Zöld Civil Országos Találkozó 2022

A rovat kizárólagos támogatója

Dátum: 2022. június 24. - 2022. június 26.

Helyszín: Csongrád

Örömmel tájékoztatlak Benneteket, hogy a WWF Magyarország szervezésében a Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek 31. Országos Találkozóját 2022. június 24-26-án Csongrádon tartjuk meg. Kérjük, írjátok fel a dátumot és a helyszínt!

A Tisza közelsége adja egyik fő témánkat is, hiszen a tervek között szerepel, hogy kiemelten foglalkozunk az alföldi fenntartható víz- és tájgazdálkodással. Az idei találkozón nagy hangsúlyt fektetünk kapacitásfejlesztő tréningekre és élményalapú programokra is, és persze a jó hangulathoz alapot biztosító programsorozattal várunk mindenkit.  A plenáris ülések, szekciók és egy egyéb kísérő rendezvények fő helyszíne a Csongrádi Művelődési Központ és Városi Galéria, valamint a Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium lesznek.

Szállást a város több kollégiumában és vendégházában is igénybe lehet venni, ezekről májusban tudunk majd bővebb információval szolgálni. Elöljáróban csupán szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy van hely számunkra a városban. 🙂

A hivatalos program is elkészült, melynek vázát alább olvashatjátok. A meghirdetett szekciókra várjuk szeretettel az előadásokat! Ezekre az alábbi kérdőív kitöltésével tudtok jelentkezni 2022. 04. 28-ig: https://forms.gle/bhuJqugesNqt8Xds8

Az idei program összeállításánál szerettünk volna egy olyan blokkot is beépíteni a programok közé, mely lehetőséget ad a résztvevők számára különféle képességeik fejlesztésére. A feltüntetett képzések listája még nem végleges, illetve előregisztrációval lehet majd rajtuk részt venni. Amennyiben szívesen hoznál 2-3 órás fejlesztést, képzést az idei OT-re, a szekció jelentkezésnél megadott linken ezt is jelezheted: https://forms.gle/bhuJqugesNqt8Xds8

PROGRAMTERVEZET

  1. június 24., péntek

10:00-14:00    Szakmai, kulturális és szabadidős előprogramok

10:00-tól          Regisztráció, szálláshelyek elfoglalása

14:00-14:30    Megnyitó – a 31. Zöld Civil OT ünnepélyes megnyitója

14:30-15:45    Plenáris ülés I. (Mire számíthatunk környezet ügyben a következő négy évben?)

16:00-17:15    Plenáris ülés II.

17:30-19:00    Szekcióülések I.

16:00-18:00    Közösségi program

19:00-21:00    Vacsora

20:30-21:30    Stand-up

21.30-01:00    Táncház, élőzene

22:00-tól          Éjjeli túra – Szent Iván éjszakája

  1. június 25., szombat

6:00-8:00        Erdőmerülés

8:00-10:00      Reggeli

9:00-12:00      Élményprogramok / kapacitásfejlesztő képzések

– résztvevő színházi előadás

– vadonterápia

– tréningek, workshopok: médiatréning, adománygyűjtés, társadalmi bázis építése, storytelling

9:00-10:30      Szekcióülések II.

10:45-12:15    Szekcióülések III.

12:00-14:00    Ebéd

14:00-18:00    Küldöttek választása

14:00-15:15    Plenáris ülés III. (Fenntartható víz- és tájgazdálkodás az Alföldön)

13:00-15:30    Élményprogramok / kapacitásfejlesztő képzések

15:30-17:00    Szekcióülések IV.

17:15-18:30    Plenáris ülés IV.

18:30-21:00    Vacsora

21:00-22:30    Koncert

22:30-tól          Buli

  1. június 26., vasárnap

8:00-10:00      Reggeli

9:00-10:00      Záró plenáris ülés, közgyűlés

10:00-13:00    Szakmai, kulturális és szabadidős utóprogramok

Május folyamán pedig érkezünk az OT regisztrációval!

Partnert keresünk különösen a következőkhöz:

– szombat esti közösségi főzés lebonyolítása
– közösségi programok
– terepi programok, túrák szervezése a környéken
– felajánlások kapacitásfejlesztő képzésre
– büfé üzemeltetése
– delegált választás lebonyolításában segítségnyújtás

Felajánlásokkal keressétek Andrási Esztert az eszter.andrasi@wwf.hu e-mail címen.

További részletekkel hamarosan érkezünk.

Találkozunk idén Csongrádon!

Katalin SIPOS igazgató WWF Magyarország
E-mail: katalin.sipos@wwf.hu

 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás