A magcsákó (Dryas octopetala) igazi arktikus-alpesi növény, amely az északi félteke sarkvidéki tájain általánosan elterjedt. Skandináviától, Szibérián és Alaszkán át Grönlandig sokfelé találkozhatunk vele. Európa alpesi tájain sem számít ritkaságnak, a sziklás helyek és kőfolyások jelentik a menedékét az utolsó jégkorszak óta.
Növényünk akkor került a kutatók érdeklődésének fókuszába, amikor az 1870-es években nagy mennyiségben fedezték fel maradványait a skandináviai téglagyárak agyagbányájáiban. Alfred Gabriel Nathorst (1870) sarkkutató és geológus erőteljes klímaváltozásra következtetett a jégkorszak végén, miután arktikus növények maradványait találta egy agyagbányában Svédország déli részén, több száz kilométerrel délebbre jelenlegi elterjedési területükről. Következő években Narthorst és egy dán paleontológus Japetus Steenstrup hasonló arktikus rétegeket tártak fel Dániában, ami tömegesen tartalmazta a magcsákó, a törpenyír (Betula nana) és a fedelékes kőtőrőfű (Saxifraga oppositifolia) maradványait. Ezek a rétegek Dryas-agyag néven váltak ismertté, és a meleg-erdősült holocént megelőző arktikus környezet első tudományos bizonyítékait jelentették. Ezt a fosszilis növényközösséget, vezérkövülete nyomán, „Dryas-flóra” néven vezették be a nemzetközi szakirodalomba. A Dryas-flóra a jégtakarók visszahúzódását követően szabaddá váló csupasz talajfelszínek első növényközössége volt.
Később Dryas-agyagot tartalmazó szerves rétegeket találtak a dániai Allerød téglagyári agyagbányáiban is. Ezekben viszont az arktikus flóra mellett fatermetű nyírek maradványai is előkerültek. Ennek nyomán egy klímaingadozást, azaz egy enyhébb klímájú szakaszt, rekonstruáltak az utolsó jelentős glaciális periódust követően. Napjainkban késő-glaciálisnak nevezik ezt a jégkor végén – jelenkor kezdetén kifejlődött átmeneti időszakot. Ennek a három, eltérő klimatikus viszonyokkal jellemezhető zónának Older Dryas (idősebb Dryas – hideg szint), Allerød (felmelegedési szint) és Younger Dryas (fiatalabb Dryas – hideg szint) elnevezést adták a lelőhelyek és a növényi vezérkövület alapján. Ezt követően a késő glaciálist a kutatók további hideg és enyhébb időszakokkal is tagolták, habár ezek nem mutathatóak ki az egész kontinensen.
A geológusok tehát a magcsákó segítségével fedezték fel a jégkorszak utolsó lehűléseit, amit a növényről Dryas-időszakoknak neveztek el. A magcsákó maradványai a Kárpát-medence jégkorszaki üledékeiből is előkerültek, de közel sem olyan tömegben, mint Észak-Európában. Mindez arra utal, hogy a tundravegetáció kialakulásához szükséges ökológiai feltételek nálunk csak elvétve voltak jelen.
