A napenergia lakossági felhasználása az új szabályok miatt egyre nehezebb, ellenben a szolárpanelek gyártását vadul támogatja a kormány.
„A napelemek gazdaságos alkalmazásához elengedhetetlen a pályázati forrás megléte” – szögezi le a kormányhatározatban kihirdetett Nemzeti épületenergetikai stratégia. Ennek alapján azonban senki se számítson rá, hogy lakossági fogyasztóként beruházási támogatáshoz juthat, mivel a dokumentum szerint efféle pénzekre csak a középületek esetében van szükség. Pedig a családi vagy a társasház tetejére szerelt szolárpanelek ugyanúgy szolgálják a klímavédelmi célokat, mérséklik az energiatermeléssel járó szén-dioxid-kibocsátást, mint az irodák, kórházak, iskolák tetején elhelyezett minierőművek. Mi az oka a hátrányos megkülönböztetésnek? A logika csakis az lehet, hogy „az állami, önkormányzati fenntartású közintézményeket uniós forrásból fejlesztve, viszonylag kis költségvetési ráfordítással, tetemes évi energiaszámlától mentesíthetik a büdzsét” – fejtegeti Kiss Ernő, a Magyar Napelem-, Napkollektor-szövetség elnöke. A lakosság pedig érje be a rezsicsökkentéssel, ami a többet fogyasztó tehetősebbeket segíti.
Főképp a felső középosztálynak kedvez az épületenergetikai stratégia is. Azoknak, akik külön támogatás nélkül is képesek napelemeket telepíteni, amivel a rezsiharcnál is jobban csökkenthetik az áramszámlát. Ha a háztetőn elfér nagyjából 13 négyzetméternyi panel, és a tető jó állapotban van, akkor egy–másfél millió forintból 2–3 kilowatt kapacitású napelemes rendszer létesíthető, amivel egy átlagos évben 2200–3300 kilowattóra áram termelhető. Ezzel – mai tarifával, kilowattóránként átlagosan 37 forinttal számolva – évi 80–120 ezer forinttal csökkenthető az áramszámla. Vagyis akinek van ennyi befektetni való pénze, annak 6–8 százalék körüli hozamot ad, ha szolártechnikával szereli fel otthonát. Ráadásul a jövő még biztatóbb: a lakossági áramtarifák diktált megnyesését ugyanis aligha lehet folytatni, a következő évtizedekben díjnövekedés várható, ami javítja a megtérülési mutatót.
napelemes német település
A befektetés motorja az az előírás, hogy az úgynevezett háztartási méretű – legfeljebb 50 kilowattos – napelemes rendszerrel termelt áramot a szolgáltató köteles átvenni. A mérőórát ilyenkor ki kell cserélni olyanra, amely oda-vissza regisztrálja, mennyit vett igénybe a fogyasztó a hálózatról, és mennyit táplált be. Például egy tipikusnak mondható család fogyasztása évi háromezer kilowattóra körül van; ha legfeljebb ennyit termel, akkor az aktuális díjtétellel számol el a szolgáltatójával, azaz nem kell fizetnie, és ő sem kap pénzt. Ha kevesebbet adott a Nap, akkor a különbözetet kell állnia, ha viszont a saját fogyasztásánál többet termel, pénzhez jut. Igaz, a többlet betáplálásáért feleannyihoz, mint amennyit ő fizet a vásárolt áramért, mivel a (jelenleg kilowattóránként 17 forintos) hálózathasználati díjat nem számolhatja el. Ráadásul az így kapott bevételt vállalkozóként kell kiszámláznia, és nyereségadót kell fizetnie utána. Az iparágban olyan híresztelések is terjednek, hogy a kormány ezt a lehetőséget is meg akarja szüntetni; a többletet továbbra is be lehetne táplálni, de nem járna érte semmi.
Már a jelenlegi szabályozás is arra szolgál, hogy elkedvetlenítse a lakosságot a saját igényein túli napelemes áramtermeléstől. Más intézkedéssel is rontotta az idei évtől a megtérülést a kormány: veszélyes hulladéknak kiáltotta ki a napelemet, és a valóban szennyező akkumulátorokra kivetett környezetvédelmi termékdíj duplájával sújtotta (HVG, 2015. január 17.), amiből Áder János államfő felhívása ellenére sem engedett. Ennél az öt százalék körüli árdrágító hatásnál is kellemetlenebb egy Európában ismeretlen tűzvédelmi előírás. „Olyan távműködtetésű vészkikapcsolót kell beépíteni, amelyet sehol a világon nem rendszeresítettek” – jelzi az új jogszabály abszurditását Kiss Ernő.
Kétségkívül bonyodalmat okozna a villamosenergia-rendszert irányító Mavir számára a napenergia gyors elterjedése, hiszen a felhős vagy sötét órákban más forrásból kell megoldania a folyamatos ellátást, ha viszont csúcson vannak a szolárkapacitások, vissza kell fognia más erőművek termelését. Ma a teljes hazai erőmű-kapacitás egy százalékát sem éri el a háztartási méretű szolárpanelek összesített teljesítőképessége, ezzel Magyarország az utolsók között kullog az unióban. A háztartásinál nagyobb, 50 kilowatt fölötti naperőművek sem tekinthetők addig vonzó beruházási célnak, amíg kiszámíthatatlan marad a szabályozás – vélik a HVG által megkérdezett szakemberek.
Kifejezetten visszásnak, sőt a közpénzek elherdálásának tekinthető, hogy a lakossági felhasználást blokkoló szabályozás ellenére nagy összegekkel támogatja a kormány a hazai napelemgyártást.
Legutóbb tavaly 1,9 milliárd forintos – az ágazatban eddig nem látott nagyságú – állami támogatást ítéltek oda egy Csornán létesítendő gyárnak, ahol mindmáig csak ígérik az érdemi munkálatok megkezdését az Áder János államfő részvételével letett alapkő körül. Napi fizetési nehézségekkel küzd a legnagyobb gyártó, a több év alatt közel 600 millió forint állami támogatást elnyert szolnoki Agulhas Solar Kft. is, amelynek ügyvezető tulajdonosa tavaly még abban bízott, hogy négy veszteséges év után az idén már nyereséggel zárhat. A japán Panasonic 2011-es kivonulása óta – ekkor zárta be dorogi üzemét – nem történt olyan változás, ami a hazai gyártók versenyképességét javította volna a főleg kínai cégek uralta napelemgyártó piacon, ebben a közegben az állam beruházási támogatásai kidobott pénznek tűnnek. Csakúgy, mint az atomerőmű bővítésére szánt mintegy 3700 milliárd forint. Az arányok érzékeltetésére: ha ebből napelemeket telepítenének és a Mavir gondjait megoldó, a fölösleges áramot felszívó szivattyús energiatározókra költenének, körülbelül 6 ezer megawattnyi szolárkapacitásra futná. Így a városok klímáját nyáron elviselhetetlenül felforrósító háztetőkön az atomerőmű éves termelésének közel a felét lehetne előállítani, de összehasonlíthatatlanul kisebb kockázattal, ráadásul fele se olyan hosszú megtérülési idővel. A másik felét – ugyancsak piaci alapon – például naperőművek szolgáltathatnák. Az egy központú nukleáris kapacitás helyett az országban szétszórt napelemeket kiszolgáló hálózat olcsóbb lenne. Csakhogy a kormánynak láthatóan kedvesebb a koncentrált, hatalmas összegű, kívülről nehezen átlátható állami beruházás, mint a magántőkéből megvalósuló napelemes fejlesztés.
