Hirdetés
greenfo/MTI

Dollár-százmilliárdokban mérhető veszteségeket fognak okozni a legfejlettebb ipari gazdaságoknak a közúti közlekedési torlódások a következő 15 évben – jósolták londoni pénzügyi elemzők egy most ismertetett átfogó tanulmányukban.

Az egyik legtekintélyesebb citybeli elemzőcég, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) közgazdászai az Egyesült Államokra, Nagy-Britanniára, Németországra és Franciaországra dolgozták ki előrejelzésüket az INRIX nevű, a közúti szállítási ágazat számára valós idejű forgalmi információkat, elemzéseket és adatszolgáltatást nyújtó nemzetközi cég megbízásából.

A CEBR számítási modellje szerint ennek a négy gazdaságnak 2030-ban összesen 293,1 milliárd dollár kára származik majd a közlekedési dugókból, csaknem 50 százalékkal több a 2013-ra becsült veszteségnél.  A négy országban a 2030-ig terjedő időszak egészében a halmozott veszteség meghaladja a 4400 milliárd dollárt a CEBR prognózisa szerint. Ebből 2800 milliárd dollárnyi az amerikai gazdaságra jut, de a becsült kárösszeg Nagy-Britanniában emelkedik a legnagyobb mértékben. A CEBR elemzőinek számításai szerint a brit gazdaságot 2030-ban 33,4 milliárd dollárnak megfelelő kár éri a közlekedési torlódások miatt; ez 63 százalékkal haladja meg a 2013-ban elszenvedett veszteséget.

A dugók okozta nemzetgazdasági kár az Egyesült Államokban várhatóan 50 százalékkal, Franciaországban és Németországban egyaránt 31 százalékkal emelkedik az előrejelzési időszak végéig. A CEBR elemzői a torlódások várható kárait a közvetlen és a közvetetett költségekből modellezték. Az előbbi csoportba tartozik például az az idő, amelyet az utazók a termelőmunka végzése helyett az országúti és a városi dugókban töltenek, az utóbbi költségkategória fő eleme pedig a torlódásokban veszteglő szállítójárművek okozta fuvarköltség-emelkedés, amely átszűrődik a háztartási kiadásokba.

A CEBR közgazdászai külön vizsgálták a négy ország torlódásoktól leginkább sújtott nagyvárosai – London, Los Angeles, Párizs és Stuttgart – gazdasági veszteségeit. Előrejelzésük szerint London gazdaságának 2030-ban 14,5 milliárd dollár kárt okoz majd közúti zsúfoltság, 71 százalékkal többet, mint tavaly. A 2030-ig terjedő időszakban a brit fővárosnak összesen 204 milliárd dollárjába kerülnek a közlekedési torlódások a cég prognózisa alapján.

Los Angelesben 2030-ra 65 százalékkal 38,4 milliárd dollárra, Párizsban 60 százalékkal 18,7 milliárd dollárra, Stuttgartban 34 százalékkal 4,2 milliárd dollárra nő a torlódások okozta éves kár. A három város addigi kumulatív gazdasági veszteségeit a CEBR londoni közgazdászai 559 milliárd, 267 milliárd, illetve 65 milliárd dollárra teszik. A ház előrejelzése szerint 2030-ban a londoni autósok átlagosan 299 órát – 40 munkanapot – töltenek majd közlekedési dugókban állva. Tavaly ez az átlag a cég adatai szerint valamivel meghaladta a 250 órát. (MTI)
Angol nyelvű tanulmány:  INRIX_costs-of-congestion_Cebr-report (3,4 MB pdf.)

Sajnos a tanulmány nem tért ki a dugók miatt növekvő szennyezés okozta externális költségekre (pl. légszennyezés, egészségügy, épület, útkár, stb)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás