Hirdetés

Dől a közpénz Garancsi természetjáróihoz, több mint egymillió forint jut a kékkör minden kilométerére. A túrázók mellett azért a család is jól jár.

Jobban teljesít a Magyar Természetjáró Szövetség, amióta – 2012 májusa óta – a miniszterelnök barátjaként ismert Garancsi István, a Videoton labdarúgóklub tulajdonosa az elnök. Összesen 2,7 milliárd forint uniós forráshoz jutottak konzorciumban 2012 óta, s 2013-ban 77 millió forint adományt kaptak állami cégektől. Közbeszerzéseiken az ócsai devizásgettót is építő Veszprémber Zrt. is szépen szerepel, amelyben tulajdonos Garancsi nővére is.

Közel 336 ezer forint uniós forrás jut a 2500 kilométer hosszú Országos Kékkör túraútvonal minden egyes kilométerére: jobbára ezen a címen, kékkörútvonal-felújításra nyert el összesen 839,5 millió forint uniós forrást a 2012 májusa óta a miniszterelnök, Orbán Viktor baráti körébe sorolt Garancsi István, a Videoton labdarúgóklub tulajdonosa által vezetett Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ).

Az átlagolás önmagában elfedi, hogy az egyik legnagyobb tétel a kékkörön található galyatetői kilátó és az ottani turistaház felújítása, ugyanakkor a 839,5 milliós adat forrása a szövetség elérhető legfrissebb, 2013-as éves beszámolója, tehát azóta magasabb is lehet az összeg. Ezt erősíti, hogy az EU-s fejlesztési források pályázatainak részleteit közzé tevő kormányzati honlap adatai szerint ellenben jóval többet, összesen 2,7 milliárd forintot nyertek kékkör-fejlesztésre a különböző régiós turisztikai operatív programokból 2012 ősze óta. Az itt olvasható legnagyobb, 974,4 milliós tétel idei pályázati döntés, ami nyilván nem szerepelhet a 2013-as mérlegben, a különbség a két nyilvántartás között azonban így is kétszeres.  Az eltérést az MTSZ-nél azzal magyarázták az Átlátszó érdeklődésére, hogy a pénzt 21 tagú konzorciumban nyerték, általában erdőgazdaságokkal, civil szervezetekkel együttműködve, a szövetséghez a teljes összegből 840 millió forint került, a mérleg tárgyévében pedig „csak” 241 millió. Ebből a pénzből rengeteg munkát elvégeznek, így például kilencezer táblát helyeznek ki, több ezer kilométer nyomvonalat tisztítanak meg.

Folytatás és egyéb furcsaságok >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás