A multinacionális cégek érdekei vajon miként késztethetnek egy nagykövetet arra, hogy azokat az általa képviselt állam kitüntetett szempontjaként tüntesse fel? Darvas Béle írása a GMO kerekasztalról.
Az Egyesült Államok, Argentína és Kanada 2003 májusában pert indított a Kereskedelmi Világszervezet (World Trade Organization, WTO) előtt az Európai Unió ellen, amelyben támadta annak GMO moratóriumát. A WTO az áruk szabad áramlásának elvére hivatkozva a nemzetközi kereskedelmi jogszabályokkal ellentétesnek ítélte az európai válaszlépést, ami után Európa kénytelen volt megnyitni kapuit a GM-fajták előtt, ha nem kívánta kockáztatni egyébirányú kereskedelmi kapcsolatait. Innentől a szálak a nemzeti érdekek speciális csatornáiban futnak már tovább.
A GM-kukoricától érintett (kiemelhetőn Franciaország, Magyarország és Olaszország), döntéssel ellenkező új (vagy magukat időközben meggondoló) tagállamoknak maradt az a megoldás, hogy védzáradéki eljárás keretében, ideiglenesen korlátozzák a kibocsátást, amennyiben az európai engedély megadása óta új tudományos bizonyítékot gyűjtöttek. Mindezen Ausztria már 1999-ben túl volt, hiszen az akkori közösségből egyedüliként hirdetett a MON 810-zel kapcsolatban vetési moratóriumot.
2003 márciusában az Egyesült Államok leköszönő nagykövete, Nancy Goodman Brinker véleménycikket tett közzé a Világgazdaságban. A korábbi üzletasszony – a családja összesen 125 ezer dollárt költött George W. Bush kampányában, amiért nagyköveti pozíciót kapott – azt tudatta velünk, hogy amennyiben az Európai Uniótól eltérő véleményt alakítanánk ki, abban az esetben jól jövedelmező állások létesülnének Gödöllőn és Martonvásáron. A multinacionális cégek érdekei vajon miként késztethetnek egy nagykövetet arra, hogy azokat az általa képviselt állam kitüntetett szempontjaként tüntesse fel?
TOVÁBBI RÉSZLETEK >>>
