Hirdetés

A baranyai megyeszékhelyen rendeletbe foglalták, hogy kizárólag a tisztán elektromos járművek parkolhatnak ingyen, amihez előzetesen regisztrálni kell majd. A rendelet a veszélyhelyzet megszűnését követő napon lép hatályba.
Komoly, történelmi lépést tett a pécsi városvezetés. A baranyai megyeszékhely lett az ország első olyan települése, ahol a tölthető hibridektől megvonják a zöld rendszámos ingyenes parkolás lehetőségét. Az új önkormányzati rendelet azonban nem azonnal lép életbe, hanem a koronavírus-világjárvány gazdasági hatásainak enyhítése érdekében hozott kormányrendelet szerinti veszélyhelyzet megszűnése után.

A RENDELET ÉRTELMÉBEN CSAK A TISZTÁN ELEKTROMOS AUTÓK PARKOLHATNAK MAJD INGYENESEN A VÁROS FIZETŐÖVEZETEIBEN. 
Ez így viszonylag egyszerű lenne mindenki számára, de a történetben van még egy csavar. A tisztán elektromos autók is csak akkor parkolhatnak ingyenesen, ha előzetesen regisztráltak tulajdonosaik. Ez például az olyan, nem pécsi lakosok számára jelent hátrányt, akik – mondjuk – idegenforgalmi okból érkeznek a városba.

Szombathely volt az első fecske, de…

villanyautosok.hu portál emlékeztetett: nem ez az első eset, hogy egy város a szintén zöld rendszámmal ellátott, tölthető hibrid járműveket nem szeretné teljes kedvezményben részesíteni, Szombathely közgyűlésén is felmerült már ez a kérdés, de ott csak részleges szigorításról döntöttek végül.

Tavaly kb. 122 ezer új autót helyeztek forgalomba Magyarországon. A tisztán elektromos és a plug-in hibrid hajtású gépkocsik értékesítési rátája jelentősen, de alacsony volumen mellett nőtt. Tavaly 4312 tisztán elektromos személyautót helyeztek forgalomba, 41,6 százalékkal többet, mint 2020-ban – bár a növekedési ütem elmaradt a várakozásoktól.


Tiszta helyváltoztatás, avagy merre halad a hazai fenntartható közlekedés?

Egy évvel ezelőtt 20 hazai vállalat összefogásával alakult meg a Jövő Mobilitása Szövetség, amelynek célja a fenntartható közlekedési megoldások és innovációk bemutatása, népszerűsítése és fejlesztése, az érintett hazai piaci szereplők szakmai szintű képviselete.  Az autózók 52%-a ugyan még hagyományos autóval közlekedik, de a fennmaradó 48% elektromos eszközökkel, kerékpárral, közösségi közlekedéssel vagy gyalog. Hogyan áll ma hazánkban az elektromos autózás? Mi az a last mile, és a hatótávpara? Milyen irányba tart a töltőhálózat kiépítése?

Hogyan változtatja meg autó vásárlási és használati szokásainkat az elektromos verda? Új autót vegyünk, vagy vájunk az autómegosztás elterjedésére? Hogyan változtathatnak a szétdobált rollerek káoszán a mikromobilitási pontok, és hogyan javíthatnánk a közlekedési morál?
Többek között ezekre a kérdésekre is válaszolt Pukler Gábor, a Jövő Mobilitása Szövetség elnöke, és Rónai-Horst László elnökségi tag podcastunkban >>>

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás