Hirdetés
Forrás: hvg.hu

A Nottinghami Egyetem kutatócsoportja 1300 4-10 éves brit gyerek étkezési szokásait vizsgálta 2008 és 2016 között étkezési napló alapján – írja a The Independent. Arra a talán meglepőnek mondható eredményre jutottak, hogy nincs számottevő különbség azoknak a gyerekeknek a testtömegindex alakulásában, akik minden nap fogyasztottak cukrozott italt, és azoknál, akik nem. A gyerekek 61 százaléka ivott naponta legalább egy cukrozott üdítőt a kísérlet alatt, és több mint 78 százalékuk így sem lépte túl a megengedett napi kalóriabevitel mennyiségét.
Ola Anabtawi, a vizsgálat eredményeit bemutató glasgow-i konferencián kijelentette, hogy „nem érdemes kizárólag a cukrozott üdítőket hibáztatni a gyermekkori elhízásért”.
A tanulmány szerint egyébként a gyerekek 78 százaléka fogyasztott több hozzáadott cukrot, mint a napi ajánlott mennyiség, hiszen a gyümölcslevekkel, édességekkel is rengeteg cukrot fogyasztanak, ez biztosan nem egészséges.
Katarina Kos, az Exeteri Egyetem kutatója felhívta a figyelmet, hogy a túlzott cukorfogyasztás hatásai csak egy későbbi életszakaszban jelentkeznek majd. A gyerekek manapság jóval kevesebbet mozognak, mint régen, így kevesebb energiabevitelre van szükségük, akármi legyen is annak a forrása.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás