Hírek
Farkasok vagy éppen a nyájat őrző kutyák támadtak november 4-én éjszaka a csíkmadarasi juhokra? A helyi kárbecslők szerint egyértelmű, hogy farkasok, de a környezetvédelmi hatóság szakemberei óvatosabban fogalmaznak: szerintük az eset „érdekes”.
Hírek
Lengyelország a sikeres próbafúrások után 2014-ben az eredeti tervekkel összhangban megkezdi a palagáz kereskedelmi kitermelését – közölte Piotr Wozniak környezetvédelmi miniszterhelyettes. Lengyelország ezzel az első EU-tagország lenne, amely alkalmazza a sokak által vitatott technológiát.
Hírek
Beadvánnyal fordult az Európai Parlamenthez (EP) Zsák Ferenc Tibor, a Tiszántúli Környezetvédők Társulatának nevében, mert úgy ítéli meg, hogy az Európai Bizottság a közösségi joggal ellentétesen adott pozitív értékelést a győri Audi-gyár természetvédelmi területen történő bővítéséről. Az ügyben tegnap tartottak meghallgatást.
Hírek
Egy brit cég benyújtotta kérelmét egy genetikailag módosított rovar engedélyezésére. Amennyiben ezt a katalán hatóságoktól és a biológiai biztonságért felelős spanyol szervektől – vélhetően tavasszal – megkapják, az Európai Unióban jövőre első ízben kezdődhetnek kis léptékű szabadföldi kísérletek egy GM-rovarral. A génmódosított legyekkel a mezőgazdasági kártevők ellen bevetett növényvédő szereket akarják felváltani.
Hírek
Felmentette egy spanyol bíróság az ország történetének legsúlyosabb környezeti katasztrófáját okozó tankhajóbaleset, a Prestige hajótörése ügyében indított per három vádlottját.
Hírek
Az amerikai Tesla elektromos autókat gyártó vállalat nagy reményeket fektet a német piacba: „Biztos vagyok benne, hogy 2014 végétől évi 10 ezer autót el fogunk tudni adni” – nyilatkozta a Tesla vezérigazgatója.
Hírek
Titokzatos jávorszarvas-pusztulás okai után kutatnak szakértők Svédország déli részén. Különösen érintett Öland szigete, ahol a becslések szerint már csupán háromszáz jávorszarvas él.
Hírek
Az elektromos energia ára Németországban idén nyáron megawattóránként mínusz 100 euróra zuhant, azaz az áramtermelő cégeknek ennyit kellett fizetniük a hálózatüzemeltetőknek, hogy átvegyék tőlük a megtermelt energiát. Annyi energia érkezett a szél- és a napenergia-forrásokból, hogy nem volt szükség a hagyományos erőművek termelésére.
Hírek
A szélsőségesebbé váló időjárás veszélyezteti a Duna térségét is, ahol egyre gyakoribbak az árvizek és a szárazság. A térség államainak egymással is szolidárisnak kell lenniük, hiszen ha a Duna felsőbb szakaszán az egyik gátat érinti az áradás, az hatással van az alsóbb szakaszon fekvő országra is.
Hírek
Úttörő módon, a lakosság „tőkerészesedésével” kezdte meg működését a napokban Ausztria Karintia tartományában két naperőmű. Bécsben már több közösségi naperőmű üzemel. Lemaradásunk csak nő a sógorokhoz képest.