Hirdetés
Forrás: wwf.at

Nagy öröm és meglepetés volt, hogy több mint 100 ezer madarat, köztük 230 rétisast sikerült összeírni az Európa Amazonasának becézett öt ország által létrehozott Bioszféra Rezervátumban az elmúlt hetekben. A 800 ezer hektárnál is nagyobb természetvédelmi térség – egy egyezmény keretében – magyar, szlovén, horvát, szerb és osztrák területekből áll. Az Európa Amazonasa elnevezés a Duna, a Dráva és a Mura menti térség összefüggően védett területeire vonatkozik.

Háromezer kilométeres szakaszon kutatták távcsövükkel a Duna szakaszait szlovén, horvát, magyar, szerb és osztrák önkéntesek, hogy felmérjék a folyón áttelelő madárállományt. Ugyancsak hatalmas munka folyt a Dráván és a Mura folyón is, hogy ott is összeírják, milyen fajok fordulnak elő a téli folyóvidéken.  A Wetlands International szervezésében zajló munka célja az volt, hogy felmérjék a téli szezonban áttelelő madárfajok számát, valamint populációjukat az öt országot átölelő hatalmas ártéri térségben. Ugyanakkor az is cél volt, hogy a három folyónál egyszerre, egy időben mérjék fel a felbukkanó rétisasokat a téli évszakban. A vizsgálat kellemes eredményekkel zárult, miután az önkéntesek 100 ezernél több vízimadarat számoltak meg, köztük nagy bukókat, nagy kárókatonákat, nyári ludakat és nagy lilikeket. Nagy öröm volt, hogy sikerült 230 rétisast is összeírni, amely egyfajta varázslatos szimbóluma az Európa Amazonasának becézett öt ország által létrehozott boszféra rezervátumnak.

Rétisasokat a legnagyobb számban a magyar és a szerb, valamint horvát közös határ térségében lehetett látni. Nálunk a Duna-Dráva Nemzeti Park ad élőhelyet főként ezeknek a nagytestű ragadozóknak, Horvátországban a Kopacki Rit Nemzeti Park, a szerbeknél pedig a Gornje Podunavlje speciális természetvédelmi területen élnek. Ez a hatalmas terület tökéletes élőhelye és költőhelye a sasoknak, de más ragadozóknak is kiváló telelőhely – mondta Tibor Mikuska, a Horvát Madár- és Természetvédelmi Egyesület munkatársa.

Kopácsi rét Kopácsi rét
A képre kattintva galéria nyílik.

A Duna alsóbb szakaszain és a Morva folyón is, úgy tűnik sikeres munkát végeztek a természetvédők, amely igazi eredménye a február másodikán épp a vizes területek évfordulóját ünneplő Ramsar – egyezménynek – közölte Arno Mohl, a WWF Ausztria nemzetközi természetes vizekkel foglalkozó szakértője. „Ez a különleges adat fontos szerepet fog játszani abban, hogy a jövőben még az eddigieknél is szigorúbb legyen a természetvédelem az érintett folyóknál, különösen azoknál a döntéseknél lesz fontos a mostani eredmény, amely például a horvát-szerb határnál tervezett infrastrukturális fejlesztéseket próbálja majd meggátolni, mivel azok a programok hátrányosan érinthetik a Bioszféra Védett Területeit” – vélekedik Mohl.

A rétisasoknak hatalmas összefüggő területekre van szükségük, ahol az öreg fákra fészkelhetnek, miközben elegendő élelmet találnak, főképp halakat, vízimadarakat és emlősöket. A hatalmas védett területek kulcsszerepet játszanak a rétisasok megőrzésében és állományuk fenntartásában. A határokon átnyúló Bioszféra Rezervátumban komoly munka folyik, hogy a sasok és más védett állatok, valamint növények fennmaradjanak. A mostani felmérés azért volt nagyon fontos, mert átfogó téli felmérés még nem igazán készült az érintett országokban.
Nemhiába emlegetik Európa Amazonasaként a hatalmas védelem alá helyezett területeket. Az UNESCO a horvát és magyar Dráva és Duna menti területeken már 2012-ben elfogadta a Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum elnevezést, ami az öt ország, Magyarország, Horvátország, Szerbia, Szlovénia és Ausztria által támogatott kezdeményezés első jelentős eredménye volt. Ez 630 ezer hektárnyi területet jelentett , amelyhez csatlakozott Szerbia 177 ezer hektárral. Az UNESCO program keretén belül létrehozott Bioszféra Rezervátumot idén júniusban Ausztria és Szlovénia is újabb területekkel bővíti, így a hatalmas terület méltán nyerheti el az Európa Amazonasa elnevezést, amely öt ország összefogásával jött létre.

Kapcsolódó anyagok:

A WWF bemutatja: Horvátország, a 7 folyó csodája

Védelmet kap a folyók szegélyezte éden!

Öt ország együtt a természetért

Európa Amazonasa a mi kezünkben

Európa Amazonasa már Szerbiában is

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás