Hirdetés
greenfo/mti

Újra erdőtüzek dúlnak Oroszországban, a hét végén sok helyen kigyulladt az erdő, illetve a lecsapolt mocsarak tőzege Moszkva környékén is.

Oroszországban a rendkívüli helyzetek minisztériumának tegnapi közlése szerint összesen több mint 1500 hektáron 95 erdő- és tőzegtűz égett, köztük négy nagy. Számos természetvédelmi területen is tüzek pusztítanak. A hét végén harmadával nőtt a természetes tüzek száma, ezt mintegy 30 százalékban a viharok okozták, további több mint 36 százalékban az emberek okoztak tüzet.

A Kommerszant című lap közlése szerint Moszkva megyében főleg Satura és Gusz Hrusztalnij városok körül égnek a lecsapolt mocsarak, állítólag mindkét várost belepte a szmog, és a lap a meteorológiai előrejelzésekre hivatkozva azt jósolta, hogy az égett szag már érezhető lesz a fővárosban is. A tüzek körül valóságos információs háború folyik: a környezetvédők félreverik a harangokat, a rendkívüli helyzetek minisztériuma a tárgyilagos, számszerű jelentéseken kívül mindent cáfol. Gusz Hrusztalnijról például délután közölte, hogy felhőszakadás van, és szó sincs szmogról. A minisztérium szerint máshol sincs füst Moszkva megyében, és az égett szag egyáltalán nem lesz érezhető a fővárosban.

A Greenpeace környezetvédő szervezet orosz részlege szerint mindez azzal függ össze, hogy a minisztérium nem akarja beismerni: nem készült fel megfelelően a tüzekre, noha különböző forrásokból több milliárd rubelt különítettek el erre a célra, s csak a Moszkva körüli lecsapolt mocsarak elárasztására több százmillió rubelt, tűzoltó technika beszerzésére félmilliárdot irányoztak elő. A Greenpeace az államfőhöz fordult, hogy hirdessék ki a rendkívüli helyzetet a Moszkva körüli tőzegtüzek környékén. A BBC szerint már hétfőn is égett szag érződött Moszkva keleti részén.

A meteorológiai szolgálat azzal nyugtatgatta a moszkvaiakat, hogy a következő néhány napban esőzések lesznek, és erős szél fúj majd, s ez nem engedi a füstöt a városba.

Tavaly Moszkvában a hosszú és nagyon forró aszály különösen sok tüzet okozott, volt nap, hogy több száz helyen gyulladt ki az erdő és a tőzeg, és több nagyvárost, köztük Moszkvát hetekre sűrű szmog takarta be. Összesen 53 ember vesztette életét, 2500 ház égett le, 127 település semmisült meg részben, vagy egészben. A tüzek oltásán 166 ezer ember dolgozott. Becslések szerint 2,3 millió hektár erdő égett le, a kár mintegy 500 milliárd forintnak megfelelő összeget tett ki.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás