Honlapunkon már szóltunk a május 7-i paksi atomerőmű tervezett bővítésének környezeti hatástanulmányáról szóló közmeghallgatásról. A késő éjszakába nyúló rendezvény nagy részét magam is végighallgattam. Úgy vélem a feltett kérdésekre adott válaszokat mindennek lehet nevezni, csak kielégítőnek nem, vagyis szaporodnak a kérdőjelek atomügyben.
Forma tartalom nélkül
A hatályos jogszabályok értelmében az engedélyek megadása előtt az olyan létesítmények esetében – leegyszerűsítve – amelyek hatással vannak az emberi vagy a természeti környezetre, környezetvédelmi hatástanulmányt kell készíteni. Veszélyes üzemek esetében, a minden lehetséges következményt vizsgáló, alapos hatásvizsgálat elengedhetetlen. Az atomerőművek a különösen veszélyes üzemek közé tartoznak, ezért nagyon fontos az előzetes és a részletes hatástanulmányok elkészítése, a közmeghallgatáson felvetett kérdések megválaszolása, az aggályok eloszlatása a hiányok pótlása és a lakosok, valamint a civil szervezetek véleményének figyelembe vétele.
Az atomerőmű bővítés engedélyezési eljárásának volt az egyik állomása a csütörtök esti, paksi közmeghallgatás, amelyre a művelődési ház zsúfolásig megtelt termében került sor. A technikai előkészítés igen alapos volt, a szervezők, illetve az általuk felkért cég mindenre gondolt, a rendezvény előtt már egy órával fel lehetett írni a kérdéseket az előre elkészített formanyomtatványra, de csak arra. A művelődési ház bejáratánál és a termek ajtóinál egyenruhába öltözött rendezők és hoszteszek irányították az embereket, miközben a hangosbemondó számtalanszor megismételte, hogy mit tegyen, aki kérdést kíván feltenni, ha a terem megtelik, hol vannak a kivetítők, mikor és hol lesz a szünetben a sajtótájékoztató, és így tovább, újra és újra. A beruházó MVM-nek és a paksi atomerőműnek a jelek szerint nem okozott gondot a rendezvény formaságainak megszervezése.
Tartalom kérdőjelekkel
De nézzük a tartalmi kérdéseket! A színpadon egy hosszú asztalnál ültek a levezető elnökség tagjai, köztük Horváth Zoltán, Baranya megyei kormánymegbízott, a Kormányhivatal vezetője, L. Simon László államtitkár, Aszódi Attila egyetemi tanár, a paksi beruházás kormánybiztosa, aki a hatástanulmányt ismertette, Schwarcz Tibor a korábbi Dél-Dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség korábbi igazgatója, ma a kormányhivatal alá főosztályként begyűrt szakhatóság főosztályvezetője. Mögöttük két-három sorban a részterületek szakértői, akik közül kevesen kaptak szót a közmeghallgatáson, a legtöbb kérdésre Aszódi Attila igyekezett választ adni. A hallgatóságban országgyűlési képviselők, polgármesterek, paksi lakosok, és az erőmű dolgozói, valamint a környezetvédő szervezetek képviselői vettek részt.
A bevezető előadásokban először a közmeghallgatás jogi kereteit ismertette Horváth Zoltán kormánymegbízott, aki elmondta, hogy a 2005-ös, 314-es számú kormányrendelet alapján kell eljárniuk. Ez után Schwarcz Tibor főosztályvezető beszélt arról, hogy tíz ország jelentette be részvételét az engedélyezési folyamatban, és mindenhonnan érkezett írásbeli vélemény. Az említett országok: Ausztria, Csehország, Görögország, Horvátország, Málta, Németország, Románia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna. A bevezetőben elhangzott az is, hogy öt környezetvédelmi szervezet kérte ügyfélként történő részvételét: az Energia Klub, a Greenpeace, a Levegő Munkacsoport, a Reflex és a Védegylet. Azt is megtudtuk, hogy a Paks környéki, a Duna jobb- és bal partján lévő negyvenegy településen már tartottak fórumot.
