Hirdetés

Százmillió forintos támogatást kapott a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. a Földművelésügyi Minisztériumtól az őshonos halak megőrzésére.

A társaság ugyanis jövőre egy úgynevezett halrácsot telepít a Nyugati-övcsatornába. Az eszköz lényege, hogy nem engedi a nem őshonos kopoltyúsoknak a felúszást a csatornán, hiszen egész egyszerűen nem tudnak átúszni a hálón. – Például a keszegfélék simán átférnek rajta, ám a nagy halak nem – mondta el a sonline.hu érdeklődésére Havranek Mihály, vagyonvédelmi és halőrzési vezető. – Előbb a Nyugati-övcsatorna medrében és a két rézsűn egy betonvályú-szerűség épül és abba kerül a fémrács, ami várhatóan tavaszra készül el.

Ez a beruházás első lépése lesz a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. hosszú távú és folyamatos élőhelyfejlesztési programjának.

A halrács végső soron azt a célt szolgálja, hogy megakadályozza az időszakonként felúszó balatoni halak tömeges orvhalászatát és idegenhonos halfajok Balatonba jutását. Hogy a társaság ne kerüljön olyan helyzetbe mint korábban a nagy testű, kínai vizekben őshonos busával. Amely olyannyira elszaporodott a Balatonban, hogy az őshonos kopoltyúsok életterét veszélyeztette. A helyzetet mostanra sikerült orvosolni, hiszen töredékére csökkent a busa állománya a tóban.

 


hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás