A rovat kizárólagos támogatója
Főpolgármesteri Hivatal Sajtókapcsolati Csoport

2021. február 12-én megjelent a „Budapest, Pesti rakpart északi irányba történő rendezése, gyalogos sétány kialakítása Kossuth Lajos tér – Jászai Mari tér közötti szakaszon” tárgyú, uniós eljárási rend szerinti nyílt közbeszerzési eljárás felhívása az Európai Unió Hivatalos Lapjában. A közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés célja, hogy megteremtse a pesti alsó rakpart Parlament és Margit híd közötti szakasz eddig hiányzó gyalogos kapcsolatát.

Az eredeti tervek még az előző városvezetés idején, az úszó világbajnoksághoz kapcsolódóan készültek, de mivel nem egyeztek az új városvezetés elvárásaival, ezért a projekt műszaki tartalmának felülvizsgálata, a tervek átterveztetése mellett döntött a Fővárosi Önkormányzat.

A főváros a tervezés során szélesítette a gyalogos felületeket, növelte a sebességkorlátozással érintett szakasz hosszát, kivette a szalagkorlátot az útpálya mellől és talajkapcsolatos fák ültetését kérte. A meglévő út felújításával egyidőben összefüggő, 4-5 méter széles gyalogos sétányt alakít ki a főváros a forgalom 30 km/h-s csillapításával. A Városháza ütemterve alapján az építkezés idén júniusban kezdődhet, és a Főváros és a Kormány megállapodása alapján a projektet 2021. december 31-ig szükséges befejezni. Karácsony Gergely főpolgármester fb-posztja

A közbeszerzés eljárásban 2021. március 17. 10.00 óráig van lehetőség ajánlattételre.  Az eljárást az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer (a továbbiakban: EKR) igénybevételével kell lebonyolítani, így az ajánlatokat is az EKR-ben kell benyújtani.  A Fővárosi Önkormányzat várja a tisztelt gazdasági szereplők ajánlattételét, hogy egy eredményes közbeszerzési eljárást követően mielőbb megkezdődhessen a pesti rakpart hiányt pótló megújítása, hozzájárulva ezzel a Főváros élhetőbbé, zöldebbé tételéhez.

Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes Facebook-posztjában úgy fogalmazott, „számos európai városhoz hasonlóan Budapesten is megvalósítható egy zöldebb, élhetőbb, az autók mellett a gyalogosoknak, sétálni, nézelődni vágyóknak is biztonságos teret hagyó rakpart.”

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás

Kapcsolódó hírek