Olimpia: nem is sport-, hanem hazárdjáték? Az olimpiák ráfizetésesek, gazdasági és társadalmi károkat okoznak, korruptak és csak az ellenőrizhetetlen NOB tagjainak, funkcionáriusok érdekeit szolgálja. Az olimpiák “közgazdaságtanára” szakosodott professzor, Andrew Zimbalist nézetei eddig sem voltak ismeretlenek, ám most a bostoni Smith College tanára az Alapblognak adott interjújában a riói olimpia friss példáin látja igazolva a véleményét.
Fenntarthatóság, tisztaság-átláthatóság, újrahasznosíthatóság, megbízható terror elhárítási-biztonsági rendszer – ezen követelményeknek csak olyan olimpiák képesek megfelelni, amelyeket NOB és a mögöttes üzleti lobbik háttérbe szorításával tartanak meg. Egyebek között ezt állítja az olimpiák „közgazdaságtanára” szakosodott professzor, Andrew Zimbalist.
A bostoni Smith College tanára, az olimpiák és a foci vb-k pénzügyi-gazdasági visszásságairól szóló Circus Maximus című közgazdasági bestseller szerzője kijelenti azt is, hogy a befektetők eddig mindig kénytelenek voltak előre borítékolni, beárazni az olimpiai rendezéshez kapcsolódó, az ingatlanpiacról kiinduló, majd a vendéglátó ország gazdaságának minden egyéb szegletébe begyűrűző drágulást és a korrupciót. Ennek nyomán jellegzetesen csökkenni szokott az olimpiát rendezni készülő városok tőkevonzó ereje, és valójában visszaesik annak idegenforgalma is.
Zentai Péter: Rio után sem változott a véleménye, miszerint az olimpiák csak rontanak a rendező országok gazdasági-pénzügyi helyzetén?
Andrew Zimbalist: Friss számításaink szerint ez a mostani olimpia 10 milliárd dolláros veszteséggel zárul. A pénzben kifejezhető kár hosszabb távon eltörpül ahhoz a környezeti romboláshoz képest, amit a természettel végeztek (lásd például a Marapendi nemzeti természetvédelmi övezet egy részének golfpályává alakítását), s azokhoz az egyéni tragédiákhoz képest, amelyek közvetlenül 77 ezer ember erőszakkal történt kilakoltatásához kapcsolódnak. Otthonaikat buldózerekkel rombolták le…
Ezeket az embereket jobb helyekre költöztették…
Ezt rosszul tudja. Túlnyomó többségük ideiglenes tömegszállásokon várja a beígért új lakást, ámde – amint a brazil sajtó riportjaiból kitűnik – az érintett emberek nagy részének abszolút kilátástalan a helyzete. Erről az egész ország tud, beszél. Minden egyes olimpia velejárója egyébként emberek ezreinek, tízezreinek kényszer- kiköltöztetése.
A tények a következők Rio kapcsán: a mérleg egyik serpenyőjében ott a 15 milliárd dollár, amit az olimpiára Rióban kiadtak, a másikban pedig a 3,5-4 milliárd dollár, ami a jegyeladásokból, a szponzorálásokból, az olimpiához közvetlenül kapcsolódó kereskedelmi forgalomból és a televíziós közvetítésekből bejött.
A tévés jogdíjak önmagukban véve milliárdos tételek…
25 százalékot tarthat meg a rendező város. 75 százalék a NOB kasszájába vándorol, a szponzori pénzek sorsa pedig egy nagyon sötét történet. Mint mindig – ezúttal is – az egyedüli nettó haszonélvezője az olimpiának a Nemzetközi Olimpiai Bizottság: egy törvényeken felülálló, külső ellenőrzés nélkül működtetett globális monopólium, amely önérdekből fordítja egymás ellen a rendezésre jelentkező városokat, hajszolja bele őket abba, hogy emeljék a tétet, erejükön felül költekezzenek. Ebben szinte mindig – London, Barcelona és Los Angeles kivételével – partnerre lelnek az olimpiai beruházásokban gigantikus korrupciós lehetőséget szimatoló helyi és országos politikusokkal és a velük összefonódó építőipari lobbikkal.
A 15-20 milliárd dollár, amit általában az olimpiák kapcsán a rendezők kifizetnek, hosszú távú célokat szolgálnak: infrastruktúra-fejlesztés, általános gazdaságélénkítés, sőt – pénzben kifejezhetetlen – nemzetépítés, nemzeti összefogás.
Nemzetépítés? Nemzeti összefogás? Ha valami, akkor az olimpia volt az, ami drámai mértékben megosztotta Brazília polgárait. Ebben a megközelítésben egyetlen olimpia sem bizonyult sikernek, a demokráciákban nyíltan, az autokratikus rezsimekben, mint amilyen az orosz vagy a kínai, a felszín alatt éleződnek ki a társadalmi-politikai feszültségek, a nemzetek még megosztottabbakká válnak.
De beszéljünk azokról a bizonyos hosszú távú gazdasági és egyéb kézzelfogható hasznokról! Elemzéseink szerint még az utóbbi évtizedek leghatékonyabbnak bizonyult olimpiai helyszínein: Barcelonában és Londonban is az olimpia 17 napja alatt 5-10 százalékkal esett vissza a turizmus – ilyen időszakokban a klasszikus turisták ugyanis kerülik a tumultust és a hirtelen magasba szökő árakat. A múzeumi és kulturális élet az olimpiát rendező városokban – Barcelonában és Londonban erről tanulmányok sora készült – az adott évben súlyos anyagi károkat szenved. Az olimpiát megelőző és az utána következő években minden egyes olimpiai helyszín félelmetesen megdrágul, a spekuláció és a korrupció óhatatlanul felveri az árakat. Rióban ez önmagában véve roppant mód kiélezte a társadalmi feszültségeket. Csakhogy a következőt is dokumentáltuk kutatásaink során: az olimpiai rendezéshez kapcsolódó, az ingatlanpiacról kiinduló, majd a gazdaság minden egyéb szegletébe begyűrűző drágulást és a vélten vagy valóságosan burjánzó korrupciót a működőtőke-befektetők előre borítékolják. Ennek nyomán nemhogy növekszik, hanem csökken az olimpiát rendezni készülő városok tőkevonzó ereje.
Rióban, de említhetném Londont is, új metróvonal épült az olimpia kapcsán.
Londonban olimpia nélkül is megépült volna, eleve be volt tervezve. Kelet-Londonban egyébként nem valósultak meg a beígért nagyszabású lakóingatlan-fejlesztések, amelyeket a szerény jövedelműek számára képzeltek el – erre vonatkozóan most prezentálta jelentését az új polgármester.
Rióban pedig kizárólag a jobb módúak lakta déli negyedek ingatlanértékét növelte az új metróvonal, amely másfél milliárd helyett hárommilliárdba került és még mindig nincs kész teljesen. Semmit sem javult, sőt romlott az olimpiai beruházások nyomán a város egyre elviselhetetlenebb, a széles tömegek által használt közlekedési hálózata. Ugyanezt csinálták lényegében az oroszok, amikor presztízs beruházásként 10 milliárd dollárért megépítettek egy folyamatosan és súlyosan ráfizetéses vasútvonalat Moszkva és Szocsi között. De ezt csinálják most a kínaiak is: a pekingi téli olimpia okán a fővárostól két és fél ezer kilométerre fekvő Góbi-sivatag környékén csillagászati összegekből művi hegyeket és sípályákat hoznak létre (egy olyan országban, ahol semmiféle hagyománya sincs a síelésnek) és oda, abba a szinte lakatlan térségbe méregdrága szupergyors vasutat vezetnek.
Nem ildomos összekeverni a téli és a nyári olimpiákat. Egyébként a nyáriak kapcsán már létezik az Agenda 2020: a NOB áramvonalasított, kisebb, a kisebb országok, mint Magyarország, által is kivitelezhető olimpiák megrendezését szorgalmazza.
A téli és a nyári olimpia egyaránt a NOB fennhatósága alá tartozik, egyforma tartalommal bíró kihívás. A kisebb, átláthatóbb, karcsúsított olimpiát meghirdető NOB vezetőinek újracsomagolt propaganda szövegeit olyannyira tartotta komolynak Krakkó, Oslo, Stockholm, München, San Moritz, hogy mindannyian inkább visszaléptek a rendezéstől. A 2024-es nyári játékokra vonatkozó csábítás nem hatotta meg a rendezéssel kacérkodó Bostont, Hamburgot és még sorolhatnám mely városok polgárait és vezetőit, úgyhogy visszaléptek. Róma is szinte biztos, hogy vissza fog lépni. Az Agenda 2020 semmi olyat nem tartalmaz, ami a NOB vezetők szövegeiben, a szervezet szótárában nem szerepelt volna korábban is: fenntarthatóság, újrahasznosíthatóság, hatékonyság, rugalmasság. A vége azonban mindig ugyanaz: megalománia. Az olimpia kapcsán elköltött pénznek átlagosan legfeljebb 20 százaléka hasznosul az adott város és ország gazdasága, társadalma, jóléte javára, ugyanakkor még sehol sem bizonyosodott be, hogy az adott ország polgárai az olimpia hatására fittebbekké, egészségesebbekké váltak volna, hogy attól többet mozognak, sportolnak.
Azt akarja végső soron üzenni, hogy ne legyenek a jövőben olimpiák?
Az olimpiák önmagukban véve az egész emberiség számára óriási élményt jelentenek, a világ minden részén akarják az emberek, hogy legyen olimpia és az nyújtson élvezetet. A helyszín azonban tökéletesen mindegy a számukra: tévén és interneten, rádión, újságok révén követik a versenyeket és így szurkolnak. A helyszín négy évenként való változtatásában csak az ebből a „cirkuszból” zsírosan gazdagodó, életmódjukkal az olimpiai eszmét nonstop meghazudtoló, értelmezhetetlen és érdemtelen privilégiumaikkal az egyszerű versenyzőket mélyen irritáló NOB tagoknak és vezető funkcionáriusoknak lényeges. Továbbá a mögöttük álló, illetve a pályázókhoz kapcsolódó üzleti és politikai érdekcsoportok számára. Az általuk működtetett rendszernek egyre kevésbé megkerülhető része a megvesztegetés. Innentől kezdve a játékok minden aspektusát, immár a sportolók vetélkedését is egyre inkább átszövi a becstelenség.
Fenntarthatóság, flexibilitás, tisztaság, átláthatóság, újrahasznosítás és stabil terrorelhárítási-biztonsági szisztéma. Ezek csak olyan olimpiákkal képzelhetők el, amelyeket az ellenérdekelt NOB és a mögöttes üzleti lobbik háttérbe szorításával tartanak meg: egy és ugyanazon helyen mindig, vagy legalábbis több cikluson keresztül – áll az Alapblognak adott interjújában
Kapcsolódó anyagok:
Lehet-e fenntartható egy olimpiai létesítmény? Az idő majd eldönti
Olimpiai légszennyezés: Peking arany, Rio ezüst
Emberi fekáliában fognak úszni a riói olimpikonok
Káoszt hoz Rió Államra az olimpia
