Minap írtuk meg, hogy egy szigorúan védett területen illegálisan felállított kereszt felgyújtása után a nemzeti park nem engedélyezi új kereszt létesítését. Menczer Tamás szerint a természetvédők keresztényüldözők. A külügyi államtitkár -a tényeket figyelmen kívül hagyó – ámokfutásán többen felháborodtak.
Szakmai berkekben felvetődött az is, hogy az ún. “zöldeket” betegyék egy nemzetellenes skatulyába. Látszik, hogy környezetvédelmi vonalon igencsak megosztott a szavazótábor (akkugyárak, gigaberuházások stb.). Erre ez is egy jó alkalom. Meg talán a magas támogatottságú és nagy közbizalmat élvező nemzeti parki igazgatóságok gyengítésének, szétverésének kommunikációs előkészítése.
A keresztégetést, és bármilyen más vallási és lelkiismereti szabadságot sértő cselekedetet, mint magatartást minden józan természetvédő elítéli és határozottan elhatárolódik tőle. Dedák Dalma a WWF Magyarország természetvédelmi szakemberének véleménye:
“Előre is elnézést, de ezt nem bírom magamban tartani…
Természetvédelmi munkám során számtalan különböző horderejű üggyel találkoztam, de azt hiszem sohasem bántott annyira semmi, mint a nagykovácsi kereszt ügye. Bánt, mert egyrészt, ha jóérzésű magyar emberként belegondolok abba, hogy olyan emberek között élek, akik keresztet égetnek gyomorgörcsöt és mélységes felháborodást érzek. Bánt, mert keresztény emberként a kereszt számomra szent szimbólum. Bánt, mert természetszerető emberként egy olyan különleges természeti értékekkel teli terület, mint a Nagy-Szénás számomra a legszentebb katedrális. Szent hely, ahol az ember még megtapasztalhatja a maga valójában milyennek alkotta Isten a Földet, s így én is ott tudok a leginkább közel kerülni Istenhez. Az ilyen helyeken megpihen, feltöltődik a lelkem, azért választottam a természetvédelmi hivatást, mert ezt felismertem és az ezzel együtt járó felelősség súlyát is megéreztem. A leginkább az bánt, hogy abban a meggyőződésben éltem az egész életemet – és ez a véleményem mit sem változott –, hogy nincs annál keresztényibb és konzervatívabb értékrendű tevékenység, mint a teremtett világunk védelme és megőrzése utódaink számára, tehát mérhetetlenül bánt, hogy ezeket rendre szembeállítják egymással.
Pilisszentiván mellett a Nagykovácsihoz tartozó, a Nagy-Szénáson, fokozottan védett, Európa Diplomás területen, egy természeti értékekkel teli dolomitsziklagyepen valaki(k) illegálisan emelt(ek) egy keresztet. Egy olyan területen történt ez, ahová a turistautakról letérve jogszerűen, engedély nélkül egy átlag polgárnak be sem szabadna lépnie (elsősorban a taposásérzékeny növények miatt). Csakhogy a súlyosan kapacitáshiányos nemzeti park igazgatóságoknak alig van lehetőségük ellenőrizni a rájuk bízott területeiket: kevés a terepi szakember, a jármű, az üzemanyag és egyéb erőforrás. Eközben a különleges dolomitsziklagyepeket az agglomeráció egyre növekvő lakossága és a természetbe vágyó budapestiek egyre inkább járják, tapossák. Fájdalmas ez is számomra, hiszen aki jól ismer, az tudja rólam, hogy hivatásos természetvédőként nem tekintek magamra úgy, mint akinek több joga van, különösen törekszem arra, hogy magamra nézve is betartsam a szabályokat, az érdekes növények és állatok kísértésének ellenállva megelégszem azzal, ha pusztán a turistaútról csodálhatom a természetet, miközben számtalan alkalommal láttam, hogy az értékes növények hátaslovak és túltartott vadak patái alatt, vagy kerékpárgumikra felkenődve végzik.
