Hirdetés
Forrás: kormany.hu

Az INRA Orléansban beállított nyárfa GMO kísérletének fölszámolását követően Franciaországban nincs több szabadföldi GMO kísérlet.

A megszüntetés mögött sem határozott politikai állásfoglalás, sem érdemi, konstruktív és korrekt társadalmi vita nincs, ellenkezőleg, az államigazgatás egyfajta „szabotázsa” érhető tetten, ami a ki nem mondott politikai elvárásoknak megfelelni akarván a rendelkezésre álló 90 nap helyett majdnem hét hónap alatt nem tudott/akart érdemben dönteni az INRA által fogalmazott, a kísérlet tovább folytatása ügyében beadott kérvénye ügyében. Az eljárás azért veszélyes, mert tovább növeli azt a bizonytalanságot, ami az ilyen jellegű kísérleteket övezi, árt az ország presztízsének és veszélyes precedenst teremthet. Fölbátoríthatja ugyanis a más területeken folyó/tervezett különböző kutatási
tevékenységek ellehetetlenítésére irányuló kezdeményezések mögött állókat, magában hordozva az ezzel járó gazdasági és társadalmi károk lehetőségét.

Mint ahogy azt Christian Huyghe, az INRA mezőgazdasági tudományos főigazgató-helyettese már korábban jelezte, az INRA júliusban fölszámolta az Orléans mellett 18 évvel ezelőtt beállított nyár GMO kísérletét. A döntés oka elsősorban az államigazgatás halogató magatartása volt, ami miatt érezhető politikai nyomásra júliusig nem sikerült érdemi választ kapniuk a decemberben beadott, normális esetben legföljebb 90 nap alatt elbírálandó, a kísérlet folytatására irányuló kérvényükre. Ebben a helyzetben a döntés t az INRA vezetése
maga hozta meg, és a várható konfliktusok elkerülése érdekében az ültetvényt önként fölszámolták. Huyghe úgy fogalmazott, hogy a döntés meghozatalában nem a tudományos érvek, hanem a kifejezetten kedvezőtlen politikai és társadalmi légkör játszott döntő szerepet.

Az esetről részletes összeállítás jelent meg a Le Monde napilap internetes kiadásában július 17-én, beszámolva arról, hogy az INRA július 13 – án fölszámolta a mintegy ezer növényt magában foglaló GMO nyár ültetvényét Orléans mellett (Loiret megye), amit még 1995- ben állítottak be. A lépést követően nincs több szabadföldi GMO kísérlet Franciaországban mint ismeretes, az INRA szőlő GMO kísérletét Colmar mellett szélsőséges civil aktivisták pusztították el 2010. nyarán. A kérdéses nyár kísérlet célja annak vizsgálata volt, javítható-e nyár a papíripari célú használata GMO – technológiával, valamint alkalmasabb – e az ilyen növényekből kinyert biomassza második generációs bioetanol előállítására? A lap által idézett forrás szerint a kísérlet fölszámolásának oka a kormány jóváhagyásának hiánya, ami elengedhetetlen lett volna a tudományos munka folytatásához (a kísérlet érdemi kiértékelése 2007-ben kezdődhetett meg).

Részletes információk: Vége a francia szabadföldi GMO kísérleteknek (pdf 267 KB)

hirdetés
hirdetés

Bambulás helyett tájékoztottság. Iratkozz fel hírlevelünkre!

Feliratkozás