Az Energiaklub havonta frissülő sorozata annak érdekében indult, hogy figyelemmel kísérhető legyen: mi történik Pakson – a kormány által felgyorsítani szándékozott új atomerőmű beruházással és a stratégiai jelentőségűnek bélyegzett paksi atomerőmű üzemidő-hosszabbításával. Ez a 2024 áprilisi napló.
Az új magyar atomerőmű építési tervéről és állapotáról szóló kommunikáció áprilisban meglehetősen furcsa jelenséget produkált azzal, hogy minden érdemi, primer információt sikerült a hónap végén, két napban összesűrítenie. A magyar sajtóban az április 24-e és 26-a között megjelenteken kívül mindössze annyi új információt generált ez a téma, hogy az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) a hónapban három beruházói kérvényt is tudomásul vett: az egyik egy acél-betonacél szerelő üzem létesítését teszi lehetővé, a másik a villamos szerelés és adminisztráció „komplexumának” építését, a harmadik „mechanikai és termikus összeszerelési munkálatok komplexuma” létrehozását. Mind a három jóváhagyás gyakorlatilag raktárcsarnokokat jelent, olyan kiegészítő épület kategóriákat, melyek nem a definíció szerinti erőműépítés részei. Árulkodó lehet például, hogy a „villanyszerelő raktárra” kiadott határozat 27 oldalas szövegének zöme azokat a feltételeket listázza, melyeknek előzetes teljesítése tudja legitimálni a 3 évre szóló határozatot.
Még az OAH oldalán is több, ennél fontosabb hír jelent meg Paksról a hónapban: április 12-én befejezték a hathetes karbantartás-javítás-tankolás munkálatait a Paks 4 blokkon, és 5 alkalommal jelentettek be teljesítménycsökkenést – jellemzően 100-150 MW méretűt – az amúgy négy blokkal üzemelő paksi atomerőművön.
Ami azonban a hónap végi, két sajtótermékeny napot illeti: valóban új értelemzési tartományokat kapott a Paks II. beruházás. Két interjú jelent meg a magyar sajtóban: az egykori Napi.hu Economx-re átnevezett és kormányközelivé átszabott szerkesztősége április 24-én nagyinterjút publikált a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatójával; két nappal később a Portfolio közölt egy interjút – ugyancsak Jákli Gergellyel.
Az elsőként megjelent interjúban Jákli előbb felmondta a korábban már Szijjártó Péter által is többször, több helyen elmondott statisztikát a talajszilárdításról és a cölöpökről (de az éjjel-nappal termelő atomerőmű szükségéről, és a már a márciusi Paksi naplóban is leírt magyar vállalkozói szükségről is), majd a Paks II. indítását firtató kérdésre a már szintén ismert időpontmaszatolással válaszolt. „Van azonban egy nagyon világos menetrendünk, miszerint az idei év végéig eljutunk az első betonig, ami hatalmas lépés annak irányába, hogy a 2030-as évek legelején rá lehessen kapcsolni mind a két blokkot a hálózatra.” – Ebben a mondatban két feltételes mód is szerepel, így az értelmezési tartománya – konkrétum híján – a nagyon határozottan kimondott talánhoz elegendő.
Ennél lényegesen több újdonságot sikerült a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgatójától megtudnia a Portfolionak. Jákli a gazdasági lapnak ismerte be először, hogy az erőmű beruházás költségvetésével gondok lehetnek, és hogy elképzelhető, hogy drágulni fog a projekt. Az csupán részletkérdés, hogy a Portfolioban is 12,5 milliárd eurósként hivatkozott orosz beruházásban a Roszatomos cégek legfeljebb 10 milliárd euró erejéig vesznek részt (úgy szól a 2014-es megállapodás, hogy a költségek 80 százalékáig, legfeljebb 10 milliárd euróig vesznek részt a projektben). De az már nem lényegtelen, hogy Jákli beismerte, amit korábban Aszódy Attila, Süli János és a kormány aktuális paksi témavezetője mindvégig tagadott: drágább lehet az építés. A vezérigazgató azzal a gondolatmenettel, hogy az eredeti büdzsé ugyantovábbra is érvényes az orosz fővállalkozóval, de “ha a nyugat-európai atomerőmű építkezésekre nézek, akkor a tervezett költségeket még soha, sehol nem tudták tartani, ezért felelőtlenség lenne most többet mondanom” sok-sok év után de facto megtörtént annak bejelentése, amit az egykori Paksaméta blogon már 2017-ben logikusan sikerült levezetni: az atomerőmű építésben az idő pénz, a csúszás pedig még több pénz.
Arról azonban nincs szó, hogy a projekt megállna. Jákli szerint most is flow-ban van a beruházás („amíg a projekt mozgásban van, és halad előre, és amíg folyamatszemlélet alapján nézzük a dolgokat, addig nem tudunk olyan értelmezést adni, hogy itt bármiféle óriási változtatásra lenne szükség” – magyarázta), és most is az a cél, hogy az atomerőmű megépüljön. Amikor azonban az újságíró rákérdezett, hogy a nem konkrét céldátum és az orosz szerződésben ma is szereplő 2030-as üzembe helyezési határidő között mégis hogyan nincs ellentmondás, az állami projektcég elnök-vezérigazgatója azt magyarázta, hogy olyan hosszú ideig tartó projekt az atomerőműépítés, hogy ők „annak előrehaladása során folyamatosan azokat a pontokat kell” keressék, hogyan tudják „a lehető leggyorsabban és biztonságosan, a mai modern kor követelményeinek megfelelően a hálózatra” kapcsolni az új atomerőművet. Ennek az új típusú, nálunk még szokatlan logikájú kitérő válasznak egy célja van: nem kimondani, hogy 2030-ra már nem, de valamikor majd az évtized elején (közepén? végén?) be szeretnék fejezni ezt az építkezést. Erre a rugalmasan kezelni kényszerült üzembe állítási határidőt maszatoló kommunikációra lehet az is a logikus válasz, hogy a magyar kormány nem akar a franciák sorsára jutni. Arra, hogy a francia építők (EdF) Hinkley Pointban nevetség tárgyává váltak, mert minden egyes építési stádiumban prognosztizálják, hogy az aktuális ismeretek alapján mennyi ideig tart még az új brit atomerőmű megépítése. És mindig újabb éveket tolnak rajta és mindig tovább drágul a beruházás az eredeti költségkalkulációhoz képest (Az EdF januári határidő- és költségupdate-je már akár 34 milliárd fontot is elérő végszámlát valószínűsít (az eredeti 18 milliárdhoz képest). Valamint azt, hogy a projektinduláskor bemondott 2023 helyett 2030-ban vagy még később lesz-lehet csak a hálózatra kapcsolás – írta meg április elején a Szabad Európa, amikor a régiónk nagy atomerőmű építési lázát tette mérlegre).
Jákly a Portfolionak adott interjúban azonban merész dolgokat is mondott. Például azt csak nyelvészkedésnek titulálta, hogy a Paks II bekapcsolását Lantos Csaba energetikai miniszter „az évtized közepéig” valószínűsítette, hogy a hálózati operátor Mavir aktuális Hálózatfejlesztési Tervéből, de az OAH engedélyhosszabbításaiból is az látszik kiolvashatónak, hogy a szakbürokrácia már 2033-2034-re valószínűsíti a két blokk átadását. A cégvezető állítja, hogy gyakorlatilag ez mind ugyanaz a céldátum: 2030 eleje. Az is új a Paks II-ről kialakult kommunikácóiban, hogy Jákly teljesen világosan kimondja, hogy a kivitelezési szerződést módosítani kellene, de erre végeredményben az Európai Bizottságnak kell majd rábólintania – amire viszont elismeri: lényegi kérdésekben nem volt még példa. (Ez tehát azt jelenti, hogy Brüsszelben dől el, hogy a Paks II.-ről szóló kivitelezői szerződés szükséges módosítása megtörténhet-e!) Az is igaz azonban, hogy a projektet és a hitelszerződést a jelenlegi formájában az EU nem szankcionálja.
Jákli elmondása szerint az oroszok ukrajnai háborújának, illetve az erre válaszul adott uniós szankcióknak csak marginális hatása volt a hitelszerződésre. Az interjú különböző részein elhangzó állításokból azonban az kirakható, hogy maga az építkezés az eredeti elképzelések szerint, az eredeti szereplőkkel nem valószínű, hogy meg tud valósulni. A 40 százalékos magyar vállalkozói részvétel ugyanúgy kérdőjeles, mint az oroszokkal leszerződött nyugati partnerek teljesítése (itt elsősorban a német Siemens Energyre érdemes gondolni, akik továbbra sem szállíthatnak kulcsfontosságú irányítási és védelmi berendezéseket a francia Framatommal közös konzorcium részeként). Gyakorlatilag így kerülnek képbe a kínaiak, akiknek a paksi építkezésben való részvételéről az állami vállalat elnök-vezérigazgatója annyit közölt, hogy bár nem látja azt a pontot (mármint: ő személy szerint nem látja), ahol a kínai cégek a paksi projektbe csatlakozhatnának, de a kínai részvétel lehetőségét így sem tudja kizárni a Paks II. projektből.
Az április 24-én és 26-án megjelent két interjú közé csupán az a hír fért be a magyar sajtóba, hogy Oroszországban elkészült a Paks II-1 (Paks 5) blokk zónaolvadék-csapdája. Az erről beszámoló Indexnél az azonban már nem fért bele, hogy az olvasóinak elmagyarázza: a 730 tonnás öntvény helyszínre szállítása egyelőre teljesen bizonytalan. Az eredeti tervek szerint a monstrumot Ukrajnán át szállították volna Paksra, de ez az oroszok háborúja miatt ez már elképzelhetetlen. Mint azt a Magyar Építők megírta: most az a terv, hogy darabokra szerelve, vízi úton juttatnák el az edényt a célállomására. Ám ezt jelenleg nehéz volna térképre rajzolni mert például ilyen méretű és tömegű rakomány kirakodásához vélhetően sem Paksnál sem más magyarországi (dunai) kikötőben aktuálisan nincsenek felkészülve, ráadásul a Duna nyári, alacsony vízállása ezt a fajta célzott, rapid, gyors behajózást eleve kétségessé teszi.
Az építőipari szaklap cikkébe ugyan bekerült, hogy az acéltartály öntési projektje 2022 augusztusában startolt, és azt készre szerelten a (cikkben meg sem nevezett oroszországi) helyszínre engedett magyar szakemberek is látták, de azt például a lap nem közölte, hogy e berendezést a beruházó a saját szakállára öntötte ki és építette meg, illetve, hogy a majdani helyszínre szállítása sem jelenti azt, hogy a zónaolvadék-csapda a tervezett helyére beépíthető lenne a (még meg sem épült és le sem betonozott) árokba. A Paks II. projektnek ugyanis továbbra sincs meg a reaktorépítési engedélye, az is kérdéses, hogy az orosz műszaki szabványok szerint megépített tartály bírja-e az európai uniós biztonsági és műszaki előírásokat vagy sem. Ha a válasz igen lesz, és a tartály valamilyen kalandos úton meg is érkezik, azt egyelőre raktárba kell majd elhelyezni. Ugyanez igaz az április 26-án Szijjártó Péter által bejelentetett legújabb „mérföldkőre” is. A külgazdasági miniszter aznap bejelentette, hogy Szentpéterváron az oroszok gyártani kezdték a reaktortartályt. Ennek egyébként a Roszatom hivatalos oldalán, ahol az összes expanziós beruházásról beszámolnak, egyelőre nincs nyoma.
A magyar sajtóban senkinek nem tűnt fel, hogy az április végi híradások és bejelentések mind a csernobili atomerőmű tragédiájának napja körüli időpontokban bukkantak fel. Nincs ebben látható szándékosság vagy jele a manipulációnak, de a magyar újságok és újságírók megfeledkeztek az 1986-os nukleáris üzemi katasztrófa évfordulójáról, és nem is közöltek ezzel kapcsolatban semmit. Egyetlen helyen emlékeztek meg április 26-án a csernobili katasztrófáról: az Országos Atomenergia Hivatal honlapján.
Nyitókép: Paksi Atomerőmű karbantartó és gyakorló központja
Az Energiaklub továbbra is ellenzi a Paks II projektet. Meghaladott, drága, környezeti és geopolitikai kockázatokkal terhelt technológia, mely 60 évre röghöz kötné a rendszert egy folyamatosan változó, technológiai újításokkal teletűzdelt korban. Paks I üzemidejének meghosszabbításával ki kell vezetni az atomenergiát Magyarországon. Paks I üzemidő-hosszabbítását csakis abban az esetben tudjuk elfogadni, megalapozott szakmai érvek alapján, amennyiben az a fenntarthatósági, gazdaságossági, természetvédelmi és energiabiztonsági irányelveknek maximálisan megfelel. Paks I esetleges üzemidőhosszabbítása semmikképp sem lehet a jövőben érv vagy kényszerítő eszköz az ellen, hogy a megújuló energiák minél szélesebb körű alkalmazása stratégiai prioritássá váljon.
Kapcsolódó anyagok:
