Elszállították Oroszországba a 11 évvel ezelőtti súlyos üzemzavarban összetört fűtőelemeket, hogy ott feldolgozzák őket. A sértetlen, kiégett üzemanyag is oda kerülhetne, ám ezt Pakson tárolják. Ideiglenes állomásoztatás?
Ha nagy titokban át lehetett vinni Ukrajna háborús cselekményekkel nem érintett területén a sérült üzemanyagot, nem érne meg egy kísérletet a „normál” kiégett kazetták oroszországi feldolgoztatása is? A kérdés nem teljesen indokolatlan, hiszen a manőver sokak fantáziáját megmozgatta; azokét, akik sokallják a magyarországi végső elhelyezésre fordítandó szédületes summát, és azokét is, akik irtóznak attól a gondolattól, hogy belátható távolságban aktívan sugárzó anyag legyen a föld mélyén. A szakember azonban azonnal elhárítja a felvetést.
„Nem megalapozott arról fantáziálni, hogy Magyarország megtakaríthatná magának az atomerőmű kiégett üzemanyaga vagy az abból származó nagy aktivitású hulladék végső elhelyezését” – figyelmeztet Aszódi Attila kormánybiztos, aki a Paksi Atomerőmű teljesítményének fenntartásáért és az új blokkok építésének előkészítéséért felel. Pedig a végső elhelyezés megoldása valóban több száz-, esetleg ezermilliárd forintot igényel. A 2003 áprilisában megsérült 30 fűtőelemköteg (kazetta) minapi elszállítása inkább kivételnek számít, mint kialakítandó fő szabálynak. Az atomerőmű azt is csak utólag jelentette be, hogy a hermetikus tokokba zárt radioaktív anyagot Oroszországba vitték – más forrásokból tudhatóan a Cseljabinszk megyei Ozerszkben levő Majak komplexum feldolgozóüzemébe. Ez a múltban kétes hírnevet szerzett azzal, hogy a katonai célú feldolgozás során az 1960-as évekig az élővizeket is károsította – a Karacsáj-tó a Föld nukleárisan legszennyezettebb területei közé tartozik –, és 1957-ben egy súlyos kémiai balesetet is eltitkolt. A komplexumot amerikai segítséggel nemrégiben korszerűsítették, s immár polgári célokat szolgál, más szemlélettel.
A mostani magyar szállítmány végleg kint marad, hasonlóan ahhoz a 2331 fűtőelemköteghez, amelyeket 1986 és 1998 között szállítottak el. További közel nyolcezer kazetta azonban a paksi átmeneti tárolóban vár újrafeldolgozásra vagy végső elhelyezésre. Az 1982–1986 között üzembe helyezett reaktorok kiégett fűtőelemeinek sorsát ugyanis nem rendezte „a Magyar Népköztársaság Forradalmi Munkás-Paraszt Kormánya és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének Kormánya között, a Magyar Népköztársaság területén létesítendő atomerőmű építése során folytatandó együttműködésről” szóló, 1966. december 28-ai egyezmény.
Paks – óriási reklámkeret
A hidegháborús időkben persze természetes volt, hogy a szovjet érdekszférában nem maradhat hasadóanyag tartósan a Szovjetunión kívül. Csakhogy 1990 után, az orosz környezetvédők fellépésére, hosszú évekig törvény tiltotta a radioaktív hulladék importját. A korlátozás idővel enyhült, az elmúlt években az orosz–amerikai Russian Research Reactor Fuel Return-program (az orosz eredetű kutatóreaktor-üzemanyag visszaszállítása) keretében 2013 végéig 14 országból, 56 szállítmánnyal több mint kétezer kilogramm kutatóreaktor-üzemanyagot szállítottak vissza Oroszországba, egyebek mellett Csehországból, Szerbiából, Vietnamból és Magyarországról. A kutatóreaktorokban olyan magas dúsítású üzemanyagot alkalmaztak, amely rossz kezekbe kerülve, szélsőséges esetben atombomba előállításához is alapanyagot adhatna, ezt cserélték az RRRFR-programban 20 százalékosnál alacsonyabb dúsítású, ilyen szempontból veszélytelen üzemanyagra, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség felügyelete és támogatása mellett – magyarázza Aszódi.
Atomerőművi kiégett üzemanyagot azonban 1998 óta most először vittek Paksról Oroszországba, bár a bulgáriai és ukrajnai erőművek rendszeresen ezt teszik. A kiszállított paksi kazetták még távolról sem voltak kiégve, annak idején épp a további használat céljából tisztították őket. Ami pedig a mérlegelést illeti, a külföldi feldolgozás és a hazai végső elhelyezés költségét nem lehet összevetni. „A tokozott üzemanyagok Oroszországba szállítására vonatkozó szerződések minősített adatok”, mondja Kovács Antal, az atomerőmű kommunikációs vezetője, azokról Paks nem ad tájékoztatást. A végső elhelyezés pedig sok évtizedes program, amely olyannyira az elején tart, hogy – amint az Országos Atomenergia-hivatal közölte – a kiégett fűtőelemek további sorsa a kezelésükre vonatkozó „nemzeti politika szerint alakul, amelynek kialakításán a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jelenleg dolgozik”.
A radioaktív hulladék végső elhelyezéséért felelős állami közhasznú társaság, az RHK Kft. tájékoztatója szerint 2030-ra jutnának el oda, hogy kijelöljék a helyet, ahol a föld alatt, magában a kőzetben vizsgálnák a kiszemelt geológiai formáció – a Pécshez közeli, Boda környéki aleurolit – földtani alkalmasságát. A megfontoltság indokolt, hiszen radioaktív szennyezés tízezer évig vagy még tovább nem kerülhet a felszínre.
Elvileg persze lehetséges a kiégett üzemanyag kiszállítása is, csak éppen a szerződések nem nyújtanak kellő garanciát. Az 1966-os államközi egyezményhez 2004. júliusi hatállyal jegyzőkönyvet csatoltak, amely leszögezi: az orosz eredetű, kiégett fűtőelemek „ideiglenes technológiai tárolás és az azt követő reprocesszálás” céljára visszaszállíthatók. A dokumentum szerint a felek abban is megegyezhetnek, hogy az újrafeldolgozás radioaktív maradványai végleg orosz területen maradjanak, ezzel a lehetőséggel azonban mostanáig nem élt az RHK. Ennek az lehet a magyarázata, hogy ez orosz részről nem kötelezettség, ha tehát mégsem egyeznek meg, és akár csak néhány tétel is itthon ragad, akkor a végső elhelyezésért duplán kell fizetni: a szállításért is és a hazai tárolás megoldásáért is, márpedig az utóbbi költségeit az elhelyezendő mennyiség alig befolyásolja. Vagyis a kutatási, tárolóépítési programra mindenképpen szükség van.
A Paksi Atomerőmű turbinacsarnoka. Elhelyezési bonyodalmak Fotó: hvg
Kevésbé nagyvonalú az idén januárban kötött államközi szerződés, mint a 2004-es jegyzőkönyv: kiszállíthatók a kiégett fűtőelemek, de azokat – vagy újrafeldolgozásuk esetén a reprocesszálási hulladékot – a magyar félnek vissza kell vennie. „Így több változatra is fel kell készülni a bodai geológiai vizsgálatok során” – mondja a júliusi kormánybiztosi kinevezése után műegyetemi nukleárisintézet-vezetői posztjáról leköszönt, de professzori katedráját megtartó Aszódi. „A föld alatti tárolónak alkalmasnak kell bizonyulnia a kiégett kazetták vagy a reprocesszálási maradékok fogadására, utóbbiak térfogata mintegy ötöde a kiégett üzemanyag tárolandó térfogatának.” A reprocesszálás során a később hasznosítható urán és plutónium izotópjait elválasztják, a maradékot beüvegezik, és ennek a vitrifikált hulladéknak a végső elhelyezéséről kell majd gondoskodni – magyarázza. A hulladék aktivitása kisebb, mint a további hasznosításra elválasztott anyagoké vagy mint a kiégett üzemanyagé. Az elválasztás további előnye, hogy a hosszú felezési idejű plutóniumizotópok nem kerülnek a hulladékba, ezek később reaktorok üzemanyagaként hasznosítandók.
Tavaly kilowattóránként nagyjából 1,30 forintot, összesen több mint 20 milliárdot fizetett be a központi nukleáris alapba az atomerőmű. Az alap számláján 230 milliárd forintot tartanak nyilván, ami a radioaktív hulladékok biztonságos végső elhelyezését és az atomerőmű majdani leszerelését szolgálja. Működése során az erőmű elvileg befizet annyit, amennyi ezeket a költségeket fedezné, bár ilyen bizonytalanságok mellett kétséges, hogy egyáltalán ki lehet-e számítani a majdani ártalmatlanítás reális költségigényét.
Kapcsolódó anyagok:
Most nem tesz be a paksi bővítésnek az EU
