Hirdetés

Elbukott a Proposition 37 a november 6-i kaliforniai népszavazáson, ami kötelezővé tette volna a génmódosított összetevők élelmiszereken való feltüntetését. Márpedig egy korábbi nemzeti felmérés szerint a megkérdezettek 91%-a szeretné tudni, hogy mit eszik.

A javaslat csak egy volt az elnökválasztás kapcsán megszavazandó 10 másik mellett, amelyek szintén nem egyszerű kérdésekkel, pl. halálbüntetéssel, emberkereskedelemmel és az oktatás megadóztatásával foglalkoztak. A javaslat ennek ellenére hatalmas médiafigyelmet és társadalmi részvételt generált, mind a támogatók, mind az ellenzők részéről. Az ellenzők között kivétel nélkül a legnagyobb génmódosított vetőmagot és vegyszereket gyártó cégek (Monsanto, DuPont, DOW, Bayer, BASF, Syngenta) és az ebből "ételt" gyártók (Kraft, Nestlé, Coca-Cola, PepsiCo) találhatók, akik elképesztő méretű kampányt indítottak a javaslat lejáratására. Számtalan megalapozatlan érvük a többletköltségekre, az ezzel járó papírmunkára és jogi hercehurcákra vezethető vissza.

Ezzel szemben a támogatók többsége kisebb biotermelőkből, független fogyasztói szervezetekből állt, akik szerint az embereknek joguk van tudni, hogy mit esznek. Márpedig egy korábbi nemzeti felmérés szerint a megkérdezettek 91%-a szeretné tudni, hogy mit eszik. Mindezt abban az országban, amelyben becslések szerint a forgalmazott kukorica 85%-a, a szója 91%-a már génmódosított forrásból származik, és amely országot 18 évvel a GM-termékek bevezetése után már Etiópia, Kenya, Mali, Kamerun, és Zambia is megelőzte a törvényi szabályozásban, nem is beszélve az EU-ról, Oroszországról, Kínáról és Brazíliáról. Amellett, hogy a GMO-k termesztése több vegyszert igényel, tönkretéve a talajt és az élővilágot, egyre több tudományos publikáció mutat rá a génmódosított ételek fogyasztásának rendkívül kockázatos mivoltára, például az emiatt meghurcolt Pusztai Árpád korábbi kutatásai és a mostanában a daganatos patkányok fotóiról elhíresült Séralini-kutatás. Ugyan a GMO-k hosszútávon emberekre gyakorolt káros egészségügyi hatásait mindezidáig nem dokumentálták, ez viszont nem jelenti azt, hogy azok biztonságosak lennének.
RÉSZLETEK >>>
 

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás