A rovat kizárólagos támogatója

Orbán Viktor megszavazta Jávor Benedek LMP-s képviselő javaslatát, amely megszüntetné a Paksi Atomerőmű állami támogatását. Az LMP üdvözli, hogy a miniszterelnök szerint is szükségtelen az adófizetők pénzét az atomerőműbe pumpálni.

Gyakori érvként hangzik el, hogy az atomenergia azért is olcsó, mert jelenlegi ára már tartalmazza a teljes életciklus, azaz a majdani bezárás, leszerelés és nukleáris hulladék-elhelyezés költségeit. Ez Magyarországon nyilvánvalóan nem így van. A Központi Nukleáris Pénzügyi Alap (KNPA) mintegy 19 milliárd forintos éves kiadását csak felerészben fedezi a Paksi Atomerőmű befizetése, felerészben a központi költségvetés támogatására szorul.

Jávor Benedek november eleji módosító indítványában ezért azt javasolta, hogy az Alap kiadásait teljes egészében a Paksi Atomerőmű befizetései fedezzék. Az LMP ezzel átláthatóvá tenné a költségelszámolást, az így felszabaduló állami forrásokat pedig a civil szervezetek támogatására fordítaná.

Az LMP örömmel vette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tegnap szavazatával támogatta a javaslatot. Ezek után minden bizonnyal a kormány többi tagja – köztük Fellegi Tamás miniszter – is összeszedi a bátorságát, és az LMP kezdeményezése mellé áll.

Budapest, 2011. november 29.

Kapcsolódó anyagok:

Elolvadt az atommítosz

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás