Jövőre megkétszerezi kapacitását a brandenburgi Schwarzheidében lévő biodízel-üzem, a bővítésre 4-6 milió eurót szánnak – jelentette be Werner Klink, az új tulajdonos, a Biodiesel Holding GmbH ügyvezető igazgatója.
Hirdetés
Belgium mentesítené magát az atommentességi törvény hatálya alól
2004. szeptember 4.
Belgium fontolóra veszi a 2025-ig atommentesség megteremtését előíró 2002-ben elfogadott energiatörvény visszavonását.
EU bizottság – per Nagy-Britannia ellen Sellafield miatt
2004. szeptember 4.
Első ízben indított nemzetközi bírósági eljárást az Európai Bizottság a nukleáris biztonság megsértése miatt: a testület az Európai Bíróságnál bepereli Nagy-Britanniát a sellafieldi atomhulladék-feldolgozó üzem miatt.
Brit veszteség amerikai nukleáris hulladék üzleten
2004. augusztus 31.
A nukleáris technológiával foglalkozó brit BNFL állami vállalat 300 millió font veszteséggel nézhet szembe, ha nem sikerül elképzelése szerint lezárni az USA-val kötött korábbi szerződéseit.
Környezetvédők nyomására felmondta papír beszállítói szerződését a Metro
2004. augusztus 28.
A német Metro kereskedelmi lánc környezetvédők nyomására felmondta papír beszállítójával, az Asia Pulp and Paper (APP) céggel folytatott együttműködését.
A reciklálási üzlet felé nyit az Umicore
2004. augusztus 28.
A különleges fémekkel foglalkozó vezető belga vállalatnak, az Umicore-nak az eredményeit javítja, hogy hagyományos bányaipari üzletétől, nevezetesen a horgany- és rézüzlettől egyre inkább a nemesfémek újrahasznosítása felé fordult.
Napraforgó olajjal megoldható sok minden
2004. augusztus 27.
Brit kutatók szerint a napraforgó-olajjal autók üzemeltetése, házak fűtési rendszere is megoldható.
Spanyolország 2010-re megháromszorozza szélenergia-termelését
2004. augusztus 26.
Annak érdekében, hogy csökkenthesse függését az olajimporttól, Spanyolország azt tervezi, hogy 2010-re megháromszorozza szélenergia-termelését.
A brit csatornák kiváltják a közutakat?
2004. augusztus 26.
A brit csatornák, amelyek fontos szerepet játszottak a régmúltban az áruszállításban, újra elnyerhetik helyüket a gazdaságban, részben tehermentesítve a közutakat és csökkentve az ottani környezetszennyezést.
Schrödernek nem ment a hidrogénkocsi
2004. augusztus 24.
Nem ment a hidrogénkocsi Gerhard Schröder német kancellárnak – írta meg a német sajtó.
Támogasd a Greenfot!
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés