Hírek
Tempósan tűnnek el a Balaton szabadstrandjai, az idén már csak húsz olyan település akad a tó körül, ahol vannak ingyenes, fürdésre kialakított partszakaszok – írta a Népszava ma.
Hírek
Tempósan tűnnek el a Balaton szabadstrandjai, az idén már csak húsz olyan település akad a tó körül, ahol vannak ingyenes, fürdésre kialakított partszakaszok – írta a Népszava ma.
Hírek
A Balaton környékén mintegy 90 strand van, közülük idén nyáron már 34 indult a Kék Hullám Zászló Strandminősítésért. A nevezett strandok egytől ötig kaphattak csillagokat, emellett több kategóriában is versenyezhetnek: tavaly óta osztják például a Balaton “legzöldebb” strandja díjat is.
Hírek
Idén a korai meleg és a jó vízminőség miatt ugrásszerűen nőtt a hínár mennyisége a Balatonban, ami a korábbiaknál jóval nagyobb feladatot jelent a balatoni strand- és kikötő-üzemeltetőknek, de kedvez a tó ökológiájának – mondta Tóth Viktor limnológus.
Hírek
A fővárosiak számára már ismerős jelenségek kísérik a kormányközeli elit Balaton-parti térfoglalását és a térségbeli állami beruházásokat. Hiába keresnek válaszokat a lakosok, senki nem árulja el, miért vágnak ki fasorokat és erdőket.
Hírek
Bár az elmúlt napokban jelentősen emelkedett a Balaton hőmérséklete, az InfoRádiónak nyilatkozó szakember szerint ez nem okoz gondot a víz élővilágában.
Hírek
A kutyatulajdonosok már tavaly is saját, számukra készült térkép segítségével keresgélhettek a kutyabarát szolgáltatások, lehetőségek között, idén már egy egész magazin lesz útitársuk a nyári kalandokban – természetesen kedvencük mellett.
Hírek
Fagyilkolás kezdődött a Balaton déli partjánál, a balatonberényi elágazás után durva látvány fogadja az arra járókat. A fairtás nemcsak a természetet tette tönkre, a kerékpárút is használhatatlanná vált.
Hírek
Valami univerzálisan nem stimmel a magyar közigazgatásban: akkor is vágják a fát, ha a természetközeli élmény megvalósítása a cél, nemcsak akkor, ha ingatlanfejlesztés. A Balatonakali képeket és a leírást a 444-nek küldte egy olvasó.
Hírek
Fákat vágtak ki, majd a helyükön betont őröltek, kevertek illetve rengeteg bontási hulladékot tároltak a vasútfelújítás idején. A parkot és környékét azóta sem hozták rendbe. Takács József polgármester szerint a Népszava újságírója nem tud pártatlan cikket írni az ügyről, így nem válaszolt a kérdéseire.
Hírek
A kutatók prognózisa szerint 2100-ra a Balaton vízgyűjtőjén a vízkészlet jelentős csökkenésére kell számítani, ami befolyásolja tó hasznosíthatóságát is.
Az üzemeltető adatvédelmi irányelveivel kapcsolatosan ezen az oldalon további tájékoztatást kaphat.
Weboldalunk sütiket használhat a honlap optimizálásának céljából. A Sütik fontosak a weboldal megfelelő működéséhez, valamint a sütiket a felhasználói élmény fokozásának érdekében is használunk. Segítségükkel statisztikai adatokat gyűjtünk az oldal optimális működéséhez, és az érdeklődőnk preferenciáinak megfelelően fejlesztjük tovább weboldalunkkat.
Alapvető it biztonságtechnológiai szempontok alapján a tűzfalunk által elhelyezett sütik nem tilthatóak le, hiszen ez az oldal biztonsági kockázatát növelné.
A szükséges sütik nélkül az oldal felhasználása, az alapvető funkciók működése nem teljesülhet maradéktalanul! Kérjük az optimális felhasználás érdekében járuljon hozzá használatukhoz az alábbi gomb segítségével.