Aszódi Attila a paksi közmeghallgatás Jolly Jokere
Ezután következett a hatástanulmány ismertetése, ez Aszódi Attila paksi bővítési kormánybiztos feladata volt. A hosszúra nyúlt ismertetésből a hallgatóság nem tudta meg azt, hogy előzetes vagy részletes hatástanulmányról van-e szó, és hogy ez milyen szakmai területeken ölel fel. Az első kérdésre a válasz az lehetett volna, hogy ez már a végleges hatástanulmány, hiszen az előzetesnek elvileg korábban, még az atomerőmű bővítéséről szóló döntés előtt kellett megszületnie. Aszódi Attila nem utalt arra, hogy az előzetes hatástanulmány mikor és milyen mélységben készült, és hogy azt hol lehet elolvasni. Vagy ez is a nemzetbiztonságilag fontos, titkosított információkhoz tartozik? Ez azért érdekes, mert a bővítésről szóló döntést, a nemzetközi szerződés megkötését legalább egy előzetes környezeti hatástanulmánynak meg kellett volna előznie. Az eddigi jelekből viszont úgy látszik az állampolgárnak nincs köze ahhoz, hogy milyen számítások, vizsgálatok, kockázatelemzés alapján kell évtizedekig fizetnie, és potenciális vészhelyzetben élnie. A másik kérdésre csak következtetni lehetett az ismertetésből, hogy földrengéstani, vízügyi, mechanikai, botanikai, zoológiai, és sugárvédelmi kérdésekre is megpróbált választ adni a hatástanulmány, de jobb lett volna ezeket a részleteket is megismertetni, ahelyett, hogy újból tudomásunkra hozták, hogy név nélkül is fel lehet tenni a kérdéseket.
Környezeti gyorstalpaló, vagy mégsem?
Nézzük magát a hatástanulmányt. A szakemberek sokasága által készített vaskos kötet, amit a kormányhivatalban meg lehet tekinteni, bizonyára sok fontos megállapítást, mérést, számítást tartalmaz. A közmeghallgatáson tudtuk meg azt, hogy a magyar-orosz szerződés 2014. februári parlamenti ratifikációját követően, a hatástanulmányt már 2014 decemberében benyújtották. Ezek szerint a február közepe és december közepe között eltelt tíz hónap elegendő volt a részletes, és mindenre kiterjedő vizsgálatokhoz? Vagy már korábban elkezdték a hatástanulmány kidolgozását, vagyis a döntéshez szükséges információk nélkül döntöttek a szerződés megkötéséről? Bizony jó lenne ebben a kérdésben tisztán látni, és mivel a környezeti hatások kérdése a kormány szerint sem tartozik a titkos adatok közé, erre joggal várjuk is a választ.
Aszódi Attila elmagyarázta a hallgatóságnak, hogy az atomerőmű bővítést az indokolja, hogy Magyarországon évente egy százalékkal bővül a villamos energia igény, és elöregedő erőműveink is vannak. A kormány célja, hogy a villanyáram termelés 40%-át a század végéig továbbra is atomerőműben állítsák elő. Arról nem esett szó, hogy a növekvő igényt milyen módon számolták ki, hogy megnézték-e az áramfogyasztás összetételét, megvizsgálták-e az áramtermelési alternatívákat, vagy az áramigény lehetséges csökkentését, a beszerzési forrásokat. Ehelyett megtudtuk, hogy az atomáram a legjobb megoldás a klímaváltozásra, és más módszerrel nem lehet kiváltani az atomáram termelését. Aszódi Attila a vita során egy kérdésre válaszolva elismételte L. Simon László elhíresült mondatát, hogy a napenergia azért nem jó, mert éjszaka nem süt a nap. A nukleáris szakemberként ismert Aszódinak vajon mi szüksége volt arra, hogy szakmai érvek helyett egy rosszul elsült politikusi mondattal indokolja a döntést? Ennek fényében furcsának tűnt, hogy később az Energiaklub tanulmányát szakmaiatlannak nevezte.
Kérdések, érvek és kitérők
Aszódi Attila évekig volt a Magyar Tudományos Akadémia Energetikai Bizottságának elnöke, és nemcsak az atomenergia, hanem az összes energiatermelés tudományos oldalának a koordinálása volt a feladata. Ha valakinek, hát neki tudnia kell, hogy a környezetvédők és a XXI. századi energiatermelés módszereit ismerő szakemberek, közgazdászok és más tudósok soha nem mondták, hogy csak napelemekkel, vagy csak szélturbinákkal lehet a kérdést megoldani, sőt. Ismerjük az atompártiak érveit, hogy hány (ezer) hektár termőföldre kellene napelemeket vagy szélturbinákat telepíteni, hogy a teljes áramigényt fedezzük. Fordítva is lehet érvelni: a csak atomerőművekből származó alapáram nem alkalmas a rugalmas igénykövetésre. De vajon arról miért nem lehet hallani, hogy a hazai lakásállomány energetikai korszerűsítése, szigetelése mennyi fűtési energiát, elsősorban gázt szabadítana fel, amivel viszont áramot állíthatnánk elő a paksi kockázatok nélkül. Ha az atomerőművet bővítjük, a meglévő gázfüggés mellé orosz uránfüggést is vásárolunk.
Miért nem mérlegelték ezt a kérdést?
Túl hosszú lenne az előadás vagy a kérdések és válaszok minden részletét felsorolni, csak néhányat említek. Megtudtuk, hogy a működés idején a legsúlyosabb környezeti hatás a Duna vizének kismértékű hőterhelése, de a víz hőmérséklete nem fog 30 C fok felé emelkedni, ráadásul vannak halfajok, amelyek szeretik a meleg vizet, a többiek meg úgyis elúsznak, a területen élő védett állatkákat áttelepítik, az építkezésnek nem lesz jelentős hatása a talajvízre. (Mi a jelentős hatás ebben az esetben?) Bár az építkezés és szállítás zajjal, porral jár, de az elsősorban a telephelyre koncentrálódik, a környező falvak közül csak Dunaszentbenedeken lesz kismértékű zajterhelés, hogy az építkezés után helyreállítják a növényzetet. A földrengésre, az erdőtűzre, a meteorológiai szélsőségekre is gondoltak, és még üzemzavar esetén is a védőépületen belül marad a sugárzás, 800 méter sugarú körnél távolabb nem várható a sugárzás megemelkedése akkor sem.
Ami általánosan elmondható a közmeghallgatásról, az, hogy a kevéssé fontos kérdésekre hosszú, alapos magyarázat érkezett, különösen akkor, ha a kérdezőről feltételezhető volt, hogy a bővítés pártján áll, vagy az atomerőmű alkalmazottja. (Példaként: Milyen haszna lesz Kalocsának a paksi bővítésből, lesz-e az erőműnek hatása a környező halastavakra?) Több alapvető kérdésre pedig nem tudtak, vagy nem akartak válaszolni a szakemberek. Míg a kalocsai sportlétesítmények és rekreáció kérdését társadalmi környezeti hatásnak minősítette válaszában Aszódi Attila, a gazdasági hatásokról szóló kérdést elutasította azzal, hogy ezek nem tartoznak a környezeti hatásokhoz. Egy gazdasági jellegű kérdésre azonban válaszoltak, arra, hogy az olcsó áram segítségével az iparban is tervez-e a kormány rezsicsökkentést. A kormánymegbízott szerint lesz rezsicsökkentés, L. Simon László szerint ez jót tenne a versenyképességnek, de erről még nincs döntés.
paksi közmeghallgatás 2015 május 7.
Az atomtemető csak hangulatkeltő probléma
A fentiekből is látszik, hogy három súlyos környezeti kérdés megválaszolásában nem jeleskedtek sem Aszódi Attila, sem a jelenlévő szakértők. Mi történik abban az esetben, ha a hat blokk együttes működése alatt nem lesz elegendő víz a hűtésre, terveznek-e hűtőtornyot, vagy más lehetőséget mérlegeltek-e? Pedig ennél a kérdésnél a klímaváltozás várható hatásaival is számolni kell. A második probléma a balesetre való felkészülés hiánya. Ezt Jan Haverkamp, a Greenpeace nukleáris szakértője vetette fel, akinek a felszólalásából kisebb botrány kerekedett. Először nem kapott szót, majd a levezető elnök ragaszkodott ahhoz, hogy az írásban beadott kérdések sorrendjében tegye fel a kérdéseit, a holland szakértő pedig a Magyarország által is aláírt aarhusi nemzetközi egyezményre hivatkozott, amely a környezeti információhoz való hozzáférésről és a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről szól. Félórányi ügyrendi vita után, a közönség zúgolódása közben a nukleáris szakértő feltehette valóban érdemi kérdéseit. Szerinte a környezeti hatástanulmány során nem vették számításba a komoly balesetek következményeit, és egyetlen szó sem hangzott el a vészhelyzetekre való felkészülésről.
A harmadik súlyos kérdés a radioaktív hulladék kezelése, erre Jan Haverkamp is rákérdezett. Mások azt vetették fel, hogy a környezeti hatástanulmány nem foglalkozik a már nem működő blokkok bontásával, annak hulladékával. Jánossy András a Védegylet képviselője megjegyezte, hogy a régi blokkok bontása veszélyes, miközben az újak már működnek. Egy másik kérdés arra vonatkozott, hogy a kis- és közepes aktivitású hulladék befogadására alkalmas tárolóban lesz-e elegendő hely az újabb blokkok hulladékának fogadására. Miért a tervezett blokkok közelében van a kiégett, nagy aktivitású fűtőelemek átmeneti tárolója? – ezt Koritár Zsuzsanna, az Energia Klub programvezetője vetette fel. Az új blokkok legnagyobb környezeti kockázata a kiégett fűtőelemek végleges elhelyezése, amit a Pécs melletti Bodára terveznek. Hajósy Adrienne geofizikus arra a kérdésre várt választ, hogy az atomtemető környezeti hatásvizsgálatát mikor kívánják elvégezni, az új blokkok üzembe helyezése előtt, vagy utána. Egy újabb kérdező felvetette, hogy mi lesz, ha a pécsi lakosok elutasítják a bodai atomtemetőt?
Aszódi Attila szemmel láthatóan nem szívesen beszélt a radioaktív hulladék kérdéséről. Első mondata az volt, hogy nem szereti az atomtemető kifejezést, mert az érzelmeket kelt. Aztán kifejtette, hogy a kiégett kazetták átmenetei tárolóban vannak az atomerőmű területén ötven évig, az új átmeneti tárolókat már nem az új blokkok közelébe tervezik, és mesélt azokról a külföldi nukleáris lerakó kezdeményekről, amelyek kutatási illetve kísérleti fázisban vannak. Arról végül nem esett szó, hogy a jelenleg működő, és a 2030-37 után leállított reaktorokat mikor tervezik lebontani. Arra sem érkezett válasz, hogy az atomtemető – bocsánat – a nagy aktivitású és hosszú élettartamú kiégett fűtőelemek végső tárolójának környezeti hatásvizsgálatát mikor kezdik meg, csak az biztos, hogy az nem a jelen tanulmány része. A kiégett fűtőelemek viszont az atomáram termelés szerves része, mondhatnánk, hogy ez az atomerőmű egyik terméke.
Miért pont a kérdőjelek szót választottam cikkem címéül?
Már a közmeghallgatásról hazafelé tartó út során végigvettem, hogy mennyi kétely maradhatott a kérdezőkben. Úgy látszik, hogy az agyam hasonló srófra jár, mint más újságíró kollégáké, hiszen a paksi közmeghallgatásról szóló tudósítások közül nem egyben olvasható a kérdőjel szó. Nem szeretem a szóismétléseket, kereshetnék hasonló értelmű szavakat, mint nem kielégítő vagy nem érdemi válaszok, megválaszolatlan kérdések, a lényeg elkendőzése, tisztázatlan dolgok, nem a kérdésre adott válaszok, és így tovább. De a helyzet végül is az, hogy a közmeghallgatás ebből a szempontból nem érte el a célját, nem születtek megnyugtató, pontos, a lényeget megfogalmazó válaszok, egyszóval csak szaporodtak a kérdőjelek.
Persze akadtak másféle híradások is az eseményről. Az egyik cikk, mindössze három mondatban, így foglalta össze az esemény kérdés-felelet, tehát lényegi részét az újságíró: „Több mint hetvennél is több hozzászólás, zömmel kérdés került terítékre. Ezeket többségében dr. Aszódi Attila válaszolta meg, de a környezetvédelmi eljárásba bekapcsolódott hatóságok – egyébként húsz ilyen van – képviselői is hozzászóltak. Firtatták az atomerőmű működésének egészségügyi következményeit, a Duna vízére gyakorolt hatását, az üzemanyag-ellátást, a hulladékkezelést, annak finanszírozását. A szakemberek sorra megválaszolták a kérdéseket, megcáfolták a tévhiteket.” Egyszóval a környezetvédő szakemberek nem kérdéseket tettek fel, nem aggályokat vetettek fel, hanem tévhiteket hangoztattak – legalábbis az idézett tudósítás szerint.
És hogy mit hoz a jövő? Ha az aggályok ellenére mégis megépülnek az új paksi blokkok, akkor utódainkkal együtt csücsülhetünk a Duna partján, nézzük a melegkedvelő halakat, a nagyon csekély zajterhelés nem zavarja majd a nyugalmunkat. De a ki tudja hányadik generációs leszármazottainkkal kirándulhatunk is a Pécs környéki hegyekbe, miközben a lábunk alatt ezer méterekre még mindig sugárzik a XX. század technikai zsákutcájának hulladéka.
Mutyit sodor a szél
Látszólag érthetetlen, miért megy szembe Orbán Viktor a megújuló energiát egyre jobban hasznosító világméretű tendenciával, és miért ragaszkodik az atomerőmű-bővítéshez vagy a gázvezeték-építéshez. Egy maffiaállam szempontjából rendkívül előnytelen üzlet a megújuló energia termelése.
Ráadásul most meg kell fogni minden fillért, mert épp a közelmúltban esett ki a gázvezeték-építés, és vesztett ezzel a maffia sok-sok korrupciós milliárdot. Ezért aztán foggal körömmel ragaszkodik az egyetlen megmaradt nagy lehetőséghez, az atomerőmű-bővítéshez, és igyekszik kiiktatni minden zavaró tényezőt, köztük a megújuló energiát is.
Kapcsolódó anyagok:
Közmeghallgatásból közelhallgatás Pakson
