomba bármely kétéltűt – békát, gőtét, szalamandrát – megfertőzhet, de a különböző fajok eltérően reagálnak a fertőzésre – vannak olyanok, amelyek csak hordozók, mások megbetegszenek, vagy elpusztulnak. A betegség tüneteit akkor lehet látni, amikor már nagyon végső stádiumban van az állat – szerencsére Magyarországon egyelőre nem lehet ilyennel találkozni, itt ugyanis még nem találtak pusztuló állományt. A véghez közeledve hámlik az állat bőre, másrészt megváltozik a viselkedése: lassabban tud csak mozogni, apátia lesz úrrá rajta. A gomba az állatok bőrének keratinban gazdag részét támadja meg, ami azért problémás, mert a kétéltűek bőrlégzést is használnak, és ez ilyenkor nem működik megfelelően. A betegség az ionegyensúlyt is felborítja, és végül szívmegállásban pusztul el az egyed. A betegség hatásmechanizmusáról itt olvasható egy részletesebb cikk.
Betegségföldrajz
Európában 1997-ben volt először tömeges kétéltűpusztulás, Spanyolországban, egy Madrid környéki, kétezer méternél magasabb hegyen. Akkor még nem volt ismert a tudomány számára a gomba, hiszen csak a következő évben írták le. Azóta már bizonyítottan jelen van Franciaországban, Portugáliában, Svájcban, Németországban, Olaszországban, és most már Közép-Európában is.
„2008-ban végeztük az első laborvizsgálatokat hazai kétéltűeken vett mintákból, és akkor kiderült, hogy itt is jelen van. A Pilisben, a Bakonyban, az Őrségben és a Kőszegi-hegységben találtunk eddig, de nagy valószínűséggel minél több helyen fogunk mintázni, annál több helyről fog előkerülni. De itt nálunk még nem találtunk olyan állományt, amely ennek a gombának az előfordulásához kötődően pusztulna”- nyugtat meg a múzeum kutatónője. Hazánk amiatt is kevésbé érintett – teszi hozzá – mert elsősorban a magashegységi területeken okoz tömeges pusztulást a gomba, a mikroklíma miatt. Vörös Judit és munkatársainak célja, hogy egy OTKA-pályázat keretében felderítsék a gomba hazai elterjedését – ehhez az ország több területén, főként a hegyvidékeken gyűjtenek adatokat. Ott, ahol már kimutatták a gombát, szeretnék alaposabban tanulmányozni a betegséget.
Terepi munka
A kutatás egyik visszatérő mintavételi helyszíne a bakonyi Iharkút. Május hetedikén ide látogattunk el egy ötfős csapat keretében békákat fogni. Itt néhány évvel ezelőtt a felhagyott bauxitbánya rekultivációja miatt épült egy út töltéssel, és a töltés mögött megrekedt vízből egy tó alakult ki.
A tóban sok sárgahasú unka, tavi béka és gőte telepedett meg. Ottjártunkkor ezek közül fogtunk be hálóval mintegy harminc egyedet. Az állatokhoz csak gumikesztyűvel nyúltunk hozzá, ami csökkenti annak esélyét, hogy egyikről a másikra továbbadjuk a fertőzést.
A befogást követően minden egyedről mintát vettünk egy-egy steril, fültisztító pálcához hasonló eszközzel. Az unkák hasának állatonként különböző, egyéni mintázata van – ezért a későbbi beazonosítás érdekében minden példány hasát lefotóztuk. A befogott állatokat a mintavétel után természetesen elengedtük.
A kitridgomba kimutatása költséges, mivel izolálni kell a laboratóriumban, majd fel kell szaporítani a DNS-ét. Egy-egy minta vizsgálata mintegy 2500 forintba kerül. Ahhoz, hogy 95%-os bizonyossággal meg lehessen állapítani egy állományról, hogy az állatok 5%-a fertőzött, kb. 60 mintát kell venni minden fejlődési stádiumból – felnőtt békákból, ebihalakból, és a frissen kifejlett kisbékákból.
Gyorsan terjed
A gomba valószínűleg Dél-Afrikából származik, és az afrikai karmosbékákkal terjedt szét a világban. Ezeket a békákat terhességi tesztekhez használták a hetvenes években, és azóta is széleskörűen alkalmazzák őket laboratóriumi kísérletekhez. A kórokozót az ember a cipőjével, a felszerelésével is viszi ide-oda; természetesen akik vizes élőhelyen dolgoznak, azok még inkább terjesztik. A gomba terjed tehát az emberrel, a békákkal magukkal, a vízimadarakkal, gerinctelenekkel és halakkal, de azt nem tudni pontosan, hogy mitől ilyen gyors a terjedés. Valószínűleg a klímaváltozás is közrejátszik abban, hogy ilyen virulens a gomba.
Egy nagy európai projekt is foglalkozik a gombával: fertőzéses kísérleteket és mikroszkópos vizsgálatokat végeznek, tenyésztik a fajt, vizsgálják a genetikai állományát. Most már olyan fázisában van a projekt, hogy egyes területeken megpróbálják kiirtani a gombát. A terjedéssel kapcsolatos kérdéseket ugyanakkor még nem sikerült kielégítően megválaszolni.
Félresikerült visszatelepítés
A mallorcai dajkabékát (Alytes muletensis) nem olyan régen, a hetvenes évek végén fedezték fel. Mivel nagyon kevés volt belőlük, ezért egy természetvédelmi program keretében befogtak közülük egyedeket, és elvitték őket Jersey-re, az állatkertbe, mesterséges szaporítás céljából. Akkor még nem volt a tudomány számára ismert ez a gombafaj, ezért egy légtérben (de nem egy terráriumban) tartották a dajkabékákat karmosbékákkal, és egyéb, máshonnan érkezett egzotikus állatokkal. A dajkabékák megfertőződtek, így a Mallorcára történt visszatelepítéskor megfertőzték a természetes állományt. Szerencsére viszonylag jól körülhatárolható az élőhelyük – kisméretű sziklás tavakban, medencékben élnek. Így a természetvédők megpróbálták kifogni az összes állatot erről az élőhelyről – az összes ebihalat és felnőttet. Bevitték őket laborba, gombairtós kezelésnek vetették alá őket, és utána visszatelepítették őket az élőhelyükre a következő szezonban. A mostani fázisban pedig újra mintát vesznek belőlük, és megnézik, hogy visszafertőződtek-e.
Egyelőre nincs nagyléptékű megoldás
A dajkabékáknál alkalmazott visszafogásos módszer kis elterjedési területű fajoknál működhet, ugyanakkor globális megoldásként nem célravezető. Vannak ugyan gombairtó szerek, amelyekkel alkalmasak tavak fertőtlenítésére, csak nem tudni, hogy mi mást ölnénk meg a használatukkal (lehet, hogy a kitridgombát sikerül elpusztítani, de vele együtt más fajokat is). Vörös Judit szerint nagyon nehéz kérdés, hogy mit lehet tenni – a kialakult fertőzések visszaszorítására gyakorlatilag semmit. Azt viszont talán lehet valamennyire kontrollálni, hogy ne terjedjen tovább a gomba. Ausztráliában és Új-Zélandon a határon – nem csak emiatt a gomba miatt, hanem egyéb idegenhonos fajok miatt is – nagyon komolyan ellenőrzik az állatok behozatalát. Viszont az Európai Unión belül szinte lehetetlenség ezt kontrollálni. A múzeum kutatónője szerint olyan szabályozást kellene hozni, hogy minden, a határon átvitt állatot karanténban kelljen tartani, és azok csak megfelelő kezelés után kerülhetnének akár boltba, akár kísérleti laboratóriumba. A fertőzöttség megállapítására irányuló kötelező vizsgálatot is elő lehetne írni – ennek a költségeit azon kereskedőnek kellene fizetnie, aki az állatot árulni akarja.
