Hírek
Az előzetes tervekkel ellentétben egy hete, a szerdai kormányülésen nem született döntés a Balaton sorsáról, de a kormányzati elképzelések állítólag már egy hónapja körvonalazódtak, melyben a halászat teljes megszüntetése, és egy önkormányzatokat, horgászegyesületeket, illetve a balatoni fejlesztési tanács képviselőit tömörítő vízkezelő szervezet felállítása szerepel.
Hírek
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezetésével átmenetileg Bana Sándor gazdasági és kereskedelmi igazgatót bízták meg – tájékoztatta a cég felügyeleti jogát gyakorló Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság vezetője, Puskás Zoltán ma az MTI-t.
Hírek
A Balatonnál felkészültek a téli nádaratásra, a tó 100 centiméterre növekedett vízszintje ideális a munkára, és a halak átteleléséhez, illetve a téli sportok és a partvédőművek szempontjából is megfelelő – közölte Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője.
Hírek
Ma estétől holnap estig megnyitják a Sió zsilipet, hogy a Balaton vizével hígítsák fel a Kapos folyó szennyezését – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF).
Hírek
Először félre akarta vezetni a Blikket a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA), most pedig a júniusban hatályba lépett „sumáktörvényre” hivatkozva titkolózik. Nem akarják ugyanis elárulni, kik használják azt a mintegy 30 ezer hektár, vagyis félbalatonnyi állami földet, amit pályázat nélkül adott kezelésbe a szerv.
Hírek
A Greenpeace-t szombat este keresték meg méhészek, hogy Balatonlelle-Somogytúr térségében egy napraforgó táblában pusztulnak a méheik. Simon Gergely regionális vegyi anyag szakértő a helyszínen a méheken kívűl egyéb rovarok, egy sikló és egy erdei pinty tetemeit is megtalálta és megállapította, hogy a rovarok esetében feltehetően növényvédőszer-mérgezés történt.
Hírek
Érdekli a Balaton vízminősége? Szeretné megtekinteni a vízben élő mikroszkopikus állatokat és növényeket? Kíváncsi a Balatonnal kapcsolatos tudományos tévedésekre? Látogasson el Tihanyba július 5-én, pénteken!
Hírek
18 éve alapították a Balaton és környéke természeti értékeinek védelméért elkötelezett nők. Mostanra ezernél is több taggal, húsz helyi csoportban végezzük a munkát. Tavaly két fontos ügyben (az új balatonföldvári vitorláskikötő és a balatonboglári bobpálya) értünk el eredményeket.
Hírek
Bizonyos tekintetben megengedőbb a módosított Balaton-törvény, de ez nem jelenti azt, hogy “szabad a gazda” – mondta a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke a hétfőn elfogadott módosításokról tegnap.
Hírek
2013. április 1-jétől megkezdődik a tavi viharjelzési szezon, amely október 31-ig tart. A viharjelzéseket az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) Siófoki Viharelőrejelző Obszervatóriumából adják ki (Balaton, Velencei-tó, Tisza-tó ). A Balaton viharjelzési szempontból három medencére osztható: a Keszthelytől Badacsonyig tartó nyugati, a Badacsonytól Tihanyig tartó középső, és a tihanyi szorostól keletre lévő keleti medencére.