Hírek
A Roszatom nyilatkozata alapján az osztroveci atomerőmű építése során korábban leejtett és a belorusz fél által visszautasított sérült reaktortartály Paksra is kerülhet. Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője elképesztőnek tartja a Roszatom hozzáállását és tart tőle, hogy az eddig is mindenben az orosz cég érdekeit képviselő magyar kormány elfogadhatónak találja az orosz javaslatot. A Roszatom cáfolta… Tovább »
Hírek
Brüsszel rábólított a beruházásra. A paksi vita lényegében pedig lezárult, minden további küzdelem részletkérdésekről fog szólni. Ezzel a kormány az elmúlt évek talán egyik legnagyobb sikerét (és az oligarchák leendő extraprofitját) könyvelheti el magának, Magyarország pedig újra évtizedekre orosz gyarmat lesz egy drága és környezetszennyező technológiával, amit az unokáink is nyögni fognak.
Hírek
Elkaszálták a vietnami Paks II.-t, amit a feltörekvő ázsiai országban éppen úgy 2009 óta terveznek megépíteni, mint nálunk, éppenséggel pont orosz segítséggel. De a nemzetgyűlés most úgy döntött, hogy több szempontból sem éri meg nekik a projekt. Például azért, mert drágán termelné meg az amúgy igencsak szükséges áramot.
Hírek
Akár a legnagyobb magyarországi naperőmű lehet az évi max 20 megawatt beépített teljesítményű szolárpark, amely részben a Dunamenti Erőmű területén épülhet – közölte Lehőcz Balázs, a többségi tulajdonos MET Power és a Dunamenti Erőmű vezérigazgatója.
Hírek
„Egy jobb világ nemcsak lehetséges, de már úton is van felénk” – Így született a Greenpeace legendája. A zöld szervezet története egy maroknyi megszállott ember összefogásával kezdődött a kanadai Vancouver kikötővárosában, épp 45 évvel ezelőtt.
Hírek
Ami olcsó és jó befektetésnek tűnt, az hirtelen egy hatalmas pénznyelővé válik. A magyar kormánynak el kellene magyaráznia az állampolgároknak, hogy bár az atomerőműben termelt áram várhatóan nem lesz olcsó, és az erőmű működtetése jelentős közpénzeket fog felemészteni, miért akarja mégis megvalósítani a projektet. Ha erre egyáltalán van magyarázat. Talán volna más út is…
Hírek
A “környezetvédő” Áder János a kormány nevében aláírta, hogy Magyarország nem épít több szénerőművet. Ehhez képest új blokkot építhetnek hazánk legnagyobb szénerőművéhez. A kormány szinten akarja tartani a szénenergia-felhasználást. Közben az atomenergiát is fenntartanák a méregdrága Paks2 építésével. Így aligha növelhető a tiszta megújuló energia aránya. Közben Amerikában 15 év alatt a tizenötszörése nőtt a… Tovább »
Hírek
A Paks 2 projekt a kormányzat által sulykolt optimista feltételezések ellenére sem térül meg még 60 év alatt sem. Paks 2 akár évi 285 milliárd forintjába is kerülhet a magyar államnak, állítja a Candole Partners tanulmánya, melyet a Greenpeace felkérésére készítettek. Ennyi pénzből 253.000 háztartást lehetne napelemekkel ellátni. Nincs olyan forgatókönyv, mely szerint Paks 2… Tovább »
Hírek
Felárat fizetünk a horvátok olcsó paksi áramáért? Horvátország nem tervez részt venni a paksi atomerőmű beruházásban, csak az áramvásárlásban érdekelt – mondta Darko Horvat, a kis- és középvállalkozási ügyek horvátországi minisztere újságíróknak Sibenikben. Pár napja még mást mondott, agy Aszódi Attila kormánybiztos is össze-vissza nyilatkozik.
Hírek
Az a helyzet, ha bármilyen alkuhelyzetben lettünk volna a Fidesszel, tuti azt kérem Orbántól, tartson meg téged, egészen a bukásotokig. Egy hülye államtitkár mindig áldás az ellenzéknek. Nyilatkozat párbaj: Schiffer András kontra Illés Zoltán.