A tápiószelei Növényi Diverzitás Központban található a szántóföldi és kertészeti növények magyarországi génbankja, ahol évtizedekre raktározzák el a magvakat.
Manapság jellemző tendencia, hogy elvesznek a korábban a kertészetben, illetve a mezőgazdaságban használt különböző változatok: folyamatos a genetikai erózió. Fontos szerepe van tehát a magbankoknak a fajták, változatok megőrzésében, feltérképezésében és begyűjtésében. A génerózió mértéke attól is függ, hogy egy adott ország technikailag, technológiailag mennyire fejlett: az „elmaradottabb” országokban könnyebben megoldott a régi tájfajták megőrzése, mivel az emberek jobban kötődnek hozzájuk, folyamatosan használják azokat.
A Növényi Diverzitás Központot (NÖDIK) 2010. november 1-én alapította a vidékfejlesztési miniszter az 1959-ben létesített Agrobotanikai Intézet jogutódjaként – mondta a Greenfo-nak Simon Attila, az intézmény Genetikai Tartalékok Osztályának vezetője. A Tápiószelén található intézet tehát több mint 50 éves. A szakember tájékoztatása szerint az elmúlt évtizedekben számos átszervezés történt. A legutóbbi átalakítás idején, 2010 novemberében vált az intézet újra önállóvá. Bár a név új, a feladat egy része a régi maradt: ez az élelmezési és mezőgazdasági célú növények hazai magbankja. Az intézet három szakmai osztálya a szántóföldi növények- illetve a kertészeti növények osztálya, és a genetikai tartalékok osztálya. „Ebből is látszik, hogy elsősorban szántóföldi és kertészeti növényekre koncentrálunk. Nemzeti szinten a szakmai társintézetek, kutatóintézetek, tanszékek, a genetikai értékeink megőrzését fontosnak tartó civil szervezetek, önkormányzatok gyűjtik a gyümölcsöket, szőlőket, gyógynövényeket, aromanövényeket és mikroorganizmusokat” – mondta Simon Attila.
A Növényi Diverzitás Központ (NÖDIK), eredeti nevén Agrobotanikai Intézet. A képre kattintva megtekintheti fotógalériánkat.
Aktív- és bázistárolók
A növényfajták megőrzésnek két alaptípusa van: latin szavakkal az ex-situ és az in-situ megőrzés. Az ex-situ megőrzési módszerek során a származási helyről kiragadva, elkülönítve történik a megőrzés. Tipikus példa erre a magbank. Az in-situ kifejezés jelentése pedig a fajok, fajták eredeti élőhelyükön történő megőrzése, például természetvédelmi területeken.
A magbankokban az ex-situ megőrzés elsősorban az úgynevezett aktív- és bázistárolókban történik. Az aktív tárolóban olyan magminták megőrzése folyik, amelyek közvetlenül felhasználhatók a szaporításhoz és a felhasználást segítő vizsgálatokhoz. Az aktív tárolók elsősorban magminták középtávú megőrzését szolgálják, az ilyen gyűjteményekhez gyakran és rendszeresen hozzányúlnak. Ezen gyűjteményeket olyan körülmények között kell tárolni, hogy a magtételek életképessége legalább 85%-os maradjon a lehető leghosszabb ideig. Ez 0°C körüli hőmérsékleten valósítható meg és alapvető fontossággal bír a magok több lépcsőben elvégzett szárítása 3-7%-os nedvességtartalomra.
Aktív tároló Tápiószelén. A képre kattintva megtekintheti fotógalériánkat.
A bázistároló a bázisgyűjtemények hosszú távú megőrzését biztosítja. Itt -18 és -20°C közötti a tárolási hőmérséklet, és 3-7%-os a magok nedvességtartalma. Ez biztosítja, hogy a magok akár 100 évet is meghaladóan megőrizzék életképességüket. Ellentétben az aktív tárolókkal a bázisgyűjteményben tárolt tételekhez ritkán nyúlnak hozzá, a magtételek általában nem adhatók át közvetlenül a felhasználóknak.
Bázistároló. A képre kattintva megtekintheti fotógalériánkat.
A tárolóban az anyagokat üvegekben, illetve többrétegű alutasakokban őrzik. Ezekre rákerül az azonosító szám (ezt RCAT számnak nevezik; RCAT = Research Centre for Agrobiodiversity, Tápiószele), a növény latin neve, a fajtanév, a gyűjtési év és a betárolási év. A minták egy hosszú folyamat után kerülnek be a tárolóba: a felszaporított növények magvai először tisztításon, majd 3-7%-os nedvességtartalomig, több lépcsőben történő szárításon esnek át. Utána következik az üvegekbe való, illetve az aktív-, vagy bázistárolóban történő elhelyezés. A szárításnak és a kondicionált körülmények között, hidegben, illetve légmentesen zárt üvegben történő tartásnak az a lényege, hogy a minta életképességét a lehető leghosszabb ideig megtartva a tárolóból kivéve újrahasznosítható maradjon.
Tápiószelén fenntartanak még egy "in vitro" gyűjteményt is, mely a burgonya 542 tételének szövettenyésztéses formában történő megőrzését jelenti. Ezt a módszert elsősorban vegetatív szaporítású növények esetében alkalmazzák. A hajtatott burgonyagumó hónaljrügyét mesterséges táptalajra oltják, amiből 22-23 °C fokon fejlődik ki a növényke. Ez átkerül a tárolóba, ahol 12 órás megvilágítás mellett 10-12 °C hőmérsékleten történik a megőrzés. Ha a Tápiószelén tárolt kb. 540 szövettenyésztéses burgonya tételt kint területen szeretnék megőrizni, akkor ahhoz egy jókora föld kellene. Egy idő után problémát jelenthet a fajtaleromlás is. A módszer tehát a burgonya költséghatékony megőrzése is lehet. Az anyag átlagosan 6-8 hónapig őrizhető meg ilyen formában, utána át kell oltani. Minden tételből öt minta van, ezzel biztosítható a hatékony megőrzés.
„A Növényi Diverzitás Központban összesen kb. 94 000 élelmezési- és mezőgazdasági felhasználás szempontjából jelentős magbanki mintát őriznek. Ez a szám a duplikátumokat is tartalmazza. Pontosabb képet ad az úgynevezett unikális, egyedi tételek száma, ez 47 341 az aktív gyűjteményben, a bázisgyűjteményben pedig 11 546” – magyarázta a Greenfo-nak Simon Attila.
A gyűjtemény gyarapodásának két lehetősége van. Az egyik a magcsere, ez hazai és nemzetközi intézetek között történik. Általános gyakorlat, hogy az intézetek kiadnak egy katalógushoz hasonló úgynevezett Index seminum-ot, amely alapján más magbankok mintát kérhetnek. A másik lehetőség a tájfajták, ökotípusok, illetve a kultúrnövények vad rokon fajainak a gyűjtése. Ez utóbbi az egyik kapcsolódási pont a Pannon Magbankkal, amelyről egy következő cikkünkben fogunk írni.
Amikor gyarapszik a magbank tételeinek száma, először megtörténik az introdukció, vagyis bekerül a minta az intézménybe, nyilvántartásba kerül. Ezt követően osztják ki a mintát a témavezetőknek. A rendszerbe bekerült anyag általában kis mennyiség szokott lenni, amennyit nem elegendő eltárolni: nagyon kis minták tárolását a génbank szabvány se javasolja. Emiatt a témavezetők először felszaporítják a tételeket, ami szerencsés esetekben egy évig tart, de hosszabb folyamat is lehet. A szaporítás célja, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű vetőmag, tétel álljon rendelkezésre a betároláshoz. Ehhez megfelelő mennyiséget és minőséget is produkálni kell. „A felszaporítás után a témavezetőktől visszakerül az anyag a magbankhoz, és ott életképességi vizsgálatot végzünk” – vázolta a folyamatot Simon Attila. Ezen vizsgálat mutatja meg, hogy a mennyiség mellett megfelelő minőséggel is bír-e az anyag. Ha az életképességi mutató eléri a 85%-ot, akkor megfelelt a minőségi ellenőrzésnek, tehát bekerülhet a tárolókba. „Életképesség-vizsgálatot nem csak a frissen bekerült tételeknél végzünk, hanem már betárolt anyagoknál is, a génbank-szabvány ajánlása szerint. Az első betárolást követő 10. évben szükséges egy ellenőrzést végezni, utána pedig minden 5. évben. Ez azt szolgálja, hogy a betárolt magok életképességének változása ellenőrzés alatt legyen. Ha ez bizonyos érték alá csökken, akkor úgynevezett felújító vetés szükséges. A tétel megint kikerül a témavezetőkhöz, és felújító vetés keretében felszaporítják” – osztja meg a szakma műhelytitkait Simon Attila.
A szakirodalom szerint 50-60-100 évig is el lehet tárolni a magvakat. De mivel a magbankok múltja csupán 40-50 évre tekint vissza, nincsenek még konkrét tapasztalatokon alapuló felső értékek. Az eltarthatóság függ az adott növénytől is. Az olajos magvúaknál a szakemberek azt tapasztalják, hogy az életképesség gyorsabban csökken, mint például egy kalászos gabona esetében. Tápiószelén majdnem negyven éve, 1973-ban az akkori nevén Agrobotanikai Intézet Európában az elsők között hozott létre hűtött tárolót. Az akkor eltárolt magok még ma is életképesek.
Az életképességet folyamatosan ellenőrzik: rendszeresen csíráztatják a magokat, a kapott eredményeket kiértékelik. Ha a 2 x 100 magon elvégzett életképességi vizsgálat 85% alá csökken, akkor felújító vetés történik. Ugyanakkor nem csak kultúrnövények, hanem vad rokon fajok is vannak, ez utóbbiak esetében ezt a 85%-ot nehéz és nem is javasolt tartani, náluk alacsonyabb értéket vesznek alapul.
A magvak megőrzése elsősorban nemesítők számára biztosít alapanyagot. „Sajnos az utóbbi években csökkenő számban keresnek meg bennünket hazai nemesítők. Nyilván ennek különböző okai vannak, többek között a hazai nemesítő tevékenységnek a stagnálása, vagy hanyatlása legfőképpen forráshiány miatt” – mondta Simon Attila. Vannak olyan fajták, amelyek réges-rég kikerültek a köztermesztésből, és a magbank nélkül ezek már rég eltűntek volna. Ezek megőrzése oktatási célból is fontos, emellett jelentős kulturális értékkel is bírnak. A tájfajták gyűjtése során nem csak magát a növényt, a magot gyűjtik be, hanem a hozzá kapcsolódó hagyományokat, feldolgozási, felhasználási, főzési szokásokat, népszokásokat is feljegyzik. Az intézetnek az elmúlt 50 év során volt nemesítő tevékenysége is, de ez mára teljesen eltűnt.
A magbanki munka során a növények leírásra is kerülnek. Ha valaki például egy közepes növésű, háromszínű babot keres, akkor a tulajdonságok alapján leszűrve meg lehet találni az ilyen tulajdonságú tételeket. A korábbi Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (jelenleg Vidékfejlesztési Minisztérium) Biodiverzitás Osztálya által kiadott babos memóriajáték képei mind Tápiószelén őrzött babokról készültek.
Változatos magvak Tápiószelén. A képre kattintva megtekintheti fotógalériánkat.
Korábban az intézet végzett úgynevezett izoklimatikus felszaporítást. Ez a tájfajták származási, gyűjtési helyükhöz közeli, ahhoz ökológiailag hasonló körülmények közötti felszaporítását jelenti. Jelenleg ez a munka szünetel az elmúlt évek forráshiánya miatt, de a NÖDIK azon dolgozik, hogy tájfajták ilyen jellegű felszaporítása újra beinduljon.
A cikk folytatása itt olvasható.
Kapcsolódó anyagok:
