Hirdetés
Forrás: Védegylet

Pert indított a Védegylet Egyesület természetkárosítás miatt a Fővárosi Törvényszéken a Nemzeti Infrastruktúra Zrt. és a Swietelsky Magyarország Kft. ellen. A bíróság fütyül a határidőre.

Kértük és továbbra is kérjük a T. Törvényszéket, hogy a per befejezéséig hozzon ideiglenes tiltó határozatot az alperesek ellen, hogy azok cselekedeteikkel ne okozhassanak visszafordíthatatlan károkat az Őrségi Nemzeti Parkban.

Mivel a Bíróság az ideiglenes intézkedésre előírt törvényes határidő lejárta után sem hozott semmilyen döntést, így május 16-án panasszal éltünk a bírósági eljárás elhúzódása ellen. Az ügyet 71.P.22.105/2013. ügyszámon kezeli a Fővárosi Törvényszék. A Védegylet jogi képviselője az EMLA.

A korábbi években az engedélyező hatóságok a Kétvölgyet Felsőszölnökkel összekötő közút építésével kapcsolatban ellentétes határozatokat hoztak: míg első körben az út építését teljes mértékben elutasították, második nekifutásra egy 2007-es magyar-szlovén közös kormánydöntést követően új vizsgálatok lefolytatása nélkül azt végül engedélyezték.

Álláspontunk szerint a szóban forgó közút megépítése olyan károsodást fog eredményezni az érintett hazai és európai uniós védelem alatt álló területen, amely a Környezetvédelmi Törvény továbbá a Természetvédelmi Törvény alapján tilos és jogellenes.
Környezetvédő szervezetek az elmúlt évek során számos alternatív útvonalat javasoltak, de ezeket a szakértői véleményeket az építési engedélyt megadó hatóságok teljesen figyelmen kívül hagyták.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK a facebookon:  Felsőszölnök-Kétvölgy út megépítése ellen

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás