Hirdetés

Rekordszámú kerecsensólyom fióka született idén a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság területén. A párok összesen 77 utódot neveltek fel.

A Körös-Maros Nemzeti Parkban az 1990-es évek második felétől költenek rendszeresen kerecsensólymok. Néhány gyengébb évtől eltekintve (amilyen például a tavalyi volt, amikor csupán 24 fióka született) számuk folyamatosan növekszik, gyakorlatilag a KMNP minden részterületén előfordulnak. Idén minden eddiginél népesebb volt a szaporulat. Tavasszal 33 pár rakott fészket, melyekből 24-ben sikeres volt a költés. Összesen 77 fióka repült ki, így elmondható, hogy jelentősen gyarapodott az állomány.

A rendkívül sikeres költés főként két tényezőnek köszönhető. Az egyik a kedvező időjárás, a másik pedig a bőséges táplálék, rendkívül nagy volt ugyanis a rágcsáló-felhozatal.  A kerecsensólymok döntő többsége a 400 kilovoltos nagyfeszültségű elektromos vezetékek oszlopaira kihelyezett költőládákban fészkel. Csak ritkán fordul elő, hogy természetes közegben, azaz fákon költenek. Örvendetes módon éppen a mi nemzeti parkunkban, a Dévaványai-Ecsegi puszták részterületen van az országban a legnagyobb ilyen természetes közegben fészkelő állománya, összesen tíz pár.

Mivel a kerecsensólyom nem épít saját fészket, így ezek az említett párok is főként parlagi sasok és rétisasok fészkében nevelték fel utódaikat, de olyanok is voltak, amelyek a fára helyezett mesterséges költőládákat foglalták el. Dévaványa térségén kívül idén még két helyen – Tótkomlós és Csabacsűd térségében – akadt egy-egy olyan kerecsenpár, amelyik természetes közegben, azaz fán, nem pedig villanyoszlopon fészkelt – írta a park honlapján.

Fotócsapda mesterséges kerecsensólyom fészekládánál (Fotó: Bagyura János).
Magasfeszültségű vezetékhálózat fémtraverzére kihelyezett költőládánál (Fotók: Bagyura János).
 

Optimisták a kerecsensólymok védelmezői

Országos szinten közel 400 fiatal kerecsensólyom kirepülése várható, ornitológiai gyűrűvel 233 fiókát jelöltek meg. Az idei száraz kora tavasz kedvezett a költésnek, több fészekben 4-5 fióka is volt. Az átlagos költési siker 3,1 fióka/fészek körül várható, ami az átlagostól jobb eredménynek számít.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás