Hirdetés
greenfo/mti

Az Országos Magyar Vadászati Védegylet kész a szakmai párbeszédre a természetvédelem és vadgazdálkodás érdekeinek szolgálatában – mondta Semjén Zsolt, a szervezet elnöke.

Semjén Zsolt KDNP-elnök a védegylet előző napi állásfoglalását megerősítve, mintegy ezer vadgazdálkodási szervezet és egyesület képviseletében reményét fejezte ki, hogy előítéletektől mentesen, félreinformálások és torzítások nélkül, érdemi és őszinte párbeszéd kezdődhet.

Pénteken természetvédelmi egyesületek, alapítványok nyílt levelet intéztek a miniszterelnökhöz, amelyben többek között arról írtak, hogy ne lehessen veszélyeztetett fajokra vadászni, és meg kell védeni a Kárpát-medencei élővilágának sokféleségét. Véleményük szerint a vadászati törvény módosítása és a javaslatokhoz kapcsolódó más szabályozások áttekintése csak megfelelő szakmai előkészítés és társadalmi egyeztetés után történhet meg, és kifogásolták, hogy elsősorban külföldi vadászati igények kielégítése érdekében vadászhatóvá tegyenek veszélyeztetett fajokat.

Pechtol János, a védegylet ügyvezető elnöke pénteki közleményében erre reagálva azt írta, hogy vadászati civil szervezetek a napokban nyilvánosan kezdeményezték, hogy azt a két hete tartó nyilatkozatháborút, melyet a vadász- és természetvédő szervezetek folytattak egyes túlszaporodott védett fajok vadászhatóvá tételének felülvizsgálata érdekében, szakmai alapokra helyezve, politikamentesen kellene lezárni.

A kérdés rendeződni látszott, mert szóbeli megállapodás született a jelentősebb természetvédelmi és vadászati szervezetek között, hogy rövid határidőn belül kizárólag szakmai alapokon – az eddigi kutatási eredményeket, megfigyelési adatokat és tapasztalatokat felhasználva – tárgyalóasztalhoz ülnek – mutatott rá. Hozzátette: a természetvédelmi civil szervezetek a megállapodás ellenére mégis tovább kívánták folytatni a nyilvános vitát és a Föld Napján ismét a politikai vezetést célozták meg miniszterelnöknek írt nyílt levelükkel.

A vadászati szervezetek megerősítve korábbi álláspontjukat úgy gondolják, hogy kizárólag szakmai alapon kell a tárgyalásokat folytatni, nem egymás ellen harcolni, hisz a magyarországi élővilág sokféleségének védelmét csak együttgondolkodással lehet megvalósítani – írta Pechtol János, hozzátéve: sajnálatos, hogy egy kimondottan szakmai kérdésből, bizonyos politikai körök zűrzavart igyekeztek kelteni, nem kímélve egyes politikusokat sem.


Pechtol János, a védegylet ügyvezető elnöke pénteki közleményében nem írt részleteket, hogy mely  jelentősebb vadászati és természetvédelmi civil szervezetekkel köttetett szóbeli megállapodás.

 

Kapcsolódó anyagok:

A vadászok közérzete vagy a természetvédelem a fontosabb?

Összezártak a vadászok

Lövöldözzünk védett állatokra

Nincs napirenden a szalonka vadászhatósága

Madarász csúcs

Tisztességes párbeszédet a vadászatról

Az év inspiráló nője: Dr. Rodics Katalin

Vadászat veszélyeztetett fajokra és természetvédőkre?

VM a Rodics ügyről

Megújítható a vadgazdálkodás szabályozása

Országos Magyar Vadászati Védegylet közleménye

Visszaélt befolyásával Semjén Zsolt?

Két államtitkáron is átnyúlt a vadászlobbi

Ne lehessen veszélyeztetett fajokra vadászni!

A vadászok újabb nyílt levele

Vadászat – de miért is?

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás