Hirdetés
greenfo/MTI

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezetésével átmenetileg Bana Sándor gazdasági és kereskedelmi igazgatót bízták meg – tájékoztatta a cég felügyeleti jogát gyakorló Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság vezetője, Puskás Zoltán ma az MTI-t.

Puskás Zoltán közölte azt is, még tart a minisztériumi egyeztetés a halgazdálkodási társaság, illetve a balatoni halászati tevékenység jövőjéről. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. honlapjának tájékoztatása szerint a korábbi vezérigazgató, Füstös Gábor felmondási ideje lejárt, ezért bízták meg további intézkedésig Bana Sándort.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter 2013. december elején határozatlan időre leállíttatta a halászatot a Balatonon, amelyet követően a cég vezérigazgatója beadta felmondását. A miniszter azzal indokolta döntését, hogy a hasznosítót sok kritika érte az utóbbi időben, amelyet meg kell vizsgálni, és ezzel egy időben újra kell gondolni a jogosultság rendszerének átalakítását.

A Balaton ökológiai egyensúlyáért felelős halgazdálkodási társaság dolga egyebek közt a haltelepítés, halőrzés, horgászjegy-értékesítés, kereskedelmi célú halászatot 2009 óta nem folytathat, azóta szelektív busa, keszeg és angolna gyérítést végezhet.

Kapcsolódó anyagok:

Nemzeti parkhoz kerül a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás