Mit értünk ökológiai rendszerváltozás alatt? Miért nem képes hatásosan kezelni a jelenlegi képviseleti demokrácia az ökológiai válságjelenségeket? Milyen feltételei és előnyei vannak egy alternatív, deliberatív demokrácián alapuló politikai rendszernek? Lányi András filozófus, egyetemi oktató a Humánökológia Szakkollégium előadás-sorozatában arra keresi a választ, hogy min kell változtatni, melyek azok a gyakorlati lépések, amelyeket mindenképp meg kell tenni, ha szeretnénk elmozdulni egy ökologikusabb berendezkedés felé.
Az előadásban öt kérdés köré csoportosítva fejti ki Lányi András, hogy a politikai ökológia milyen elméleti kereteket határoz meg és milyen gyakorlati lépéseket javasol annak érdekében, hogy rendszerszinten valósuljon meg az ökológiai válság eredményes kezelése.
Első kérdés: Mi a cél?
Az ökológiai politikák az élővilág gazdag változatosságának és változékonyságának megőrzését szeretnék elérni, tudva azt, hogy az emberiség által elindított folyamatok egyenesen katasztrófához vezetnek. Egy olyan katasztrófához, ami már évtizedek óta tart és még évtizedekig is tartani fog. Nincs olyan, hogy utolsó pillanat, mindig van tennivalónk.
Második kérdés: Kinek kell cselekednie?
A jövő nemzedékei a legérintettebbek, de értelemszerűen ők most nem tudnak tenni semmit, hiszen még nem léteznek. Három álláspont van arra nézve, hogy a jelenlegi világban kiknek kellene a katasztrófát elhárító változásokat meglépniük.
(a) A legalista nézet szerint a nemzetközi szervezetek és nemzetállamok vezetőinek kellene megtennie a szükséges lépéseket. A nagy egyezmények mögött azonban kevés gyakorlati intézkedés van, a jelenlegi rendszer megváltoztatása elől pedig elzárkóznak az országok.
(b) A demokraták abban hisznek, hogy a tájékozott állampolgárok átlátják a helyzetet, és a világ jelentős részében elterjedt demokratikus intézményrendszerek segítségével olyan vezetőket juttatnak hatalomra, akik meghozzák a szükséges döntéseket. A parlamentáris demokrácia azonban lényegében véve nem működik – ezt a modern politikatudomány is kimondja. A választóknak nem érdeke, hogy tájékozottak legyenek, politikai befolyásuk nem lesz arányban a befektetett energiájukkal. Továbbá a választók közömbösek a globális környezeti válsággal szemben, mert ez egy láthatatlan, időben elhúzódó folyamat, kényelmes ezzel nem foglalkozni, másra hárítani a felelősséget, valamint nem tudják elképzelni, hogyan lehetne másképp élni.
(c) A posztmaterialista felfogás követői az ökológiailag leginkább elnyomott és kizsákmányolt társadalmi osztályt keresik, akiket mozgósítva forradalmi változásokat lehetne elérni. Elnyomásról viszont szó sincs: a nyugati fogyasztói társadalomban éppen hogy felerősítik azokat a vágyakat, melyeket a rendszer által kínált javakkal és szolgáltatásokkal lehet kielégíteni. Az ökológiai válság legnagyobb kárvallottjai, a legkizsákmányoltabbak, a szegény országok szegényei pedig egyenesen követelik, hogy szennyezhessenek. Nem is tudják elképzelni, létezik más út is, mint a nyugati típusú ideál.
Mindhárom állásponttal alapvető problémák vannak. Ha nem várhatjuk felülről a segítséget, a demokrácia nem működik jól, forradalmi osztály pedig nincs, akkor kikre számíthatunk? Saját magunkra – zárja gondolatmenetét Lányi András.
Harmadik kérdés: Mit kell megváltoztatni?
Jelenleg több mint 7 milliárd ember él bolygónkon. Az ökológiai korlátok miatt lehetetlen mindenkit ellátni olyan mértékben javakkal és szolgáltatásokkal, melyben a gazdag ipari országok lakosai részesülnek. Alapvetően két dolgon lehet változtatni: vagy drasztikusan lecsökkentjük az emberiség létszámát, vagy módosítunk a jóléti ideálon. Utóbbi támogatandóbb lenne.
Negyedik kérdés: Mit jelent az ökológia rendszerváltozás?
Az együttélés, mint rendszer, egymással összefüggő tényezői változnak meg. Nem önkorlátozást jelent, ahogy sok zöld mozgalmár is tévesen hirdeti, hanem épp ellenkezőleg: felszabadulást egy olyan életforma alól, mely a jólét fogalma alatt az anyagi javaktól és szolgáltatásoktól való minél nagyobb függést érti és a gazdasági hatékonyságot kényszeríti ránk az élet szinte minden területén. Felszabadulást a technológiai függőségtől, a szakemberektől való függőség alól és a globális hálózatoknak való kiszolgáltatottságtól.
Ötödik kérdés: Milyen politikai feltételei vannak?
A modern politikai filozófia alapvető tévedése, hogy nem beszél a jó élet kérdéséről, azt az egyénre bízza. A liberális demokráciák elutasítják a közjóról való közmegegyezést, mivel ez csak egy újabb kényszer lenne a hatalom részéről. Alapvetően jó, hogy nem kell egyetértenünk, de jelen helyzetben muszáj! A vészesen fogyatkozó természeti erőforrásokat nem lehet egymástól függetlenül elhasználni vagy megvédeni.
A demokrácia egy másik formája, a deliberatív demokrácia kereti közt tud mindez megvalósulni, ami minden ökológiai mozgalom és ökológiai politika végső követelése. A többségi demokráciával ellentétben a vitatkozó, mérlegelő demokráciában nem a többségnek van igaza. A vita az adott ügyről mindig újrakezdődhet, csak a legsürgetőbb feladatokról kell megegyezni. Az elfogadott véleménynek – mely lehet a kisebbségi vélemény is – nem erőszak révén szereznek érvényt, hanem a bizalom útján. Az „értelmes egyet nem értés” azt jelenti, hogy időnként beletörődünk abba, hogy nem az történt, amit szerettünk volna, de elfogadjuk ezt a helyzetet, mert ismerjük a többieket, a vezetőket, megbízunk bennük. A bizalom akkor alakul ki egy adott népességben, ha hosszú időn át szerzett sikeres együttműködési tapasztalatokat.
Ahhoz, hogy felelősen és tájékozottan vegyünk részt a sorsunkat érintő kérdésekről való döntésekben, tanulnunk kell. Mára a tudás és a döntés erkölcsi kötelességgé vált, mivel mindennapi tevékenységünkkel globális és hosszú távú hatásokat idézünk elő. Értelmes és érdemi vita a jó célokról, a jó életről, azonban csak az együttműködésre képes kisközösségekben lehet. Az ökológiai politika alapja ezért a lokalizáció. A nagy globális problémák csak kisebb problémákra felosztva kezelhetőek. A decentralizáció a jelenleginél nagyobb autonómiát is jelent: a településeknek legyen önrendelkezési joga erőforrásaik és intézményeik felett.
Az ökológiai politika a középosztályt támogatja. Akkor születhetnek jó döntések egy közösségben, ha a többség az anyagilag független középosztályhoz tartozik, a vezetőknek is innen kell kikerülniük. A szegényeket fel kell tőkésíteni, hogy önálló egzisztenciát teremthessenek maguknak. A jó döntések másik feltétele, hogy a közösség ösztönözze tagjait a kiválóságra, erényekre. Egy műveletlen, erkölcstelen közösségen nem képes egyetlen politikai intézmény sem segíteni.
A fenntartható ökológiai politika alapjai tehát mi magunk vagyunk. Vannak már olyan civil és környezetvédő mozgalmak, melyek modern kísérleteket tesznek egy másfajta életre, ők az új társadalom csírái.
