Hirdetés

Mégsem lehet Donald Trump környezetvédelmi főtanácsadója a klímaváltozást tagadó Kathleen Hartnett White. Trump még tavaly októberben jelentette be, hogy Turnert jelöli a Környezetminőségi Tanács élére.

A szenátus azonban nem volt hajlandó elfogadni a jelölést. Nem vétózták meg, de addig halogatták, mígnem véget ért a 2017-es ülésszakuk. A szabályok szerint a Fehér Háznak így újra kellett volna jelölnie White-ot, aki tavaly novemberben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy még a klímaváltozással kapcsolatos legalapvetőbb kérdésekre se tudta a választ.

A Washington Post tegnap este jelentette meg nem nevezett forrásaira hivatkozva, hogy White jelölését visszavonják. A Post értesüléseit azóta egy Fehér Házi tisztviselő is megerősítette a Guardiannek.  (via 444.hu)

Trump környezetvédelmi tanácsadójelöltje nem hisz a klímaváltozásban – írtuk 2017 november közepén.

Donald Trump amerikai elnök egy olyan „szakembert” fog jelölni környezetvédelmi tanácsadójának, akinek a fosszilis energiahordozók iparágaiban vannak kapcsolatai, és aki kételkedik a klímaváltozásban – jelentette az AP hírügynökség a washingtoni Fehér Ház bejelentése alapján.
Az a Kathleen Hartnett White lesz az elnöki környezetvédelmi tanács elnöke, aki Rick Perry jelenlegi energiaügyi miniszter texasi kormányzósága idején hat éven át felügyelte a szövetségi állam környezetvédelmi hatóságát. White ebben az időben – amikor Barack Obama volt az elnök – kíméletlenül bírálta a szövetségi környezetvédelmi hatóságot (EPA), és küzdött a szigorúbb lég- és vízszennyezési határértékek bevezetése ellen. Tagja a Texasi Közpolitikai Alapítvány nevű konzervatív kutatóintézetnek, amely több olyan cégtől kap támogatást, amely a fosszilis energiahordozók kitermelésével foglalkozik.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás