Hirdetés

A IX. Biodiverzitás Napján a Kiskunhalas melletti homokbucka vidéken profi szakemberek és önkéntes természetbarátok csatárláncban, a nemzeti park munkatársainak irányításával kutatták át a dűnéket homoki nőszirmokat keresve.

A Magyar Biodiverzitás-kutató Társaság május 25-27-én rendezte meg IX. Biodiverzitás Napját a Kiskunhalas melletti homokbucka vidéken, melynek egy részét idén tavasszal nyilvánítottak országosan védetté Pirtói-homokbuckák néven. A kétnapos rendezvényt egy feltáró munka előzte meg. Május 12-én az MBKT-val közösen az EDF két magyarországi leányvállalata az EDF DÉMÁSZ és a BERT Zrt. önkénteseiből, valamint a Kiskőrösi Egységes Gyógypedagógiai Intézmény tanulóiból és tanáraiból egy közel 100 fős, önkéntes csapat érkezett a homokos dűlőutakon döcögősen haladó buszokkal Kiskunsági Nemzeti Park területére. Az önkéntes természetbarátok csatárláncban, a nemzeti park munkatársainak irányításával kutatták át a dűnéket homoki nőszirmokat keresve.

A Natura 2000 által is védett Különleges Természetmegőrzési Területen őshonos növényfaj példányait azonban nem találták, feltehetően az elmúlt hónapok szélsőségesen száraz és hideg időjárása miatt. A célzott átfésülés – egy adott populáció felkutatására – meghatározott területen, még a környezetvédelmi szakmában sem megszokott kutatási forma. A homoki nőszirom (Iris humilis subsp. arenaria), a száraz homoki vagy löszgyepek, sziklagyepek ritka növénye pedig immáron bizonyítottan rászolgál a védettségre. A két héttel később rendezésre került Biodiverzitás Napon nagy segítséget nyújtott, hogy az ipari szféra e két képviselője előzetesen feltárta a területet a kutatók számára. A május végi rendezvényen 45 zoológus, botanikus jelent meg, és most már folyik a megfigyelt állatok, növények, gombák fajlistáinak összeállítása. A pontosabb munka lefolytatását az EDF DÉMÁSZ két GPS készülékkel is segítette. A végleges fajlistára még 2-3 hónapot kell várni, mivel számos rendszertani csoport csak otthon, mikroszkóp alatt határozható meg. A biodiverzitás napok 2×254 órás időtartama alatt helytől és időjárási körülményektől függően 1500-2500 faj leírására kerül sor. A kész fajlistákat pedig a helyben illetékes nemzeti parkoknak, itt a Kiskunsági NPI-nak adjuk át.

Nőszirmok nyomában a Pirtói-homokbuckákon Nőszirmok nyomában a Pirtói-homokbuckákon       Katt a képre további fotókhoz

A dél-alföldi régió egyik legnagyobb vállalataként az EDF DÉMÁSZ a társadalmi felelősségvállalás elkötelezett híve. A csoport vállalatai kiemelt fontosságot tulajdonítanak a környezetvédelemnek és a fenntartható fejlődésnek. Az EDF DÉMÁSZ Zrt. tevékenységeit természetes környezetével összhangban végzi. A közép- és kisfeszültségű elektromos szabadvezeték-hálózat, és a hálózathoz kapcsolódó berendezések által okozott madárpusztulás megelőzése immár több évtizedes hagyomány a társaságcsoportnál. Ebben az évben, a Jövőbarát rendezvényekhez kapcsolódóan, a villamosenergia-hálózatok mentén végzett üzemzavar-elhárítási, fejlesztési és karbantartási munkálatok során vétett taposási károk ellensúlyozására programot indított, amelyhez kapcsolódóan GPS adománnyal és önkéntes munkával segítik a Kiskunsági Nemzeti Park munkáját.

Kapcsolódó anyagok:

Elkezdődött az Országos Találkozó

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás