Zöld színét mutatta a pécsi tér

Bencsik Márta greenfo

2012. szeptember 26. 14:53

Zöld színét mutatta a pécsi tér

Végre az Uránbányász téren is van program! Megörültek tegnap az Expedíciózz a háztartásban! kampány pécsi állomásának az emberek. A rendezvény helyi szervezését lebonyolító Zöld Kör egyesület aktivistái ugyanis nem a belvárosban, minden program szokásos helyszínén, hanem az Uránváros egyik kellemes terén állították fel a sátrakat.

A napközben családi sétáknak és nyugdíjas sakkmérkőzéseknek otthont adó tér sok érdeklődőt vonzott. A látogatók először alaposan körülnéztek a háztartás energia fogyasztását csökkenteni képes felszerelések és eszközök között, majd konkrét kérdéseket tettek fel főként az alternatív energia hasznosításának a lehetőségeit illetően. A környezeti tanácsadással foglalkozó aktivisták nem csupán válaszoltak ezekre, de például a világításhoz szükséges energiát biztosító napkollektor működését demonstrálták is. A tér megszokott délelőtti közönsége a kisgyerekes mamák, így az ökojátékoknak nagy sikere volt. A legkisebbek az Öko otthont rendezgethették, óriás bábukkal társasozhattak.

Ökoexpedíció ismét Pécsen Ökoexpedíció ismét Pécsen            galériához katt a képre!

Az expedícióhoz kapcsolódóan nem csak a háztartás zöldítéséről, az energiafogyasztás vagy a keletkező hulladék minimalizálásáról és a vegyszermentes takarításról szerezhettek információkat az érdeklődők, hanem – mint azt Szokolovszky Andrea önkéntes a greenfonak elmondta – a szabályos kerékpározásról is bemutatót tartottak. Pécsváradról kerekezett az Uránvárosba egy aktivista, aki nem csupán a közlekedési szabályokra hívta fel a figyelmet, de a kötelező illetve a hasznos felszerelés eszközeit is megmutatta.
A Tempest hajósa, Blaskovich Ákos ezúttal is derekasan állta a kérdéseket, és részletesen beszámolt az újságíróknak arról, milyen anyagokat használva, milyen technikával gyűrték le a tengereket, hogy a lehető legkevesebb üzemanyag felhasználásával hajózzák körbe a Földet.
 




Hozzászólások

Ehhez a hírhez nem lehet hozzászólni.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés

hirdetés