De visszatérve a nagy-szénási kereszthez: az illegálisan állított keresztet a nemzeti park igazgatóság – bár jogszerűen megtehette volna – lelkiismereti okokból nem szállította el. A kereszt betonalap nélkül létesült, így többször kidőlt, végül – vélhetően ittas, bulizó fiatalok – elégették. Ezután egy új kereszt állításának ötlete merült fel, immáron betonalappal és legálisan. A hatóság a természet védelméről szóló törvény rendelkezéseivel szemben kiadta az engedélyt a kereszt létesítésére, miközben a nemzeti park igazgatóság, a terület természetvédelmi kezelője ezt vitatta, hiszen jogszerűen oda nem épülhetne semmi. (Itt kell megjegyezni, hogy ez nem pusztán jogászkodás, nem maga a keresztállítás a gond, hanem az, hogy egy olyan objektum, mint egy kereszt vonzó látványosság, a turistaforgalmat növeli az amúgy is túltaposott, hivatalosan megközelíthetetlen gyepen. A kereszthez vonzott turisták pedig a legjobb szándékuk ellenére, önkéntelenül is természetkárosítókká válnak.)
Ilyen esetben egy normális országban leülnek a felek egymással és keresnek a keresztállításhoz egy alkalmas helyszínt. Egy olyan helyszínt, ahol a természet „temploma” és a keresztény hitünk szimbóluma nem árt egymásnak. Isten azért adott nekünk észt és hangot, hogy ezeket a dolgokat képesek legyünk megtárgyalni, egymás álláspontját megérteni. Legnagyobb sajnálatomra és mély fájdalmamra azonban ma Magyarországon a munkáját jogszerűen és helyesen végző nemzeti park igazgatóságot – azt a nemzeti park igazgatóságot, ami a legkompromisszumkészebb és ezzel együtt a legkiválóbb szakmai szervezet a magyar közigazgatásban – keresztégetőnek, keresztényüldözőnek állítják be. Szembe állítják a természetvédelmet a keresztény értékekkel. Propagandát csinálnak abból, ha egy állami szerv végzi a munkáját.
Természetvédő keresztény emberként határozottan tiltakozom az ellen, hogy teremtett világunk védelmét szimbolikus ügyek oltárán áldozzuk fel!
Igenis megfér egymás mellett a természetvédelem és az őszinte, igaz hit. Ahogyan megfér, és meg is kell férnie egymás mellett a konzervatív keresztény értékrendnek és a demokratikus jogállamba vetett bizalomnak. A jogszabályok mindenkire vonatkoznak: hívőre, nem hívőre, szabadidős sportolókra és ittas fiatalokra egyaránt.
Keresztény magyar állampolgárként azt szeretném, hogy a kereszt égetésének valós elkövetőit vonják felelősségre! Azt akarom, hogy a munkájukat végző természetvédőket ne mocskolják be, ne mossák össze bűnözőkkel! És kérem azt is, hogy az ateista vagy más vallási meggyőződésű kollégáim legyenek belátóak, bölcsek és empatikusak! A kereszt elégetése fájdalmas és barbár cselekedet, amit vitán felül el kell ítélni!
Mi természetvédők ne vegyünk részt egy hecckampányban, nekünk a megoldásra kell törekednünk. Talán ez a hivatásunk legfontosabb és legnehezebb feladata: mivel mi látjuk át ezeket a problémákat, ezért ránk hárul annak a felelőssége, hogy felismerjük segítsük egymás megértését. Mindnyájunknak az az érdeke, hogy egy Magyarország egy jobb hely legyen, nem hiszem el, hogy nem tudunk összefogni, képesnek kell lennünk arra, hogy összefogunk ezért a célért.
A történet folytatása: A “keresztényüldözés” már a Budapest melletti Nagy-Szénást is elérte
Nyitókép: Depositphotos
