Orbánék virtuális könyvégetése

2019 január 11-től az egész ország területén elérhetetlen a Scopus, a ScienceDirect és a SciVal adatbázisok mindegyike. A magyar tudományos közösség lekapcsolása a nemzetközi életről, avagy mire elég másfél milliárd forint, miközben stadionokra több száz milliárdot dobunk ki?

Sajnos jelenleg még nem érte el a média ingerküszöbét az a dolog, ami épp a szemünk előtt történik, és ami kétségkívül az utóbbi évtizedek legnagyobb csapása a magyar tudományosságra. A szakmai zsargont mellőzve próbálom meg közérthetően leírni a problémát; ez nem jelenti azt, természetesen, hogy igény esetén nincsenek szakmai válaszaim is. Kérem azokat, akik éreznek némi felelősséget a hazai tudományosság, a magyar tudásközösség illetve az ország nemzetközi reprezentációja irányába, osszák ezt a bejegyzést, jusson el minél több emberhez.
Röviden, mint arról már korábban írtam, 2019 január 11-től az egész ország területén elérhetetlen a Scopus, a ScienceDirect és a SciVal adatbázisok mindegyike.

Mit is jelent ez?

Ezek az adatbázisok komplett szolgáltatásokat nyújtanak. Ezek segítségével a magyar kutató is hozzáfér(t) a világ legteljesebb lefedettségű tudományos adatbázisaihoz, legfrissebb folyóirataihoz: vagyis a nemzetközi tudáshoz. Emellett számtalan más lehetőséget kínálnak, de a fentiek minden tudományterületre vonatkoznak, tehát érintik az összes egyetem össze karának összes kutatóját, az ott tanuló diákokat, a jövő magyar dolgozóit. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem „csak” a tudósok levágása volt a vérkeringésről – nekik ez a lépés azonnali és végzetes. De gondoljunk bele, hogy ezek után lehetetlen lesz korszerű ismereteket átadni a hallgatóknak, vagyis ez a minket padlóra küldő intézkedés olyan hatású, hogy a következő generációk tudásközösségeire is átszármazik.

Szeretném kiemelni, hogy ez nem valamiféle luxus szolgáltatás volt: az eljárás pontosan olyan, mint ha a kórházakat levágnák az áramszolgáltatásról, és az orvosoknak ezentúl gyertyával kellene műteniük, természetesen csirkebontó ollóval és fűrésszel, mert nem lenne áram ahhoz, hogy a műszereket ellássa.

Az Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program(EISZ) honlapján  végtelenül érdekes dolgok olvashatók minderről, ezekre alább részletesen is reagálok. Itt most elég annyit megjegyezni, hogy jelenleg mi vagyunk az egyetlen ország, ahol rögtön a határnál vágták el a vezetéket, vagyis nem egyes intézményekkel szakadtak meg a tárgyalások, hanem az EISZ jóvoltából az összessel!

Ráadásul mind, akik ebben érintettek vagyunk, egyáltalán nem lettünk kellőképp tájékoztatva az intézményeinken keresztül. Én magam a tegnapi napon, amikor észleltem ezt a végzetes csapást, rögtön elkezdtem felvenni a kapcsolatot a kollegáimmal, akik szintén nem tudtak semmit a dologról. Megpróbálták bekapcsolni a Scopust, és csodák csodája: nem ment. Egyetlen intézményben sem. Úgy vettek le minket az áramkörről, hogy nem is tudtunk rá felkészülni.

Csak a hirtelen sötétség, ami maradt.

Alább részletezem az EISZ által állítólag megválaszolt állítólag kérdéseket. Itt csak annyit szeretnék előre bocsájtani, hogy engem, mint mezei kutatót (a többi másik 52.000 kutatóval együtt) leginkább a tárgyalások eredménye érdekel. Az pedig az, hogy lekapcsolták a villanyt. Ennél bármi jobb lett volna, szóval ezek a tárgyalások el lettek rontva. Mi pedig nem tudunk dolgozni, halló. Sötét van. Projektjeink állnak le ezért, köztük olyanok is, amelyekben több hónap munka áll.

Kérek mindenkit, hogy ossza ezt a posztot, jusson el a döntéshozókhoz, és mérlegeljék a helyzetet. Az nem egy jó túsztárgyalás, ahol a túszt megölik. Ehhez nem kell tárgyalás, ez magától is megtörténhet. A magyar fél – mint alább részletezni fogom, véleményem szerint anyagi megfontolásokból, melyet leöntött egy harcias cukros mázzal – egyszerűen kikapcsoltatta az áramot.

Lássuk most egyenként az EISZ válaszaira adott válaszaimat:

• a magyar fél álláspontját az EISZ hűen ismerteti, ezek számomra elfogadhatók. Azonban nem gondolom, hogy ezek kikényszerítése érdekében bármit meg lehet tenni. Tegyük fel, hogy a kórházakat vagy az egészségügyi minisztériumot zavarja a magas áramdíj. Tárgyalhat a szolgáltatóval, bevethet mindent, de ennek az eredménye nem lehet az sem időlegesen, sem véglegesen, hogy a kórház levágja magát az áramvezetékről. A betegek nem szeretnének meghalni, az orvosok nem szeretnének gyertyánál baltával műteni azért, mert a kórháznak vagy az egészségügyi miniszternek más volt az álláspontja, mint a szolgáltatónak, és nem tudtak megegyezni. tetszettek volna jobban tárgyalni!

• Különösen felháborítónak tartom, hogy a „miért sok a 1.5 milliárd forint és miért nem lobbiztak nagyobb támogatásért? fül alatt egy szót sem szóltak arról, hogy miért nem azért lobbiztak, hogy ez a pénz teremtődjön elő? Erről egy vak hangot nem olvashatunk, pedig én, szerintem valamennyi kollegámmal együtt, elsősorban nem abban vagyok érdekelt, hogy a kormány olcsón jusson Scopushoz, hanem abban, hogy tudjam használni a mindennapi munkámhoz.

• ne felejtsük el ugyanakkor, hogy 1,5 milliárd forintról beszélünk éves szinten Csak viszonyításként 2010-2020 között 32 stadionra 342 milliárd Ft-ot költött és még költ a kormány. Az stadiononként átlagosan bő 30 milliárd, ami azt jelenti, hogy 1 stadion bekerülési költsége 20 évre fedezné a jelenlegi 2800 kutatóhelyen K+F-ben dolgozó 56.000 szakember, sokezer professzor, tanár és sok tízezer diák, egyetemi hallgató munkáját segítő adatbázisok elérését biztosító Scopus előfizetését. A stop Soros kampány a maga 70 milliárd forintos eddigi bekerülési összegével is közel 50 évi országos szintű Scopus előfizetésnek felel meg. Úgy látszik, amire pénzt akarunk adni, arra találunk is.

• Az EISZ összevissza beszél akkor, amikor csökkenő számokról ír. A Scopus nem csak az Elsevier folyóiratokat tartalmazza hanem minden nagy kiadó kínálatát; teljesen mindegy e szempontból, hogy az Elsevier-es folyóiratokat mennyien olvassák (ráadásul folyóiratelőfizetéseket intézmény szinten is lehet szabályozni).

• A legostobább érv arra hivatkozni, hogy a magyar kollegák keveset használják a Scopust. Annál nagyobb a baj! E nélkül – bizonyos területeken, és erről később – egyáltalán nem lehet színvonalas oktatást, kutatást végezni! Lemondások helyett miért nem szerveznek egyetemi alkalmakat arra, hogy a t. kollegák figyelmét felhívják a Scopus használatára, ha már fizetünk érte? Ez nem azt jelenti, hogy felesleges a Scopus, hanem azt, hogy az oktatás színvonala egyre zuhan. Itt képzési feladat van, nem lemondási, te jó ég.

• Félrevezető arra hivatkozni, hogy sok német, sőt amerikai egyetem is lemondta az Elsevier előfizetést. Ez két okból is félrevezető. Először is, a magyar fél lemondásának 0 azaz 0 érdekérvényesítő ereje van, szemben a német és amerikai kollegákkal. De ez a kisebbik gond. A nagyobbik az, hogy az USA 6000 (!) egyeteme közül néhány tucat mondta le az előfizetést. Az ottani kollegáknak még mindig rendelkezésre áll több ezer intézmény, ahonnan kapcsolati hálójuk alapján tudnak hozzáférést szerezni. Németországban ugyanez. Nálunk azonban a központi ellátóként fungáló EISZ mondta fel a megállapodást, minek következtében az egész országban (!) vált elérhetetlenné a szolgáltatás és a tudományos munka! Ez óriási különbség.

• Az alternatív rendszerekről szóló tájékoztatás elkeni a lényeget. Az ingyenes hozzáférésű rendszerek a Scopus 1%-át se tudják, teljesen komolytalanok. A Web of Science nem komolytalan, csakhogy bizonyos területeken – és ilyen a társadalom és humán tudományok nagy többsége – teljesen használhatatlan, kétféle okból. Ehhez a saját szűkebb területem példáját hozom. Kommunikáció és médiatudományokban emlékeim szerint (hiszen nincs már Scopusom ugye) 400+ folyóirat szerepelt, a Web of Science SSCI listája nyolcvan valamennyit tartalmaz, tehát körülbelül 20%-ot. De ez nem a legrosszabb, ami elmondható. ugyanis a Web of Science minden létező kutatás szerint a leginkább Amerika centrikus adatbázis, a Scopus hatványozottan inkluzívabb. A Scopusban számos európai, sőt, több mint egy tucat kelet-európai folyóirat is szerepelt. A Web of Science SSCI listáján kommunikációban gyakorlatilag csak amerikai és angol lapok szerepelnek, kelet-európai pedig egészen biztosan nincs egy darab sem. A többi társadalomtudományban hasonló a helyzet. Ez a két lista nem hogy nincs fedésben, de sok területen a WoS teljesen alkalmazhatatlan.

Szeretném nyomatékosan kérni a döntéshozókat, hogy igyekezzenek olyan megállapodást elérni, hogy tudjunk dolgozni, lehetőleg minél előbb. Nekem jelen pillanatban legalább három olyan projektem állt le, amihez a Scopus nélkülözhetetlen, köztük például egy kifejezetten Scopusos kutatásokra elnyert hároméves akadémiai ösztöndíj. Nagyon kíváncsi vagyok, mit fogok így írni az éves jelentésbe – .írta Demeter Márton FB oldalán

A három adatbázis a holland Elsevier céghez tartozik, ami a világ egyik legnagyobb tudományos kiadóvállalata.

Az adatbázisok hazai elérhetőségéért az Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program (EISZ) a felelős. Az EISZ weboldalán elismerte: az említett adatbázisok valóban elérhetetlenné váltak. Tájékoztatásuk szerint az adatbázisok lekapcsolásához az vezetett, hogy a kiadó által felszámított díjak egyre emelkedtek, ami jelenleg fenntarthatatlan helyzetet idézett elő. – Több mint egy éve tárgyalunk az Elsevierrel egy új szerződéses formáról. Más tudományos kiadóvállalatokkal nem volt gond, egyedül az Elsevier nem ment bele az új feltételekbe – nyilatkozta a Népszavának az EISZ Programtanácsának vezetője, Monok István. Mint mondta, eddig nemcsak a tartalmakért, hanem azért is külön fizetni kellett, hogy a kutatók tanulmányokat publikálhassanak a kiadó lapjaiban. Most azt szeretnék elérni, hogy a publikálás díja benne legyen az előfizetés összegében, ami jelenleg 1,5 milliárd forintot tesz ki éves szinten.
– Kétségtelen, hogy az Elsevier adatbázisai világszinten a legjelentősebbek, ám véleményünk szerint ez még így sem lenne egy értékarányos előfizetés – fogalmazott Monok, aki a lapnak elmondta még: az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól az idei évben 500 millió forinttal kaptak többet adatbázis vásárlásra, mint egy évvel korábban.

– Hangsúlyozom: a pénz megvan, a kiadó továbbra is megtarthatná a Magyarországról származó bevételét. Mi azt szeretnénk, hogy a tudományos kutatások publikálása ne jelentsen további anyagi terhet, az előfizetői díj foglalja magába azt is – mondta. Szerinte az Elsevier „kisemmizi” a kutatóintézeteket, és nem Magyarország az egyetlen, aki nem ért ezzel egyet: Norvégiában, Svédországban, Dániában, Németországban sem hosszabbították meg a szerződéseket, a mostani lépéssel lényegében ehhez a „nemzetközi bojkotthoz” csatlakozott hazánk is.
Csakhogy – mint arra Demeter Márton rámutatott – az említett országokban az egyes intézmények mondták fel a szerződést, de még mindig vannak olyan kutatóhelyek, ahol elérhetőek az adatbázisok. Ezzel szemben Magyarországon központosítva, az EISZ égisze alatt működött a szolgáltatás, így minden intézményben egyszerre kapcsolták le az adatbázisokat.Az EISZ Programtanácsának elnöke szerint egyébként nem igaz, hogy nem tájékoztatták megfelelően az érintetteket, korábban minden egyetemen tartottak fórumokat a várható leállásról. Hozzátette: több más, jelentős tudományos kiadó adatbázisa ­ – mint például a Springer Nature – továbbra is elérhető. A tárgyalások folytatódnak az Elsevierrel, Monok István reményei szerint február elején – a nemzetközi nyomás segítségével – születhet megállapodás.

  A témához kapcsolódik az index cikke:  Az Elsevier bekaphatja
Ez vajon katasztrófa vagy egy új, igazságosabb világ kezdete?  

  Publikációs dráma a magyar tudományban: a magyar fél keménykedése éppen, hogy üdvözlendő 
Demeter Márton kommunikációkutató egyetemi docens Facebook-posztjára a qubit szerzője, Varga Máté genetikus is reagát. >>>

Nyitókép: Depositphotos