2005 után szép felfutásnak indult a hazai szélenergia-termelés. Újabb és újabb kerekek tűntek fel a vidéken, a hazai megújulós áramtermelés bővült, nagyrészt a jótékony nyugati szeleknek köszönhetően. Aztán 2010-ben hirtelen szembejött egy hatalmas STOP-tábla, és vége lett a szép új világnak.
Azóta ugyanis Magyarországon nem írnak ki új tendert szélerőművek telepítésére.
330 MW: ennyinél jártunk 2011-ben, amikor a máig utolsó szélkerekek elkezdtek termelni. Az azóta eltelt fél évtizedben nem történt semmi. Legalábbis itt. Mert máshol a világon a szélerőművek szaporodása minden korábbi elképzelést, jóslást, becslést meghaladó mértékben gyorsult. Az egy év alatt beépített szeles kapacitás az EU-ban 2001-ben 4000 MW volt, 2014-ben már a 12000 MW-ot is meghaladta. Nálunk ez az elmúlt évek tekintetében 0 MW. De miért? Már a szél sem fúj ugyanúgy, mint rég? Vagy csak nálunk nem fúj?
De bizony fúj. Lehet, hogy nem annyira, mint Németországban, ahol több mint 100-szoros a beépített kapacitás, mint nálunk, de legalább annyira, mint a nem túl gazdag, nem túl szeles Romániában, ahol az elmúlt években a magyar összkapacitás 10-szeresét (!) telepítették. Nem a dánok, nem a britek, a románok. Ezek után nehéz lenne magyarázni, hogy drága (a legújabb szélerőművek már olcsóbban termelnek, mint a fosszilis vagy atomerőművek) vagy nehezen beépíthető a rendszerbe (az áramhálózat egy korábbi pályázati kiírás szerint 1200 MW szeles kapacitást már 2016-ban be tudna fogadni).
Pedig ha nem maradnánk le a románoktól, ha nem bújnánk szélárnyékba, jobban kihasználnánk a természet adta lehetőségeket, nemcsak engedhetnénk a nyersanyagimport és energiafüggőség gyeplőjén, de egy tiszta energiaforrásra alapozhatnánk a jövőnk egy szeletét. Ez egy tipikus win(d)-win(d) szituáció lehetne.
Ha végre elkészül egy megfelelő támogatási rendszer nálunk is, ha nem akadályozzák a szélerőművek telepítését, ha Magyarország meg akar felelni az EU-s kötelezettségeinek, akkor sikerülhet nekünk is.
Miért is ne? Végül is…szélárnyékból könnyű előzni.
