Az alig ezer lelkes Madban határában egy lángoló atomerőművet ábrázoló plakát vetíti előre a Japánban történtekhez hasonló nukleáris katasztrófa rémét. Az indiai kormány hiába próbálja nyugtatni a lakosokat, a nyugat-indiai település közelében megvalósítandó dzsaitapuri atomprojekt ellen korábban soha nem látott elszántsággal napok óta tiltakoznak a környékbeliek.
Az állam a beruházás megvalósításához 938 hektárnyi területet vett el a helyi családoktól, akiknek többsége tüntetőleg nem fogadta el az ezért cserébe kapott pénzt. "Jó érzés végignézni a földjeinken. Tengerünk is van, meg halunk is. Nincs szükségünk másra" – hangsúlyozta a megmozdulásokat vezető egyik földműves.
A beruházással nem csak a világ legjobbjának tartott Alphonso mangó termesztése kerül veszélybe, hanem az ezreknek munkát adó halászat is. A Dzsaitapurtól nem messze lévő Sakri Natéban kikötő bárkákból naponta 50 ezer kilogramm halat visznek partra, és reális a veszélye annak, hogy a tervezett reaktorok működése nyomán megcsappan a kifogható mennyiség.
Olaj a tűzre, hogy több indiai atomtudós is úgy véli, a kontinensnyi ország nincs felkészülve egy esetleges nukleáris krízishelyzet kezelésére, s ez különösen igaz lesz a dzsaitapuri erőmű esetében. A világ leendő legnagyobb nukleáris létesítményének hat reaktorát (összesen 9900 megawattos kapacitással) a francia Areva cégtől vásárolja India a 2010 végén, Nicolas Sarkozy francia elnök látogatásakor aláírt megállapodás értelmében. A beruházás ellenzőinek első kérdése a projekt kapcsán éppen az, miért nem a már bevált hazai gyártású túlnyomásos nehézvizes modell (PHWR) korszerűbb változatát helyezik üzembe a kiszemelt helyszínen. India 20 reaktorából ugyanis 18 PHWR- típusú, amelynek működésével az indiai mérnökök generációkra visszamenően tisztában vannak, és egy, a fukusimaihoz hasonló válsághelyzetben azonnali megoldást tudnának kínálni.
A Franciaországból importált új generációs (EPR) modell ugyanis még nem állta ki az idő próbáját, sőt, az abból szintén vásárló Finnországban, illetve Franciaországban is el kellett halasztani kereskedelmi bevezetését, mivel szakértők úgy találták, hogy a technológia nem felel meg a biztonsági kritériumoknak. A. Gopalakrisnan, az Atomenergia Szabályozó Hivatal (AERB) korábbi elnöke szerint a francia modellek esetében az indiai szakemberektől nem várható el egy esetleges krízishelyzet hatékony menedzselése a következő néhány évtizedben.
A dzsaitapuri projekt ellenzői arra is figyelmeztetnek, hogy 1985 és 2005 között összesen 95 földmozgást regisztráltak a Maharastra állambeli település körzetében, s ezek közül három rengés erőssége meghaladta a Richter-skála szerinti 5-ös fokozatot. A komplexum megépítése mellett érvelők azonban azt hangoztatják, hogy a régió, csakúgy mint az országban működő atomerőműveknek otthont adó területek többsége, a szeizmikus aktivitás szempontjából mérsékelt, 3-as zónába tartozik, szemben például Fukusimával, amely az 5-ös besorolást kapta. Egyedül az Uttar Pradés államban található narorai létesítmény épült 4-es szeizmikus aktivitású övezetben.
"Minden erőművünk földrengés- és cunamibiztos. A nukleáris létesítményeink biztonságosak" – nyilatkozta a minap az indiai Atomenergiai Bizottság (AEC) elnöke, Srikumar Banerdzsí a kételkedők megnyugtatására. Való igaz, hogy Indiában az utóbbi évek természeti katasztrófái egy esetben sem vezettek nukleáris balesethez. A Gudzsarat államot 2001-ben megrázó 6,7-es erősségű földmozgáskor a kakrapuri erőmű zavartalanul működött tovább. 2004-ben a hatalmas indonéziai szökőár Tamil Nadu partjait elérő hullámai ugyan elöntötték a kalpakkami reaktor földszinti részét, de ekkor a létesítmény működése automatikusan leállt, pár nap után pedig probléma nélkül folytatódott az energiatermelés. A veszélyesebb területen felhúzott narorai komplexum 21 évvel ezelőtti üzembe helyezése óta már számos földmozgást túlélt, többek között egy 6,3-es magnitúdójút is.
Az atomerőmű-szkeptikusokat azonban Indiában sem könnyű meggyőzni. Többségük szerint, ha a fegyelmezett és hatékonyan működő Japán nem tudta megakadályozni nukleáris létesítményeiben a vészhelyzet kialakulását, akkor a káoszról elhíresült és a biztonsági előírásokra köztudottan kevés figyelmet szentelő India egyértelműen képtelen lenne rá. "Mi sokkal szervezetlenebbül működünk, és sokkal felkészületlenebbül érne minket bármilyen, a japáninál kevésbé súlyos vészhelyzet is" – mutatott rá Gopalakrisnan. A legtöbb aktivistát – az országban burjánzó korrupció miatt – ráadásul komolyan aggasztják az atomerőművek ötévenkénti felülvizsgálatát végző AERB függetlenségével kapcsolatos kételyek.
Az újdelhi vezetés a lakossági tiltakozások ellenére elkötelezett a nukleáris energia mellett. A Manmohan Szingh vezette kormány gazdasági növekedést középpontba állító politikai programjának egyik sarokköve az atomerőművek számának gyors gyarapítása, s ezzel az ország fokozódó energiaéhségének csillapítása. Az ambiciózus terv az, hogy 2050-re a jelenlegi 3 százalék helyett az elektromos áram 25 százaléka származzon nukleáris forrásból, ennek keretében pedig a közeljövőben 44 reaktor épül majd.
A tiltakozók tábora azonban bővül, és sokan nem értik, a döntéshozók miért nem néznek más lehetőségek után. Többen úgy gondolják, inkább a hatékonyabb áramszállításra és -elosztásra kellene hangsúlyt fektetni. Indiában az energia 30 százaléka egyszerűen "elvész", főleg a korrupt tisztségviselők asszisztálásával végrehajtott lopások miatt. Mások az állami támogatási rendszeren módosítanának. Sok földműves mondogatja, hogy nem kell neki az éjszaka közepén két órán át elérhető ingyen áram, hanem inkább fizetne a szolgáltatásért, csak az álljon gyakrabban rendelkezésére.
