Hirdetés

Máté Bence Túlélési ösztön című békás fotója nyert az év sajtófotóit elismerő World Press Photo-díj természetfotó kategóriájában – jelentették be Amszterdamban.

A magyar természetfotós fényképén levágott lábú békák láthatók, amint a felszín felé törekednek, miután visszadobták őket a békapetékkel teli vízbe. A fotó tavaly áprilisban készült az erdélyi Kovászna megyében, és arra hívja fel a figyelmet, hogy tavasszal szerte a világon sok, párzásra összegyűlt béka lábát vágják le étkezési célra gyakran úgy, hogy az állat még él.

Az összes díjazott felvétel megtekinthető a World Press Photo honlapján.

 

A 34 éves, számos nemzetközi természetfotós díjat nyert Máté Bence mintegy hatszáz felvételéből márciusban nyílt szabadéri kiállítás Budapesten, majd a tárlat országos turnéra indult. Április végéig Debrecenben, Gödöllőn május 3-tól június 9-ig, Egerben június 13-tól július 7-ig, Keszthelyen július 11. és augusztus 4. között, Szegeden augusztus 8. és szeptember 8. között, Győrben szeptember 12-től október 6-ig, Miskolcon pedig október 10. és november 3. között lesz látható.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás