Az árvízi védekezés során ismét kiderült: képesek vagyunk hatékony közös cselekvésre egy fontos cél érdekében. De mi lenne, ha nemcsak a közvetlen, jól látható veszélyek ellen küzdenénk így, hanem az olyan alattomos fenyegetések ellen is, mint a kiemelt beruházások kártékony politikai gyakorlata?Korábban már megírtam a Mércén, hogy miért lenne fontos a kiemelt beruházási törvény eltörlés, és miként sűríti magába mindazt, amit rühellünk a NER-ben: az emberek egészségének és biztonságának, a természeti és kulturális értékeknek a semmibe vétele, az önkormányzatok hatáskörének lenullázása, a demokratikus folyamatok kiüresítése, a szakmai szempontok ignorálása és a gátlástalan korrupció – a kiemelt beruházásoknál mindez együtt van jelen.
Ez az, amit Lázár János hétfői interjújában büszkén úgy fogalmaz meg, hogy “gyorsítósávot adunk a befektetőknek”, vagyis magyarul: a nagytőke érdekeit minden más elé helyezik. Ez legalább őszinte beszéd; csak azt felejti el hozzátenni a fideszes miniszter, hogy ez a gazdaságfejlesztési koncepció teljes zsákutca, amit jól mutat Magyarország leszakadása a régió országaitól a különféle jövedelmi mutatók szerint.
De nem is az a kérdés, hogy Lázárnak vagy nekem van-e igazam; az a kérdés, hogy az embereknek lesz-e lehetőségük állást foglalni ebben az ügyben. Vagyis: lesz-e népszavazás a kiemelt beruházási törvény hatályon kívül helyezéséről?
Előrebocsátom: nagyon elfogult vagyok az ügyben. Nemcsak elméletben helyeslem a népszavazási kezdeményezést, de a Budai Zöld Aktivistákkal július közepe óta többszáz emberórányi munkát tettünk bele, és több ezer támogató aláírást szereztünk. Ha a többi 105 választókerület csapatai is így muzsikáltak volna, már összegyűlt volna a 200.000 aláírás. De egyelőre inkább csak helyi (zöld) civil szervezetek gyűjtenek (hála nekik érte! ), a politikai erők nem igazán álltak bele az ügybe – tisztelet és köszönet a kivételeknek: a független képviselők (mint Mellár Tamás, Berki Sándor vagy Dr. Keresztes László Lóránt) csapatainak, az LMP, a Momentum és a Tisza párt néhány tagjának, aktivistájának.
A hozzám eljutó információk szerint az aktivitásnak ez a szintje nem lesz elég: az eddigi tempóval a százezer aláírás se lesz meg november elejéig, nemhogy a kétszázezer.
És ezen a ponton nem lehet megkerülni a kezdeményező felelősségét. Általában nem reklámozzuk, hogy ezt a kérdést az LMP adta be, mert ennél rosszabb márka most nincs az ellenzéki(?) oldalon. De nézzünk szembe a kellemetlen igazsággal: a kezdeményező “Ungár Péter pártja” (a megfogalmazást Schmuck Erzsébettől, az LMP augusztusig Ungárral együtt dolgozó társelnökétől idézem), és jórészt ez az oka annak, hogy más, valóban ellenzéki pártok nem akarják támogatni a kezdeményezést.
Ha nem akarjuk, hogy az LMP-vel együtt lefolyóba menjen a népszavazási kezdeményezés is, két lehetőség áll előttünk.
1. Az ellenzéki pártok vesznek egy nagy levegőt, félreteszik a fenntartásaikat az ügy kedvéért, és gyorsan összegyűjtik a hiányzó aláírásokat,
2. és/vagy Ungár Péter úgy dönt, ez is van annyira fontos projekt, mint megpróbálni megbuktatni Budapest ellenzéki, zöld főpolgármesterét, és a NER-ben megképződött, sokmilliárdos magánvagyonából erre is elszór “220-250 milliót”.
Az első lehetőségről hónapok óta győzködöm a Tisza Párt, a Momentum, a Kétfarkú Kutya Párt és a Szikra Mozgalom fejeseit, eddig mérsékelt sikerrel – de a remény hal meg utoljára.
Ungár Pétert eddig nem próbáltam győzködni, inkább csak lemondóan konstatáltam, hogy még a vele készült nagyinterjúban sem sikerült megemlítenie a népszavazás ügyét. Ezek után persze ne legyenek nagy elvárásaink, de legalább tegyük egyértelművé: ha elbukik ez a fontos kezdeményezés, azért mindenekelőtt Ungár Pétert terheli a felelősség.
Szóval, kedves Péter: a lehetőség adott, kíváncsian várjuk, sikerül-e élni vele…
Tordai Bence
Korábban a Párbeszéd társelnöke, most Buda zöld, független ellenzéki országgyűlési képviselője.
