A mikroműanyagok a környezeti előfordulásuknál jóval koncentráltabb formában juttatják a szennyezőanyagokat az élőlények szervezetébe. Már nem csak az óceánokban, hanem az édesvizekben is igen nagy mennyiségben fordulnak elő, a Duna mikroműanyag-hozama például évi 1500 tonnára becsülhető.
Ahogy nevük is mutatja, a műanyagok előállítása szintetikus úton történik, és éppen a stabil kémiai szerkezetük miatt rendkívül ellenállóak. A mikroroganizmusok nagyrészt képtelenek a környezetbe kikerülő műanyagok lebontására, hiszen nem tudják tápanyagként hasznosítani azokat. A műanyagok a kémiai folyamatokkal szemben is igen ellenállók, oxidációjuk is nagyon lassan következik be. A Napból érkező ultraibolya (UV) sugárzás hatására ugyan elaprózódnak, viszont a mikroorganizmusok számára még mindig nem hozzáférhetők.
Az elmúlt években már az óceánokban, tengerekben, valamint nagyobb európai tavakban és folyókban vett víz- és üledékmintákból is kimutattak mikroműanyagokat. Ausztriai mintavétel alapján a Duna mikroműanyag-hozama évi 1500 tonnára becsülhető. A szennyvízben koncentrálódó anyagokat a tisztítási folyamat sem távolítja el, jelen vannak az elfolyó szennyvízben is.
Miért veszélyesek?
A tápláléklánc elején elhelyezkedő szervezetek (planktonok, kagylók, halak) táplálkozási módjukból kifolyólag véletlenszerűen fogyasztják el a mikroműanyagokat, amelyek a tápcsatornájukban gyulladásos reakciókat válthatnak ki és az egyed pusztulását is okozhatják. Természetes körülmények között élő halak esetében ugyancsak a tápcsatornából jelentették előfordulásukat. Nem csak a fogyasztásukból eredő fizikai sérülések jelentenek kockázatot, de a vizekbe és az élőlények szervezetébe is egyaránt szivároghatnak káros vegyületek a műanyagokból. Tipikusan ilyenek a gyártás során használt toxikus vagy hormonháztartást zavaró anyagok (biszfenol-A, ftalátok és polibrómozott-difenil-éter égésgátlók). Az adalékokban hordozott kockázaton túl kémiai tulajdonságuknál fogva ezek az anyagok képesek arra, hogy felületükön megkössék a vizekben amúgy is jelen lévő szennyezőanyagokat (pl. policiklikus aromás szénhidrogének – PAH-ok, poliklórozott bifenilek, DDT), azok így a környezeti előfordulásuknál jóval koncentráltabb formában jutnak az élőlények szervezetébe.
A mikroműanyagok tehát egyértelműen jelen vannak az élelmiszereinkben!
Az utóbbi években Németországban többször vizsgáltak különböző élelmiszereket. Különböző palackozott sörökben kimutatták előfordulásukat (a szennyezés feltételezett forrása a gyártási folyamatokban alkalmazott szűrők, vagy a gyártó soron dolgozók szintetikus ruházatából származó műanyag szálak). Alapvető élelmiszerünkben, az ivóvízben is előfordulhatnak ezek az új szennyezőanyagok. 1 m3 ivóvízben átlagosan 7 mikroműanyag darabot azonosítottak német vízművekben. Valószínűsíthető, hogy ezek a vízkezelési technológia során kerültek bele, nem pedig a vízadóból származnak.
A legtöbbet vizsgált környezeti elem jelenleg a víz, de a szennyvizek, üledékek, vízi élőlények és élelmiszerek vizsgálata is egyre inkább a figyelem középpontjába kerül. A téma még a tudományos kutatás berkeiben is nagyon új, így kidolgozott szabványok híján többféle módszert alkalmaznak. A környezetanalízisben élen járó laboratóriumok például egy speciális mintavételi technikát dolgoztak ki; viszonylag rövid idő alatt tudnak relatíve nagy térfogatú vizet átszivattyúzni egy 15 µm-es szűrőn. Az így keletkező mintából a laboratóriumban a szerves szennyeződéseket (pl. a szűrőn fennmaradó természetes üledék) oxidálják, majd a műanyag részeket sűrűségük alapján szeparálják. Egy speciális, infravörös spektrométerrel felszerelt mikroszkóppal megállapítható a műanyagok típusa és mérete mondja Bordós Gábor, a független laboratóriumi vizsgálatokat végző WESSLING Hungary Kft. munkatársa a Laboratorium.hu írásában.
Mi lesz a globális szennyezés sorsa?
A fentebb leírt probléma egyelőre beláthatatlan következményekhez vezethet a jövőben. A már meglévő műanyagszennyezés felszámolása – különös tekintettel annak természetére és mennyiségére – jelenleg nehezen elképzelhető. A mikroműanyag-szennyezés kutatási eredményeit ezért egyrészt célszerű mihamarabb integrálni a hosszú távú monitoring programokba, így pl. az EU Víz Keretirányelvbe (2000/60/EC), másrészt pedig egyre inkább a figyelem középpontjába kerül és fontosabbá válik a mérés, laboratóriumi vizsgálat
