Hirdetés

Ahogy közeledik a karácsony, egyre több cég gondol az adományozásra. A Szülőverzum.hu alapítója azonban azt üzeni, hogy az adakozás a mindennapi ügyvitel része is lehet. Ez az apró családi vállalkozás az indulása óta eltelt négy évben összesen több mint 2,3 millió forinttal támogatta a Hatvanezer Fa Egyesületet, akik Békés megyében erdőket telepítenek.Az alapító, Gál Anita (nyitóképünkön) kiemelte: “A Szülőverzumnál hiszünk abban, hogy a társadalmi felelősségvállalás és a környezettudatosság nem csak évente egy ünnepi gesztusban merül ki. Ez a gondolkodásmód hatja át vállalkozásunkat egész évben.”
A Szülőverzum, amely prémium papíralapú emlékőrzőket kínál, mint például babanaplókat, nem csak a családok számára fontos pillanatokat örökíti meg, hanem a következő nemzedékek jóllétéért is elkötelezett. “Nem elégszünk meg azzal, hogy a családok legszebb pillanatait megőrizzük termékeinkkel; felelősséget vállalunk azért a világért is, amelyben ezek a gyermekek felnőnek” – tette hozzá Gál Anita.

A Hatvanezer Fa Egyesület csapata fantasztikus munkát végez Békéscsabán és környékén, a Szülőverzum büszke rá, hogy őket támogathatja indulása óta. 4 év után is töretlen a kitartás mindkét fél részéről. Az egyesület lelkes tagjai és önkéntesei továbbra is elszántan küzdenek azért, hogy árnyas erdők nőjenek ki a most még kopár földeken.

facsemeték kiültetésre várva Békés megyében. forrás: hatvanererfa.hu

Az egyesület vezetője, Ulbert Zoltán, köszönetet mondott a Szülőverzum folyamatos támogatásáért: “Ez a nagylelkű hozzájárulás kulcsfontosságú szerepet játszik projektjeink sikerében. Reméljük, hogy a Szülőverzum példája inspirál más vállalkozásokat is a fenntarthatóság melletti elköteleződésre.”
A Szülőverzum büszkén áll azon vállalkozások sorában, amelyek nem csak üzleti sikereikre, hanem társadalmi és környezeti felelősségvállalásukra is nagy hangsúlyt fektetnek.

A cég reméli, hogy példája ösztönzi a magyar üzleti közösséget, hogy ne csak az ünnepek alkalmával, hanem egész évben aktívan részt vegyenek saját ökológiai lábnyomuk kiegyenlítésében és a jövő pozitív formálásában.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás