Hirdetés

Az elvetett vendégmunkás-törvény helyett nem lesz új törvény, nem lesz koncesszió a szélerőművekre, és a kormány arra számít, hogy akár már az októberi infláció is egyszámjegyű lehet. A G7 összefoglalta a mai kormányinfó három legfontosabb bejelentését.

I. Nem lesz külön vendégmunkástörvény, az idegenrendészeti törvényben szabályozzák majd a vendégmunkások foglalkoztatását, az új szabályozás pedig várhatóan szigorúbb lesz az eredetinél.

A kormány október elején vonta vissza a vendégmunkások hazai foglalkoztatását szabályozó törvényt, amely novemberben lépett volna életbe. Ez két évben maximalizálta volna a munkavállalási engedély hosszát (egy év hosszabbítási lehetőséggel), és megtiltotta volna, hogy egy vendégmunkás letelepedési engedélyt kapjon.
Törvénysértés esetén azonnal ki lehetne toloncolni az országból a vendégmunkásokat – mondta Gulyás az új szabályozásról, amely a G7 értesülése szerint a tervek szerint januártól lesz hatályos. A vendégmunka időtartama korlátozott lenne, a családegyesítést kivételes esetekben engedélyeznék.
A vendégmunkások maximális létszámát a betöltetlen álláshelyek számához kötnék. Minden egyes pozíció esetén jelenteni kellene a munkaügyi hivatalnak, hogy nincs az adott helyre magyar munkavállaló, és csak ez esetben lehetne vendégmunkást felvenni.

II. Nem lesz koncesszió a szélerőművekre. Ugyan a kormány szerette volna ezt a megoldást, mivel ezt tartja a leghatékonyabb módszernek, a brüsszeli tárgyalásokon teljes volt az elutasítás Gulyás szerint. Az új szabályozás sarokköveit a tegnapi kormányülésen elfogadták, ez november végén, legkésőbb december elején meg fog jelenni.

A kormány 2016-ban nagyon szigorú szabályozással ellehetetlenítette a szélenergia fejlesztését, viszont 2022-től fordulat látszott a kormány álláspontjában, amit egyelőre nem követett konkrét intézkedés.
A magyar helyreállítási tervben, amit 2022-ben fogadtak el, a kormány vállalta, hogy lazítja a szabályozást, az erre vonatkozó konkrétumok azonban nem ismertek. Októberben derült ki, hogy a kormány koncessziós megoldásban gondolkodik. 
A hazai energiamixen belüli jelenlegi 2 százalékot akár 15 százalékig is lehetne bővíteni szélenergiából – hangzott el korábban a G7 Podcast egy adásában.

III. Arra számít a kormány, hogy közel van az egyszámjegyű infláció, a holnap reggel megjelenő októberi inflációs adat 10 százalék körül lesz a várakozásaik szerint. 

“Az biztos, hogy már vagy októberben sikerült elérni ezt a célt, vagy ha nem, akkor novemberben el fogjuk érni” – mondta Gulyás, megjegyezve, hogy az előrejelzések szerint novemberben 8, decemberben 7 százalék körüli infláció várható.
A kormány az idei év elején tűzte ki azt a célt, hogy év/év alapon az év utolsó hónapjaiban egyszámjegyű legyen az infláció. Szeptemberben ez 12,2 százalék volt.
Idén az év egészében az infláció 18 százalék (17,6-18,1), jövőre 5 százalék (4-6) körül alakulhat a jegybank előrejelzése alapján.

Nyitókép: depositphotos

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás