Hirdetés
greenfo/mti

Jávor Benedek panasszal fordult Janez Potocnikhoz, az Európai Bizottság környezetvédelmi biztosához, mert a képviselő szerint kritikussá vált a magyar környezetvédelmi intézményrendszer finanszírozása.

Az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke mai, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy a környezetvédelmi intézményrendszernek, azon belül, a hatósági rendszernek, a nemzeti parkoknak illetve a környezetvédelmi- és vízügyi igazgatóságoknak juttatott alacsony költségvetési támogatás több megegyezést, köztük Magyarország uniós csatlakozási szerződését és az EU hatodik környezeti akcióprogramjáról szóló szerződést is sérti.

A panaszában azt kéri, hogy a biztos indítson vizsgálatot az ügyben, és ha bebizonyosodik a beadványában bemutatott kormányzati kötelezettségszegés, akkor Magyarországot mondják ki hibásnak és kötelezzék a mindenkori magyar kormányt a szerződésekben előírt kötelező környezetvédelmi feladatok teljesítésére. A politikus kijelentette, a magyar kormányoknak nincs lehetősége arra, hogy olyan mértékben csökkentse a környezetvédelmi intézményrendszer finanszírozását, mint ahogy tették azt az elmúlt hét-nyolc évben.

Előre a múltba?Előre a múltba?

Az intézményrendszer költségvetése 2003-2004 óta nagyjából a felére esett vissza, miközben ezzel párhuzamosan új feladatokat kaptak. Jávor szerint a környezeti hatósági rendszere büdzséjének visszaesése miatt csökken az abban dolgozók létszáma, ami a szakmai munka visszaesését hozza magával. Az MTI kérdésére azt felelte, hogy habár a panaszt egyéni képviselőként és a Fenntartható bizottság elnökeként is jegyzi, de azt nem a testület nevében nyújtotta be.

A Vidékfejlesztési Minisztériumon belül teljesen aránytalanul hajtották végre a költségvetési zárolást, a 19 milliárd forint felét arra a környezetvédelmi ágazatra terhelték, amelyik a tárca büdzséjének körülbelül egyötödével rendelkezik – válaszolta arra a kérdésre, hogy a környezetvédelmi ügyekre honnan csoportosítana át forrásokat. Véleménye szerint "már az is a túlélést jelentené", ha a minisztériumon belül újraosztanák, hogy honnan zárolnak.

Megjegyezte, hogy a kormánynak nemcsak az uniós, de a magyar jogszabályok által is előírt feladatai vannak, például a belvízi vagy árvízi védekezésben, "amelyeknek jelen pillanatban az intézményrendszer nem tud eleget tenni a költségvetési források hiányban".

LMP beadvány az Európai Bizottság Környezetvédelmi Biztosához
 

Kapcsolódó anyagok:

Jó kezekben van a magyar környezetvédelem

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás