A rovat kizárólagos támogatója

Sólyom Lászlónak a paksi bővítést bíráló előadása miatt évtizedes bűnöket rótt fel a Reális Zöldek Klub. A volt köztársasági elnök államfőként 500 milliárddal megkárosított bennünket, személyesen elzárta a víztől Magyarországot, most a fénytől is meg akar fosztani minket, sőt mindannyiunkat el akar pusztítani – írta a Juhos László, a klub elnöke.

A Reális Zöldek Klub mai közleménye:

– Sólyom László, újabb merénylete a nemzet ellen! Sólyom László az AKADÉMIÁN Paks bővítésével foglakozó tudományos rendezvényt politika kinyilatkoztatásra használta fel.

Tette ezt Sólyom László annak ellenére, hogy Pálinkás József MTA elnöke határozottan felkérte a rendezvény előadóit és résztvevőit a kérdéskör tudományos, szakmai alapon történő tárgyalására. Sólyom hazája elleni merényletét, az MTA elnökének jóhiszemű engedélyével, és betöltött funkcióival visszaélve folytatta, hiszen nem szerepelt a rendezvény előadói között. Sólyom Paks beruházásának a leállítása mellett agitált, és kirohant a kormány jogilag nem kifogásolható szándéknyilatkozat kötése ellen.

Sólyon államfőként 500 milliárddal megkárosított bennünket azzal, hogy Zengő helyett a NATO radar Medinára kerül.

Paks bővítésére nem lenne szükségünk hitelre, ha Magyarország vízlépcső beruházásból nem hátrál ki, Sólyom László dumakörösként nem állít valótlanságot a vízlépcső környezeti hatásáról.

Sólyom László dumakörös nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a Duna és Tisza vize szabadon elfolyik az ország területéről, a Homokhátság sivatagosodik, az öntőzés kultúra elhalt, a vidék víz után sóvárog.

Víztől a földtől Sólyom már megszabadította vidéket.

Most annak érdekében tesz, hogy a fénytől a világosságtól is.

Mit tehetnek a reális zöldek? Legtöbb, amit tehetünk, tudatjuk a közvéleménnyel, hogy közöttünk el Sólyom László, aki nem törődik a gyakorlati tényekkel, el akar pusztítani mindnyájunkat.

Juhos László, elnöke
Országos sajtószolgálat 2014. február 18., kedd
Kiadó: Reális Zöldek Klub

Kapcsolódó anyagok:

Sólyom szerint hitelességi válságban a hatalomgyakorlás

Orbán atomhívő lett, és más már nem is érdekli

Belendült a paksi atomúthenger

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás