Hirdetés
greenfo/MTI

Helyi népszavazást ír ki a XII. kerület önkormányzata a Normafa környékének fejlesztéséről. Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester javaslatát tegnap est egyhangúlag támogatta a kerület képviselő-testülete. A polgármester szerint a fejlesztéssel összefüggő törvény csak a lehetőséget, a kereteket határozza meg, kötelességet azonban nem tartalmaz, a kerület maga dönthet arról, mit akar megvalósítani.

A Natura 2000-es vizsgálatokat az önkormányzat már megrendelte, annak részeként átfogóan vizsgálják a különböző növényfajok, illetve bogarak és denevérek életciklusát és aktivitását, és a későbbi tervezésnél figyelembe veszik, hogy ennek megfelelően hol létesülhet sílift, szánkó-, bob- és futópálya.  Pokorni Zoltán elmondta, hogy a vizsgálatot részletes megvalósíthatósági tanulmány követi, a terveket nyilvánosságra hozzák, és végül megkérdezik a hegyvidékieket, akarják-e a fejlesztést. Utalt arra, hogy a beruházást az állam finanszírozza, a kerület pedig pénzt kap a 300 hektáros erdő kezelésére.

Szerinte a terület gondos kezekben lesz, és több figyelmet kap, mint a Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésében, amely az ország erdeinek jelentős hányadát kezeli. Pokorni ezt kifejtette: a társaságnak nem sikerült megoldania a parkolási gondokat, a közbiztonsági problémákat, a sí- és szánkópályák elkülönítését, azt, hogy orvos, rendőr vagy akár WC legyen a környéken, és a downhilles kerékpárosoknak nem tudtak külön pályát kiépíteni, ezért konfliktusokba keverednek a gyalogosokkal, sétálókkal, futókkal. (MTI)


A Normafáról szóló törvényjavaslat szavazásának elhalasztását sürgeti a Levegő Munkacsoport. A civil szervezet szerint a tervezett beruházás jelentősen károsítaná a környezetet, és kérdésesnek tartja azt is, hogy a mai gazdasági helyzetben ilyen célra kellene fordítani az adófizetők pénzét.

Környezet- és természetvédő civil szervezetek közös szakértői anyagot készítettek a Normafa-beruházás várható természeti hatásairól. Álláspontjuk szerint a tervezet nem csak jelentős természeti kockázatot jelent, de magyar és európai uniós jogszabályokat is sért.
Normafa tanulmány 2013 (pdf. 5 MB)

A nagy érdeklődésre tekintettel, Pokorni polgármester javaslatára a Normafával kapcsolatos előterjesztéseket első napirendi pontként tárgyalta a képviselő testület tegnapi ülése. A végeredmény: döntés született a népszavazásról, de a testület többsége nem támogatta javaslatunkat, hogy kezdeményezzük a Normafáról szóló törvényjavaslat elfogadásának elhalasztását. Sipos Péter önkormányzati képviselő a tegnapi ülésről >>>

Lásd még:  A Magyar Kerékpárosklub alapító elnökének nyílt levele Pokorni Zoltánhoz

 

Kapcsolódó anyagok:

Fölösleges a Normafáról népszavazni

Likvidálná a Normafa természeti értékeit a tervezett beruházás

Környezetvédelmi aggályok nélkül építik be a Normafát

Jön a lex Normafa?

Normafára fel sielő népség

Műtrágyás hóágyú – síparadicsom 400 méteren. Vicc a Normafa beépítése

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás